Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)

2010-04-05 / 13. szám

Ülésezett az újpesti képviselő'testület Szabályozási terv, közbeszerzési eljárások, szociális és ok­tatási kérdések - többek közt ezekről is szó esett az újpes­ti képviselő-testület március 30-i ülésén, melyet szokásos szerint a Polgármesteri Hivatal dísztermében tartottak. A napirendi pontok megtár­gyalása előtt Pajor Tibor képviselő (Jobbik) azt java­solta, hogy az 5. pontot, mely a Váci út és a Duna közti terület szabályozá­si tervét tartalmazza, vegyék le a na­pirendről. Ezzel 7 képviselő értett egyet, 16 képviselő nemmel szava­zott. Az első pontban az Ady Endre Mű­velődési Központ vezetői álláshelyére meghirdetett pályázatról zárt ülés ke­retében tárgyaltak a képviselők. A művelődési központ élére a jelenlegi, ideiglenesen kinevezett igazgató, Czégény Ilona került, öt éves, határo­zott időtartamra. Tárgyalt a testület Újpest önkor­mányzata intézményei és a polgár- mesteri hivatal 2009. évi költségveté­séről és a végrehajtás szabályairól szó­ló rendelet módosításáról. E szerint a 2009. évi költségvetési főösszeg bevé­tele és kiadása 19 milliárd 441 ezer fo­rintra módosult. Dr. Trippon Norbert alpolgármester előterjesztését 18 képviselő fogadta el. A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló egyik 2008. törvény iktatta be az államháztartás­ról szóló törvénybe a megvalósítási terv, illetve a teljesítményterv fogal­mát, melyeket 2010. január 1-től kell alkalmazni. Ezen tervek a költségveté­si szervek éves költségvetésének ré­szét képezik. A megvalósítási terv a közfeladat-ellátás előfeltételeinek, il­letve a szakmai megvalósítás folya­matának leírását tartalmazza, a telje­sítményterv pedig a költségvetési szerv számára meghatározott éves követelményeket. A 2009. évi egyik törvény lehetőséget biztosít az ön- kormányzatoknak, hogy intézménye­it mentesítse az adminisztrációs ter­hek növekedése alól azzal, hogy helyi önkormányzati költségvetési szervek­nél a képviselő-testület eltekinthet a megvalósítási terv elkészítésétől. Dr. Trippon Norbert előterjesztését egy­hangúlag fogadta el a testület. A közbeszerzésekről szóló, 2003- ban született törvény szerint az ön- kormányzatoknak a költségvetési év elején éves összesített közbeszerzési tervet kell készíteniük az adott évre vonatkozóan. A terv nem vonja maga után a benne szereplő közbeszerzési eljárások lefolytatásának kötelezett­ségét, és lehetőség van a terv módo­sítására is. Dr. Trippon Norbert alpol­gármester nyújtotta be az idei év ter­vét, mely árubeszerzésre, építési be­ruházásra, szolgáltatás megrendelésé­re vonatkozó közbeszerzési terveket tartalmaz. Az előterjesztést 3 nem szavazat mellett fogadták el. Az 5. napirendi pontban a Váci út és a Duna közti terület szabályozási tervé­ről esett szó, mely öt területet foglalt magában: az újpesti öböl partján lévő területsávot, az újpesti Bőrgyár tömb­jét, az újpesti öböl északi csúcsánál lé­vő területet, a Fővárosi Vízművek káposztásmegyeri főtelepét, illetve a Tungsram-standtól északra lévő üdülő- területet. Pajor Tibor felszólalásában el­mondta, a képviselők közül sokan nem ismerik eléggé a szabályozási tervet, így nem tudnak biztosan szavazni a hatá­rozatról sem. Mivel nagy értékű terüle­tek átsorolásáról van szó, a javaslat ala­posabb áttanulmányozására van szük­ség. Boruzs András képviselőtől (SZDSZ), a Vízművek felügyelőbi­zottságának elnökétől azt kérdezte, nem tartja-e aggályosnak, hogy a hatá­rozat a Vízművek káposztásmegyei fő­telepét is érinti. Pajor Tibor hozzáfűzte, a tervben szereplő egykori Tungsram- strand területét sport- és rekreációs célra kellene meghagyni, azon a terüle­ten nem volna szabad beépítéseket vé­gezni. Wintermantel Zsolt (FIDESZ) azt javasolta, a határozati javaslatból hagy­ják ki a Vízmüvekre vonatkozó sza­kaszt. Dr. Derce Tamás polgármester hozzáfűzte: a határozat még nem jelent végleges döntést, nem jelenti a terüle­tek tényleges átsorolását. Koronka La­jos képviselő (FIDESZ) írásbeli módosí­tó javaslattal élt, miszerint az előter­jesztést küldje vissza a képviselő-testü­let a Városfejlesztési és Környezetvédel­mi Bizottságnak, mivel az ülésen újabb kérdések, szempontok merültek fel, s ezekre a képviselők választ várnak. Ezt a javaslatot azonban 14 igen, 13 nem mellett elvetették. Ezt követően Hock Zoltán (MDF) kért szót. A képviselő el­mondta, az átsorolások jelentős gazda­sági következménnyel járhatnak. Meg­említette, hogy a térségben nincs ha­sonló strandolási lehetőség, sőt, uszo­da sem, hiszen az elégtelen karbantar­tási munkálatok miatt az újpesti uszo­da is bezárt. A képviselő hozzáfűzte, nemcsak a vállalkozók érdekeit kell fi­gyelembe venni, és ilyen formában nem tudja támogatni az előterjesztést. Ezt követően az előterjesztő, dr. Trippon Norbert kapott szót. Az alpol­gármester felidézte, hogy a ciklus ele­jén a testület fontosnak érezte a Duna- part szabályozását, eredeti állapotának megőrzését, többek között kibővítet­ték a Palotai sziget déli részének erdő­területét, s a mellette lévő öbölre is ké­szítettek szabályozási tervet. Vélemé­nye szerint az előterjesztés megfelelő­en volt előkészítve, melyet a Városfej­lesztési Bizottság is megtárgyalt. Ter­vek szerint a Váci út felüli területen idővel beruházások létesülhetnének, mely jelentős adóbevételt jelentene Újpestnek, és munkahelyeket is terem­tené, a Duna felőli rész pedig megma­radna szabadidős, sport- és rekreációs területnek. Azt javasolta, hogy az elő­terjesztésből maradjon ki a Vízművek­re vonatkozó szakasz, azt tárgyalja újra a bizottság, a képviselők pedig szavaz­zanak a maradék négy területről. Rövid frakciószünet után Pajor Ti­bor név szerinti szavazást kért, me­lyet a testület nem fogadott el. Végül a határozatról is szavaztak: 14 igen, 15 nem szavazat mellett elvetették a képviselők. LEZÁRULT ÉS MEGINDÍTOTT KÖZBESZERZÉSEK Ezt követően nyolc, közbeszerzéssel kapcsolatos előterjesztés került napi­rendre. Először a „gyephézagos, térbe­tonos, és aszfaltburkolatú gépjármű- parkoló építése" tárgyában kiírt egy­szerű közbeszerzési eljárás lezárását tárgyalták a képviselők. Határidőre öt ajánlat érkezett, melyek közül három ajánlatot talált érvényesnek a bíráló bi­zottság. Az Ambíció Építőipari Keres­kedelmi és Szolgáltató Kft-t javasolták nyertesnek, a következő legkedvezőbb ajánlatot az Óbudai Zöldterületépítő és Fenntartó Bt. tette. A képviselők 19 igen gombot nyomtak. Lezárult az „önkormányzati fenn­tartásban működő intézményeken belüli egyéb üzemeltetéssel kapcso­latos javítások, feladatok" tárgyában kiírt közbeszerzés. Három érvényes ajánlat érkezett be határidőre. Leg­kedvezőbb ajánlatot a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logiszti­kai és Vagyonkezelő Zrt. adta, a kö­vetkező legkedvezőbb ajánlatot pe­dig a Hérosz FM Üzemeltetési Kft. Ezt 18 igen szavazattal elfogadták a képviselők. Dr. Trippon Norbert előterjesztést nyújtott be a Szociális és Egészségügyi Intézmény részére „három darab komplett fogászati kezelőegység be­szerzése és telepítése" tárgyában köz- beszerzési eljárás megindításáról. Az új, három munkahelyes gyermekfo­gászati rendelő a Király utcában, a volt Koktél Áruház I. emeletén kerül­ne kialakításra. 26 képviselő igennel szavazott. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents