Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-05-03 / 17. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - IV. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM, 2010. május 3. Ballagás 2010 tés folytatja az elődök útját, amikor a város további építését, fejlesztését tűzte ki céljaként. Tegyék ezt a diákok is, lépjenek az elődök nyomdokaiba, legyenek sikeresek, vegyék jól az akadályokat. Most még nagyon sokan féltőn óvják őket, és ez így van rendjén. Majd a felnőtt világba érkezve velük marad az iskola szellemisége, tanáraik - akikhez bármikor fordulhatnak - útravalója. Újpest pedig legyen az otthonuk, a másutt továbbtanulókat is visszavárja. Endrey Marcell, a Babits Mihály Cimánzium 12. b. osztályának diákja egyetlen allegóriából - amikoris leigazolta őket egy jó nevű focicsapat - jelenítette meg a diákéveket, a sikeres és olykor nem a várt eredményt hozó éveket, amelyek elteltével a sok-ok edzés után ma már az UEFA Bajnokok Ligájába felérve a döntő meccs, az érettségi vizsga előtt állnak. Ezért köszönet jár az edzőknek, önkormányzati és iskolai értelemben egyaránt. - B. K Fáklyás felvonulást tartottak az önkormányzati középiskolák diákjai Véget ért egy fejezet Á prilis 29-én, este 8 órakor a Babits Mihály Gimnázium, a Bródy Imre Oktatási Központ, a Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium és a Könyves Kálmán Gimnázium 400 végzős diákjai az elődök útját járták végig, fáklyák fényétől övezve vonultak osztályfőnökeikkel, tanáraikkal az újpesti városházáig. Az újpesti önkormányzat középiskolásainak évtizede tartó hagyománya, hogy a ballagás előestéjén fáklyás felvonuláson intenek búcsút az újpesti diákéveknek, hiszen többségük a betűvetés tudományát is itt tanulta. Az esti találkozó az emlékeké és köszöneté is, hiszen az önkormányzat megannyi lehetőséget nyújtott arra, hogy jó tanulmányi eredményeket hozzon az érettségi, és a megalapozott tudással sokan joggal reménykedjenek a főiskolai, egyetemi folytatásban. Ebben az évben a Babits Mihály Gimnázium volt a szervező, lendületes beszédekkel, remek zenével tűzdelt műsor, a diákok csatakiáltása kitűnő hangulatot eredményezett, amely megalapozta a másnapi, „igazi" ballagást. A diákokat, tanárokat és a szülőket Bélán Beatrix alpolgármester asszony várta és köszöntötte, emlékeztetve többek között arra: az újjászülető Főtér első rendezvénye is a ballagás. A városveze