Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)

2010-03-08 / 9. szám

ÚJPESTI NAPLÓ IV. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM, 2010. március 8. Testületi hírek fonköltség, a benzinköltség, a dologi kiadások és az iparűzési adó terve­zett előirányzatát eltúlzottnak tar­totta. EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS JAVASLATOK Nagy István alpolgármester örült an­nak, hogy a javaslat az egészségügy rendbetételét célul tűzte ki. Hozzá­fűzte, fontos feladata volna minden önkormányzatnak, hogy az idősödő társadalom problémáival foglalkoz­zon. Kiemelte, hogy a rekreációs és sporttevékenységekre érdemes volna nagyobb hangsúlyt fektetni, különös tekintettel a 125 éves UTE támogatá­sára. A HPV-vírussal kapcsolatban Nagy István elmondta, közel 50 MFt- ba kerülne a célcsoport beoltása, mi­vel egy oltás költsége 60-90.000 Ft-ba kerül. Szó esett a bölcsődei férőhe­lyekről is. Ezzel kapcsolatban az al­polgármester kiemelte, hogy mivel a GYES két évre csökkent, idővel bizto­san szükség lesz a férőhelyek számá­nak megnövelésére, illetve az óvo­dai férőhelyek számát befolyásol­hatja az iskolaérettség kérdése is. Molloné Dr. Balog Éva (MDF) a fű­téskorszerűsítésre szánt összeget ke­vesellte. Javasolta, hogy a régen Új­pesten kiválóan működő tankönyv­támogatási rendszert újra vissza kel­lene állítani, illetve a helyi kisebbsé­gi önkormányzatok tevékenységére szánt összeg emeléséről kérdezte az előterjesztőt. Felvetette továbbá, hogy másutt lenne a helye a kisegí­tő mezőgazdasági szolgáltatásra szánt összegnek. Dr. Kató Balázs frakcióvezető az Újpestért Egyesület támogatásáról biztosította a testületet, majd hoz­záfűzte, a korábbi bizottsági ülése­ken lett volna lehetőség az egyezte­tésekre, módosításokra. Dr Hollósi Antal (FIDESZ) támogatta Szabó Gábor HPV-oltásról szóló javasla­tát, bár úgy vélte, a 20 MFt kevés lesz annak kivitelezésére. Stabilnak és jónak tartotta a költségvetési ja­vaslatot, de a kerületi fejlesztéseket kevesellte a képviselő. Ugyanígy Koronka Lajos (FIDESZ), aki ezt ki­egészítve elmondta, egy új épület működtetése sok esetben gazdasá­gosabb, mint egy régi, rossz műsza­ki állapotban lévő épület fenntartá­sa. Felhívta a figyelmet a fiatalkori szegénység jelenlétére, s a mélyga­rázsra tervezett 85 MFt-ból 50 MFt­ot az ingyenes ebédeltetésre javasolt fordítani. ALPOLGÁRMESTERI INDOKLÁS Frakciószünet után az előterjesztő, dr. Trippon Norbert alpolgármester válaszolt a kérdésekre. Először azt ja­vasolta, hogy a polgármesteri és al­polgármesteri segélykeret szabályo­zására alkosson rendeletet a testület. Arra a felvetésre, hogy nincs fejlesz­tés a kerületben, a gyermek szakren­delő kiépítését, a felnőtt rendelő fel­újítását, a közterület-felügyelet lét­rehozását, a gyermekfogászat kiala­kítását és az Új Főteret hozta fel pél­dának. A HPV-oltással kapcsolatban elmondta, az oltásra tervezett 20 MFt felülről nyitott alap, a teljes összeg fedezetét meg kell találni. A kisebbségi önkormányzatok támo­gatását a képviselőikkel folytatott egyeztetés során határozták meg. A tankönyvtámogatást megfontolan­dó ötletnek vélte az alpolgármester, és ígéretet tett rá, hogy a későbbiek­ben visszatérnek rá. Arra a véle­ményre, miszerint túl sok pénzt for­dít az önkormányzat a VirágVáros- programra, dr. Trippon Norbert úgy válaszolt, a program élhetőbbé, szebbé varázsolja a kerületet, melyre az újpestieknek igényük van. ígéretet tett arra, hogy indokolt esetben to­vábbra is segíteni fog az önkormány­zat a pedagógusok továbbképzésé­ben. Szóba került a mélygarázsra for­dított 85 MFt-os összeg is. A frakció­egyeztetésen a frakcióvezetők meg­állapodtak abban, hogy ez az összeg irreálisan magas, és más területek támogatására kellene fordítani. Dr. Trippon Norbert javasolta, hogy 10 MFt-ot az úgynevezett szo­ciális földalapra csoportosítson át a testület. Ezt az összeget arra fordíta­ná az önkormányzat, hogy a kerüle­ti családok számára termőföldeket béreljen. A tulajdonosok által meg­termelt javak tizedét az önkormány­zat kapná meg, mellyel a rászoruló­kat tudná támogatni. Végül a piac kapcsán felmerült kérdésre is választ kaptak a képvise­lők. A piac bevétele a 2009. évben túl volt tervezve, idén ezért lett ala­csonyabb az előirányzat. A Gazdasá­gi Bizottság döntött a piac átfogó felújításáról, melynek megvalósulása után az önkormányzat számolhat azzal, hogy jelentősebb bevétel fog keletkezni. DÖNTÉS A KÖLTSÉGVETÉSRŐL A hosszúra nyúlt vita után a szava­zásra került sor. Először Pajor Tibor módosító javaslatáról szavaztak a képviselők. Nem fogadták el, hogy a mélygarázsra szánt 85 MFt-ból az UTE-t, a sportpálya felújításokat, a közbiztonsági bizottság tartalékának emelését, és a közterületi játszóesz­közök beszerzését finanszírozza az önkormányzat. Koronka Lajos mó­dosító javaslatát, miszerint a Főtér program II. üteméből 50 MFt-ot át kellene csoportosítani az iskolai ét­kezések támogatására, 11 igen, 13 nem mellett elvetették. Nagy István visszavonta az UTE-ra vonatkozó módosító javaslatát. A költségvetési rendeletet a képvi­selők 20 igen, 9 nem mellett elfogad­ták. Az 1. számú határozati javaslat, mely a kerületi házi- és gyermekor­vosok részére működési és felhalmo­zási támogatást nyújtott volna az előterjesztésben szereplő keretössze­gig, visszavonásra került. 26 igen, 2 tartózkodás mellett elfogadták a képviselők, hogy a BKIK újpesti tag­csoportjának elnökével május 1. ha­táridővel egyeztetnek a kisvállalko­zók támogatásával kapcsolatos ren­delet esetleges módosítására. Pajor Tibor az alapjavaslat 3. hatá­rozati javaslatát, mely arról szól, hogy a testület felkéri az áprilisi or­szággyűlési választások után meg­alakuló új kormányt, mindent te­gyen meg az önkormányzatok jobb finanszírozása érdekében, kiegészí­tette azzal, hogy miután a Gyurcsány- és Bajnai kormány elszá­moltatásra került. Ezt 14 nem, 2 tar­tózkodás mellett elvetették, az ere­deti javaslatról 17 képviselő szava­zott igennel. A képviselők 28 igennel megsza­vazták, hogy az önkormányzat meg­vizsgálja, milyen lehetőség adódhat az ingyenes tankönyvek biztosításá­ra. 28 igennel megszavazta a testület a polgármesteri és alpolgármesteri segélykeret szabályozására vonatko­zó rendelet megalkotását. Végül a HPV-vírus elleni oltásról is döntöt­tek: 23 igen, 1 nem szavazat mellett elfogadták a képviselők, hogy a fel- használás módjáról május 1-ig ren­delettervezetet készítenek. - P. K (Folytatjuk) HIRDETÉS $ TAVASZI ÉBREDÉS. ELLENÁLLHATATLAN ÚJAUTÓ ÉS SZERVIZ AKCIÓK EGÉSZ MÁRCIUSBAN! Március 1-től visszavonásig! SPLASH 1.0 GC 1 999 000 Ft-tól! SWIFT 1.3 GC 3 ajtós 2 290 000 Ft-tól! SUZUKI tfueztái* Nyitva: H-P: 800-1800, Szó, V: 9M-1300 1161 Budapest, Gusztáv u. 37. - Tel.: 405 06 74 www.suzukigusztav.hu ISO9001 CeHTÍWBO V j ViNIJOTTE MŰSZAKI VIZSGÁZTATÁS ÉS FELKÉSZÍTÉS MINDEN KORÚ ÉS TlPUSÚ SZEMÉLYGÉPKOCSIRA! INFO: +36 30 542 24 89 SUZUKI GUSZTÁV -15 ÉVE AZ ÖNÖK MEGBÍZHATÓ PARTNERE.

Next

/
Thumbnails
Contents