Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-05-10 / 18. szám
Testületi h írek ÚJPESTI NAPLÓ - IV. ÉVFOLYAM, 18. SZÁM, 2010. május 10. Ülésezett a képviselő-testület (Folytatjuk az április 27-i újpesti képviselő-testületi ülésről szóló beszámolónkat.) KISVÁLLALKOZÁSOK TÁMOGATÁSA A testület idén 30 MFt-ot hagyott jóvá a kisvállalkozások támogatására. A BKIK újpesti tagcsoportjának elnökével, Keztyüs Józseffel és a Kamara vezetőségével történt egyeztetést követően elkészült a rendelet-tervezet, melynek célja, hogy az újpesti kisvállalkozásoknak pályázati úton elnyerhető anyagi támogatást nyújtson az Újpesten végzett beruházások, az itt élők részére nyújtott oktatások, szakképzések megsegítésére. A javaslat szerint a pályázatokat háromtagú bíráló bizottság értékelné, a bizottság egy tagjára a BKIK javaslatot tehet. Először Wintermantel Zsolt (Fidesz) kért szót. A képviselő köszönetét mondott a szavazáson részt vett újpestieknek, valamint a hivatal munkatársainak a választásokon végzett munkájukért. A képviselő sajnálatát fejezte ki, hogy a tavalyi rendelet megalkotásánál nem vették figyelembe a Fidesz-frakció véleményét, és módosító javaslatot tett, mely az alapjavaslat néhány pontját érintette. A képviselő úgy vélte, az oktatás, átképzés nem fér bele a kisvállalkozások gazdasági fejlesztési támogatásába, ehelyett inkább a munkahelyteremtésre kell fókuszálni, és az oktatás, szakképzés helyett a munkahelyteremtésre vonatkozó pontot beemelni a rendelet-tervezetbe. Javasolta: kizáró feltételként kerüljön be, hogy a vállalkozás nem vehet részt a pályázaton, ha közvetlen, vagy közvetett formában érintett a támogatások odaítélésében és a pályázat lebonyolításában. A képviselő javaslatot tett arra, hogy milyen feltételeknek kell megfelelniük a munkahelyteremtésre vonatkozó pályázaton induló vállalkozásoknak - azaz támogatást kaphat a kisvállalkozás, ha vállalja egy évig legalább egy fő teljes munkaidőben foglalkoztatottal történő növelését, vagy gyes, vagy gyed folyósításának megszűnését követő egy éven belül legalább négyórás részmunka- időben foglalkoztatottal történő növelését -, és szó esett a támogatás összegéről is. Wintermantel Zsolt szerint nincs szükség új bizottság létrehozására, a BKIK véleményezheti előzetesen a pályázatokat, de célszerű a Gazdasági Bizottságnak elbírálnia azokat. Dr. Trippon Norbert alpolgármester elmondta, az önkormányzat kisvállalkozás-barát szellemiségű, hiszen az utóbbi időben nem emeltek a bérletidíjakon, a Főtér-programnál figyelembe vették az üzleti lehetőségeket, a Mády Lajos utcában, illetve a kispiac környékén dolgozók pedig bérleti díjkedvezményt kapnak a munkálatok befejezéséig. Az alpolgármester egyetértett a munkahelyteremtés lehetőségének beemelésével, de az oktatás, átképzés mellett. Egyetértett azzal, hogy a munkahelyteremtési támogatásra akkor lehessen pályázni, ha a vállalkozó vállalja, hogy növeli a foglalkoztatottak létszámát. Az alpolgármester úgy vélte, hogy szabályozni kell a pályázaton induló vállalkozások érintettségét. Wintermantel Zsolt válaszában azt javasolta, hogy a tárgyévet megelőző két év átlagos statisztikai létszáma kerüljön be az eredeti módosító javaslata helyett. Bartók Béla (Fidesz) hozzászólásában nehezményezte, hogy a pályázatból kizáródnak azok az intézmények, melyek feladata valóban az oktatás. Módosító javaslattal is élt a képviselő, miszerint zárják ki azokat az oktatási tevékenységet folytató pályázókat, amelyek más jogcímen már támogatást kaptak. A szavazás előtt dr. Trippon Norbert ismét szót kért. Elfogadta Wintermantel Zsolt javaslatát a tárgyévet megelőző két év átlagos statisztikai létszámának bekerüléséről. Egyetértett a képviselő által javasolt, munkahelyteremtésre vonatkozó támogatási összegről és azzal is, hogy az eljárás tisztasága érdekében minden összeférhetetlen helyzetet jelezni kell a Gazdasági Bizottságnál. Wintermantel Zsolt munkahelyteremtésre vonatkozó módosító javaslatát dr. Trippon Norbert szintén elfogadta. Azt a javaslatot, miszerint a vállalkozás nem vehet részt a pályázaton, ha közvetlen, vagy közvetett formában érintett a támogatások odaítélésében és a pályázat lebonyolításában, 12 igen, 12 nem, 3 tartózkodás mellett elvetették. Beemelték az alapjavaslatba Wintermantel Zsolt javaslatát a munkahelyteremtésre vonatkozó támogatás összegével kapcsolatban. A pályázatok elbírálására vonatkozó módosítást dr. Trippon Norbert nem támogatta, a képviselők 13 igen, 12 nem mellett elvetették. Bartók Béla képviselő módosító javaslatáról 12 képviselő szavazott igennel, 13 képviselő nemmel. Végül az alapjavaslatról szavazott a testület: 20 igen, 2 nem, 5 tartózkodás mellett elfogadták. INGATLANÉRTÉKESÍTÉS, EMLÉKTÁBLA-ELHELYEZÉS Ezt követően a Mogyoródi patakhíd felújítása tárgyában kiírt egyszerű közbeszerzési eljárás megindításáról tárgyaltak a képviselők. Az önkormányzat költségvetésében biztosítja a munkálatokhoz szükséges forrást. 28 igennel elfogadták az előterjesztést. Az ötödik pontban a volt Hunyadi laktanya értékesítéséről tárgyalt a testület. A korábbi határozatnak megfelelően a bonyolító cég kiírta a négy ingatlan értékesítési pályázatát. A hirdetményben megjelölt határidőig a pályázati dokumentációt nem váltotta ki senki, ezért a pályázatot eredménytelennek nyilvánították, és változatlan tartalommal ismételten kiírták. A márciusi testületi ülésen már döntöttek a képviselők arról, hogy módosítják az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház alapító okiratát, mivel a testület korábbi ülésén elfogadta, hogy a Tábor utcai Sporttelep kezelését átadja az intézménynek. A jelenlegi ülésen Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményének alapító okiratát, valamint szervezeti és működési szabályzatát módosították. A képviselők 26 igennel szavaztak. Az UTE idén ünnepli megalakulásának 125. esztendejét. Az egyesület vezetése az évforduló tiszteletére emléktáblát kíván elhelyezni a Szent István tér 19. szám alatti önkormányzati tulajdonú épület homlokzatán. A tábla elhelyezésének teljes költségét az UTE fedezi. A Közművelődési Oktatási Bizottság a határozati javaslatot elfogadásra javasolta, a képviselők pedig egyhangúlag elfogadták a javaslatot. A testület döntött arról, hogy a Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület, illetve az Újpesti Ifjúságért Egyesület használhassa az „Újpest" nevet. SZOCIÁLIS ÉS OKTATÁSI KÉRDÉSEK Nagy István alpolgármester rendeleti javaslatot nyújtott be a fiatalok garzonházában lévő bérlakások bérbeadásának szabályairól és a bérleti jogviszony feltételeiről szóló rendelet módosítására, mivel az elmúlt években megnőtt azon bérlők száma, akik jelentős lakbértartozást halmoztak fel, így lakásbérleti jogviszonyuk felmondásra került. A Népjóléti és Lakásügyi Bizottság felkérte a polgár- mestert, hogy készítsen javaslatot a bérbeadás szabályairól és a bérleti jogviszony feltételeiről szóló rendelet bérbeadás időtartamát szabályozó részére. A képviselők 30 igennel elfogadták Nagy István előterjesztését. Ezt követően Bélán Beatrix alpolgármester előterjesztését tárgyalták a képviselők. A Közművelődési, Oktatási Bizottság javaslata alapján a Virág Óvoda vezetői álláshelyére kiírt pályázatot érvénytelennek nyilvánították és új pályázatot írtak ki. - P. K