Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-03-01 / 8. szám
Oktatás Margó néni „Amikor a bölcs a holdra mutat, a balga csak az ujjat látja" - írta egyszer bősz- szankodva egy tudós szerzetes. Ez a gondolat juthat eszünkbe, amikor azt látjuk, hogy hajdani iskolai élmények, esetleges jelenkori tapasztalatok bárkit feljogosítanak arra, hogy véleményt alkosson az iskolai nevelésről, oktatásról. E lap hasábjain is megjelennek iskolai munkát értékelő, az elmúlt diákévekre emlékező írások, olykor bölcsek, olykor balgák. T öbb évtizedes közoktatásban szerzett tapasztalatom szerint a különböző iskolák - persze azon túl, hogy az alapértékeket, az általános erkölcsi normákat közvetítik - valamilyen egyéni szellemben, valamilyen tudatos elképzelés szerint végzik a munkájukat. A családok is különbözőek. Az a jó, ha találkozik az iskola és a család nevelésről vallott elképzelése, és ezért szerencsés, hogy sokszínűek az iskolák nevelési elvei. Intézményünk, az újpesti Angol Tagozatos Általános Iskola, a „Fóti úti suli” 1961-ben nyitotta meg kapuját. A közelgő évforduló lehetőséget ad arra, hogy áttekintsük a mögöttünk hagyott időszakot, hogy számba vegyük, mire építhetünk. A szerves fejlődés, az eltelt évtizedek tapasztalatai, a pedagógia tudományosan bizonyított legfrissebb tételei, vagy az oktatáspolitika hektikus váltakozása, a divatos, de a gyakorlatban nem minden esetben bizonyított pedagógiai irányzatok befolyá- solják-e jobban a munkánkat? Az indulás óta eltelt időszak több mint egy emberöltő, a visszatekintés nem nyúlhat ilyen messzire. E rövid írás is csak arra ad lehetőséget, hogy érzékeltessem, milyen mélyen meghatározza egy intézmény fejlődését egy- egy karakteres pedagógus. Hagyományaink egy részét a hetvenes évekből eredeztetjük, hiszen 1971-ben indult az angoloktatás. A Fóti úton harmadiktól emelt szinten kezdték el tanítani ezt az idegen nyelvet. Ma is ez az iskola specialitása, ez az egyik „vonzereje". Igyekeztünk az eltelt évek alatt a korszerű nyelvoktatás elvei szerint dolgozni. Most például az emelt óraszámú nyelvoktatás átgondolásával térünk át sávos rendszerre. Fontos a korszerűség, de természetesen legfontosabb az eredményesség. Az iskola mai arculata a 80-as években alapozódott meg. Ekkor lett az iskola igazgatója dr. Katona József né, vagy, ahogy tanítványai ismerik, Margó néni. Abban az iskolában kezdett el 1982-ben vezetőként dolgozni, ahová 1962-ben tanítóként érkezett. Többéves szakfelügyelői tapasztalattal, a Tanító módszertani folyóirat szerkesztőjeként megalapozott szakmai háttér birtokában vehette át Bíró József igazgató úrtól az intézményvezetést. Segítette a munkáját, hogy kialakult, világos pedagógiai értékekkel rendelkező intézmény élére került, ahol az iskola érték- és szokásrendjét maga is sok évig alakította. Akkoriban persze még nem fogalmazták meg az intézmény minőségirányítási programját, de visszatekintve kitűnik, hogy a szervezeti kultúra - sokszor le sem írt - részeként a célok pontosan meg voltak határozva. Intézményvezetőként mindig a legújabb módszerek között kereste a legeredményesebb eljárásokat. Kiváló érzékkel ki tudta szűrni azokat a divatos pedagógiai irányzatokat, amelyek nem feleltek meg a gyerekek életkori sajátosságainak, vagy el- lentmondtak az addigi tapasztalatoknak. Határozottan elutasította például az akkoriban hangoztatott divatos nézeteket, hogy a gyerekeknek elsőben karácsonyra meg kell tanulniuk olvasni, vagy, hogy másodikban nem kell „bevágni" a szorzótáblát. Az olvasástanítási módszereket ismerve a hagyományos, a magyar nyelv sajátosságainak leginkább megfelelő hangoztató-elemző- összetevő módszert tartotta alkalmasnak abban az időben, amikor az iskolaválasztást a szülők körében az határozta meg, hogy melyik iskola követi a legújabb kísérleti eljárást. Mennyire igaza volt! Munkáját szinte minden területen az előbb leírt példa jellemezte; a hagyományokra építve, a bevált metodikát megtartva, de az eredményesnek ítélt újításokat folyamatosan alkalmazva fejlesztette intézményünket. Például a kerületben elsőként nálunk indultak erdei iskolák, akkor még nem volt ez nagy divat. Perbai Géza tanár úr - aki iskolánk alapító tagja volt, s negyven évig végezte munkáját intézményünkben - lelkes szervezésében volt, hogy az egész felső tagozat az iskola falain kívül töltött el egy hetet. Azóta is hagyomány, hogy felsőben évente - ha a szülők vállalják a költségeket - egy hétre erdei iskolában nyílik lehetőség a természet alaposabb megismerésére, megszerettetésére. A közösség formálására és a tanár-diák viszony mélyítésére is alkalmas az együtt töltött néhány nap. A két éve a modern pedagógia nagy vívmányaként bevezetett nem szakrendszerű oktatás iskolánkban lényegében már a nyolcvanas években elkezdődött. No, nem fogalmi szinten, hanem tartalmában. Azokat a gyerekeket, akik felső tagozaton fejlesztésre szorultak anyanyelvből, szövegértésből, Margó néni elkérte a szakórákról, ő maga alakította az anyanyelvi kompetenciájukat. Persze, akkor még nem ismertük ezt a fogalmat. Ma is alkalmazzuk a tantárgyi napok rendszerét. A tantárgyi napokon a gyerekek nem órakeretben, hanem legtöbbször iskolán kívül oldott légkörben különféle - műveltséget alapozó - témával foglalkoznak. A hagyomány a nyolcvanas években alakult ki. A modern oktatás egyik újdonsága a projektpedagógia. Természetesen ez sem új találmány. Bár nem nevezték projektnek a „Szép hazánkat járva" és a „Nem térkép e táj" programokat, de a projektoktatás minden ismérvével bírtak. Margó néni az iskolában járva-kel- ve, időnként megállított egy-egy felsőst. Kikérdezte tőlük a Himnuszt vagy a Szózatot. Aki nem tudta hibátlanul, annak pótolnia kellett. Úgy gondolta, minden magyar diáknak meg kell ismernie ezeket a nemzeti jelképeket. Vele együtt valljuk ma is, hogy az eredményes munka feltétele az, hogy rend legyen körülöttünk. A kreativitásnak nem a kaotikus állapotokban, a kihívó öltözködésben, a kiérlelt iskolai rendszer hiányában kell jelen lennie, hanem a nevelésben, a tanulásban. folytatás a 16. oldalon
