Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-05-10 / 18. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - IV. ÉVFOLYAM, 18. SZÁM, 2010. május 10. Közélet A Főtér-programhoz kapcsolódóan Bérleti díjkedvezmény az újpesti kereskedőknek IkvJ A 30 millió forintos kisvállalkozói támogatási alapon túl, Or. Trippon Norbert alpolgármester javaslatára most a Főtér-program kivitelezési munkálataihoz kapcsolódóan kapnak 50%-os bérleti díj kedvezményt az újpesti kiskereskedők. A Gazdasági Bizottság döntése 49 újpesti kisvállalkozót érint. „MEGÉRTETTÉK A GONDJAINKAT..." Feiner Melinda vállalkozása a p -Vpr Mády Lajos utcában működik. Az utca felújítása átmeneti, de komoly nehézséget okozott számukra:- Elég rosszul érintett bennünket az utca felújítása, bár tudom, az ideiglenes kellemetlenségeket el kell tudni viselni a cél érdekében, és egy felújítás mindig zajjal, kosszal jár. A munkálatok alatt az emberek nem akartak, vagy nem tudtak bejönni az utcába, ezért érezhetően megcsappant a forgalmunk. Megfogalmaztunk és elküldtünk egy levelet az önkormányzatnak, amit kivizsgáltak, és megértették a problémánkat. Nagyon rugalmasan álltak a kialakult helyzethez, ezt az is bizonyítja, hogy két hónapra, amíg a felújítás tart, 50%-ot jóváírtak a bérleti díjunkból. Pozitívan és rendkívül megértőén állnak hozzánk a városvezetők, a főépítész és az utcán dolgozó munkások is, segítséget adnak a mindennapi kellemetlenségek elviseléséhez, és ahhoz, hogy ezek ellenére is könnyen vészeljük át ezt az átmeneti időszakot. „SZÉP GESZTUS VOLT A KEDVEZMÉNY..." Juhász Zoltán, a kispiac cukrászdájának tulajdonosa jó és kellemetlen tapasztalatairól is beszámolt:- Az újpesti kisvállalkozások számtalan családnak nyújtanak munkát és megélhetést. Itthon vannak, személyesen ismerjük őket, ezért ők a legkedvesebbek számunkra. Az újpesti kisvállalkozások és kisvállalkozói kultúra méltán ismert és elismert, amit nekünk is támogatni kell! Az elmúlt évekhez hasonlóan a bérleti díjak befagyasztásán keresztül az idén is megspóroljuk nekik az inflációt, valamint egy 30 millió forintos kisvállalkozói támogatási alapot is létrehoztunk. Új Piac-sétányt építettünk. Az új piackapu kivitelezési munkálatai is zajlanak, valamint a vásárcsarnok fűtéskorszerűsítésére is félretettünk 15 millió forintot. Most a Főtér-program kivitelezési munkálataival összefüggésben nyújtunk a kiskereskedőknek támogatást: a Mády Lajos utca, valamint az új piackapu kivitelezési munkálatainak idejére 50%-os bérleti díjkedvezményt biztosítunk számukra. A kedvezmény 49 újpesti kisvállalkozót érint - tudtuk meg az előterjesztőtől.- Azt gondolom, aki jobban belegondol egy komolyabb felújításba, az rögtön megérti, hogy lehetnek ugyan rövidtávon negatív tapasztalatok - a nehezebb közlekedés, a kellemetlenségek, a zaj -, de a végeredmény pozitív lesz. A kispiac forgalma tavaly június óta esett vissza, úgy érzem, mostanában érkeztünk el a mélyponthoz. Ezt az időszakot használom ki arra, hogy felújítsuk az üzletünket, hiszen a Főtérhez szép, megújult cukrászda is tartozik. Bízom a tervezett programokban, rendezvényekben, amelyek bizonyára sok embert idevonzanak majd, és remélhetőleg fellendül ismét a forgalmunk. Szép gesztus volt a bérleti díjkedvezmény az önkormányzat részéről. Elég sokat köszönhetünk a városvezetőknek, hiszen az, hogy nem adósodott el a kerület, azt is eredményezi, hogy régóta nem emeltek bérleti díjat, és ennek köszönhető a jelenlegi bérleti díjkedvezmény is. „ÁTÉRZIK A PROBLÉMÁINKAT..." Kauker Gábor húsüzletet vezet a kispiacon. Elmondása szerint az utóbbi időszakban körülbelül 60%-kal esett vissza az üzlet forgalma.- Ez a tendencia természetesen nemcsak a felújítási munkálatok miatt történt, hanem a válság is közbeszólt, ugyanakkor az is igaz, hogy sok vásárlónknak, különösen az autósoknak nehezebbé vált a piac üzleteinek megközelítése. Az idősebb vevőink megmaradtak, talán azért is, mert ők nem autóval járnak, hanem kisétálnak a piacra, vagy busszal, villamossal jönnek hozzánk. A felújítás nehézséget, de valójában csak átmeneti nehézséget jelent eladónak, vásárlónak egyaránt, el kell fogadni ezt a helyzetet. Remélem, hogy a munkálatok végeztével újra birtokba veszik az emberek a piacot, hiszen bizonyára könnyebb és kellemesebb lesz a közlekedés, vonzó lesz az is, hogy megújult, szép Főtérre és piacra érkezhetnek. A bérleti díjkedvezményt nagyon köszönjük az önkormányzatnak, úgy látom, megértik és átérzik a vállalkozók problémáját. Jól esett mindannyiunknak ez a figyelmesség. - P. K, K P. Támogatást kapnak az újpesti intézmények A Gazdasági Bizottság jóváhagyta a 2010. évi felújítási tervet Újpest önkormányzatának képvise- lö-testülete idei költségvetésében jóváhagyta, hogy a kerületi intézmények felújítására bruttó 200 millió forintot elkülönít. A 2010. évi felújítási terv azóta elkészült, melyet dr. Trippon Norbert alpolgármester terjesztett a Gazdasági Bizottság elé. A támogatás végösszege bruttó 184 millió 370 ezer forint. Ebből az összegből az újpesti iskolák, óvodák, bölcsődék és egyéb intézmények elvégezhetik a szükséges, legfontosabb felújítási munkálataikat, a két összeg közti különbözet pedig tartalék célját képezi, 50 millió forint pedig az intézmények játszóudvarainak játszóeszközökkel történő felszerelésére jut. A felújítási terv megalkotásánál és a döntésnél mindazon munkálatok elsőbbséget élveztek, amelyek a munka- védelemre és a balesetveszély megszüntetésére irányulnak, így például a burkolat- és tetőfelújítás, az ablakjavítás, a mosdók, vizesblokkok felújítása, kerítés helyreállítás, rámpaépítés, tantermek helyreállítása, illetve riasztórendszer-kiépítés. Az intézményeknek megítélt keretösszegen belül lehetséges a munkák között szükségessé váló átcsoportosítás is. Öt újpesti középiskola közel 25 millióból, 11 általános iskola 56 millió 700 ezerből, az óvodák és bölcsődék összesen több mint 65 millió forintból gazdálkodhatnak. Jelentős összeget ítélt a bizottság az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola, a Piacfelügyelőség és az egykori Koktél Áruház felújítására is, ez utóbbiban az új gyermekfogászati rendelő kerül kialakításra. Az óvodai foglalkoztató-bővítést és a bölcsődei csoportbővítést a 2009-ben elmaradt bölcsődebővítési pályázatból fennmaradt saját önrész fedezi majd, az intézmények játszóudvarainak felújítására, eszközökkel történő felszerelésére pedig további összeget szán az önkormányzat. - P. K