Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-03-22 / 11. szám
Medvezsoltár Április 1-én 18 órakor az Újpest Televízió stúdiójában, az Ady Endre Művelődési Központban kerül bemutatásra a Medvezsoltár című zenés vers- és táncszínház. Dóczy Péter színművész, illetve a „Mentés másként" együttes Nagy László költészetét hozza közel a nézőkhöz. Dóczy Péterrel, az előadás egyik megálmodójával és szereplőjével beszélgettünk.- Nagy László fia, Nagy András 2007-ben, a költő születésének évfordulójára kért fel egy előadásra. Tulajdonképpen ebből született meg az egy évvel később megjelent hangoskönyv ötlete is, melyen a költő kevésbé ismert verseit adom elő - mesélte Dóczy Péter. - Az előadásokon és a hangoskönyvön is szereplő együttes két tagjával, Ivánovics Tündével és Fábri Gézával hamar megtaláltuk a közös hangot, mondhatni, egy nyelven beszéltünk; ők ketten csodálatos zenei anyagot állítottak össze a versekhez. Nagy András segített a költő által készített grafikák, rajzok, kéziratok kiválasztásában, mely a hangoskönyvet díszíti. Célunk az volt, hogy egyedi, különleges, a költészetet értő és szerető közönségnek szóló albumot és előadást hozzunk létre. A Katolikus Rádióban vettük fel az anyagot, a lemezbemutató előadásra 2008-ban, a Petőfi Irodalmi Múzeumban került sor.- Hogyan tudott felkészülni a hanganyag felvételére? Milyen segítségeket kapott?- Sokat olvastam Nagy László naplóját, írásait; beszélgettem fiával, akit régóta barátomnak is mondhatok. Ahogy említettem, Andrással együtt bábáskodtunk az anyag megszületésénél. Ötletünk volt arra is, hogy más nyelvekre is le kellene fordíttatnunk a verseket, de nagyon nehéz volna visszaadni a szavak ritmikáját, szépségét, dallamosságát, a magyar nyelv erejét.-Minden alkalommal más előadás születik meg?- Igen, hiszen az élő közeg sok mindent megváltoztat. Az előadóművész és a közönség mindig reagál egymásra. Sok helyre eljutottunk ezzel az anyaggal már: Magyarország számos városában, Erdélyben, Szlovénia és Szlovákia településein is sikert arattunk. Nagy László organikus költő volt, különleges, bensőséges kapcsolatban állt a természettel. A versek ritmikája, dinamikája, zeneisége számomra a gyökerekig hatol, ősi erőt, valamifajta sámánisztikus hangulatot érzek a szavakból, különösen a Medvezsoltár című költeményében. Biztos vagyok benne, hogy ezt az erőt á közönség is megérzi. Az előadáson általam készített archív filmekből összeállított anyag szolgál a díszlet kiegészítésére, s a zene is közelebb viszi a nézőket a költeményekhez. A szavak, a zene és a képek egymást erősítik. Azt hiszem, a különböző korosztályokat is könnyebben tudjuk így megszólítani, hiszen ugyanannyi diák, mint felnőtt, vagy idős ember tekinti meg az előadást, amely egyébként rengeteget kivesz belőlünk, de legalább ugyanannyit ad is. A Medvezsoltár például több mint tízperces vers, jelentős koncentrációt, odafigyelést és átélést igényel.- Hogyan hatottak, hatnak önre Nagy László versel? Megfejtette a titkukat?- Számomra Nagy László személyes üzenete az igazság folytonos keresése, az emberség, emberiesség. Ritkán hallott, olvasott, előadott verseket választottunk a hangoskönyvre, s ezeket mutatjuk be az előadás során is. A pásztoRablók, az Asz- szony-fejű felleg, a Farsangi tükör-dal mind ilyen. A Harag című verse az '56-os emlékekre és személyes élményekre épül, az individuumok és a közösség találkozási pontját szimbolizálja, egymás megismerését, elfogadását jelenti számomra. A Szindbád című verset a költő hitvallásának érzem. De hogy mi volt Nagy László titka? Azt hiszem, a titkainkat igazán csak a jóisten ismeri. Az övét is. És ez így van jól. - P. K Síremlékfelújítás - önszorgalomból Horváth Viktor kőfaragó mester, akinek műhelye az újpesti Szondi utcában van, felújította Lebstück Mária huszárfőhadnagy Megyeri úti temetőben lévő sírját. A 33 éves fiatalember igen szerény, nem kér és nem vár ennél az egyetlen mondatnál többet, nagyobb nyilvánosságot. - Újpest-megyeri kőfaragóként, saját önszorgalmam és elgondolkodásom nyomán tettem - mondja lapunk megkeresésére. Győzködöm, beszéljünk a késztetésről, hátha más számára is példa lehet a közösség érdekében végzett felajánlása. így megtudom: a családban a felmenők között jó kezű mesterek, szorgalmas iparosok vannak, ám ő az első, aki a kő megmunkálója, és a helyi közösség érdekében tett adakozásnak is ez az első, ám jól látható jele. Horváth Viktor úgy gondolja, nem tartozik a tehetős kőfaragók közé, tőle most annyi tellett, hogy mintegy 150 órás munkafolyamattal, a temetkezések utáni délutáni csendes órákban felújította a síremléket.- Tudom, hogy a Megyeri temetőben nemzeti hősök, híres személyiségek nyugszanak, itt van például Éberl Nándor haditudósító, diplomata, az 1848-1849-es forradalom időszakának újabb hírességének nyughelye is. A másfél tonnás gránit obeliszk felújítására egymagám nem vállalkozhattam volna, a költségek is hatalmasak lennének és nem egyszemélyes munka - mondja a fiatalember. Pasche Lebstück Mária, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc főhadnagyának híres alakja, aki sok más csata mellett részt vett a branyiszkói és a kápolnai összecsapásban, ott volt Buda visszavételénél is. A személyéről kialakult képet a valóság és a legenda szálai egyaránt átszövik, már amiatt is, hogy férfiként harcolt . A bukás után hat hónapig az aradi várban raboskodott, ott szülte meg a fiát is. (Unokája, Jónak Gyula lesz később az újpesti hivatásos tűzoltóság megteremtője.) Jókai Mór regényt, Huszka Jenő operettet írt éltéről, így vált irodalmi alakká. Életének utolsó 12 évét - 1892-ben bekövetkezett haláláig - Újpesten, a fiánál, Jónák Pálnál töltötte. Lebstück Máriát az újpesti régi temetőben temették el, amely az Apponyi, Tél, Diófa, utca és a villamosvonal és a vasúti töltés által határolt területen volt. A régi temetőt 1964-ig fokozatosan felszámolták, így került Lebstück Mária sírja is a Megyeri temetőbe, a bejárattól a ravatalozóig tartó főút mentére, a 26-os parcellába.- Nagyon sokan felfigyelnek a névfeliratot olvasva a sírra, még azok is, akik csak egy gyászszertartás idejére jönnek a Megyeri temetőbe - folytatja Horváth Viktor. - Az újpestieknek emlékezetében Lebstück Mária nemcsak a szabadságarc egyik hőse, hanem több annál, az élő emlékezet része. Ezt igazolni láttam, amikor a felújításba fogtam, ugyanis nagyon sokan megszólítottak, odajöttek hozzám, beszélgettünk. Tapasztaltam, hogy a márvány obeliszkre ráfér a felújítás. Üdvözlik a síremlék gondozását a helyiek. Mivel nekem a temető a munkahelyem, a kegyeleti kultúra nemesbítése, ápolása számomra természetes dolog. Saját lakóhelyemen ezt művelem, de osztom azt a véleményt is, mely szerint a temető nyitott történelemkönyv mindenki számára. Figyelemmel kísérem a Nemzeti Emlékhelyek és Kegyeleti Bizottság rendezvényeit a Farkasréti temetőben is. A Lebstück-síremlék felújításához a kegyeleti bizottság főtitkárától és természetesen a temető igazgatójától kértem engedélyt. Az igazgató úr támogatta a munkát, és a sírt befutó borostyánt is visszavágatta. A munkát egyedül el tudtam végezni, nem kellett a sírt szétszedni, az alapja ugyanis jó állapotban volt, a négy részből álló márvány obeliszket átcsiszoltam. Sajnos az obeliszken lévő dombormű rendbehozatalához már szobrász, vagy restaurátori kéz kell. Bizakodom: talán lesz, aki befejezi.-B. K