Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-01-11 / 1. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - IV. ÉVFOLYAM, 1 SZÁM, 2010. január TI Sport Kilencvenkét évesen még pontozóbíró volt az egykori olimpikon Kende Rezső: mozogni kötelező! Ha valaki tudhatja, hogy milyen érzés lehet száz évnél is tovább élni, akkor Kende Rezső bácsi egyike azoknak. A 102 éves egykori olimpikon biztosan sokat tudna mesélni arról, mi minden történt vele az elmúlt több mint száz esztendőben, de mivel őt sem kímélte az idő múlása, előrehaladott kora következtében kissé nehézkesen ment a beszélgetés az öregúrral. Rezső bácsi ugyanis nagyothall. Persze ez a kis probléma nem akadályozhatott meg abban, hogy eldiskurálgassunk jó háromnegyed órán át. A beszélgetésben segítségünkre volt lánya, Mária, és veje, László. K ende Rezső 1908 december 31-én, Szilveszter napján látta meg Rákospalotán a napvilágot. Az általános iskola elvégzése után a Könyves Kálmán Gimnázium diákja lett, ahol a tanulás mellett megismerkedett soha el nem múló „szerelmével", a tornával. Testnevelő tanára, Zsigmond Géza nagyon jó szemmel vette észre a fiatal fiúban szunnyadó tehetséget, s ellentmondást nem tűrve tornászt faragott belőle. Gimis évei alatt négy középiskolai bajnoki címet szerzett a mokány, jó kiállású, ifjú tornász. Nem csoda, hogy 1926-ban az Újpesti Torna Egylet leigazolta, és négy évig a klub színeiben ért el figyelemre méltó eredményeket a hazai versenyeken. Szorgalmának és megszerzett tudásának köszönhetően kijutott az amsterda- mi olimpiára. De erről beszéljen inkább Rezső bácsi!- Nagyon sokat kellett edzeni ahhoz, hogy valakiből válogatott tornász és olimpikon válhasson - mesélte Rezső bácsi - Engem minden nap megtalálhattak az edzőteremben, mondhatnám, a tanulás mellett minden szabadidőmet elvitte a torna. De megérte, hiszen Amsterdamban tizedikek lettünk a csapattal, és még ma is büszke vagyok arra, hogy a fantasztikus Pelle István után én gyűjtöttem a legtöbb pontot az összesítésben.- Úgy hallottam, hogy az újpesti klub sem feledkezett meg erről a szép eredményről...- Valóban nem. Nagyon jól esett, hogy megajándékoztak egy gyönyörű, aranyból készült pecsétgyűrűvel, amelyre mostanság már az idősebbik fiam vigyáz. Nagy becsben tartja.-Melyik volt a kedvenc szere a versenyeken?- A gyűrűvágta rá Rezső bácsi - és a nyújtó-fűzte hozzá csendesebben. Mondták egykoron, hogy nagyon szép Krisztus-keresztet tudtam csinálni a gyűrűgyakorlatomban. Pedig az nagyon nehéz elem, de szerencsére jó erőben voltam akkor még.- Ma sincs olyan nagyon rosszban...- Néhány évvel ezelőtt, 98 évesen elestem és medencecsont-törést szenvedtem. Megoperáltak, s azóta sajnos nehezebben megy a mozgás, ehhez a kocsihoz vagyok kötve - mutat a kerekesszékére. - Pedig azelőtt a boltba is egyedül jártam vásárolni, minden nap tornáztam, ha tehettem, többször is. Mert egyet ne felejtsen el senki, a hosszú élet titka az állandó mozgás. Ma sajnos csak az ágyban tudok egy picit mozogni, de sebaj, az is jól esik.-Rezső bácsi, a gimnázium után hol tanult tovább?- Elvégeztem a jogi egyetemet, természetesen a sportolás mellett.- Számított az valamennyit az egyetemen, hogy olimpikon volt? Kivételeztek magával a tanárok?- Soha sem, hiszen akkor a sport úgynevezett szabadidős tevékenységnek számított. Nem törődött senki azzal, hogy én versenyen voltam. A vizsgákon és az órákon sem volt kivételezés.- Az Újpest után még a Postás színeiben tornázott, majd egyszer csak abbahagyta a sportolást. Miért olyan hirtelen?-Jó állást kaptam a postánál, előbb titkár voltam, majd főtanácsos lettem. Az a munka egész embert .kívánt. Közben pedig meg is nősültem, született négy gyönyörű gyermekem, két lány és két fiú. Mária (73), Emilia (65), Rezső (74) és István (62). A két fiú külföldön él, de a lányok és a vejem, László naponta itt vannak nálam az apartman-házban. Szeretek itt lenni Máriaremetén. Közel van a templom, így aztán hívő katolikusként közel vagyok az Úrhoz is.- Térjünk vissza a sporthoz. A kémeim jelentése szerint a tornától soha sem szakadt el.- így igaz. A Postás SE-nél szakosztályvezető voltam, és versenybíró lettem. Hiszi vagy sem, egészen 92 éves koromig pontoztam a tornaversenyeken a gyakorlatokat. Akkor eldöntöttem, hogy abbahagyom, mert már annyira összetett, nehéz gyakorlatokat végeztek a tornászok, hogy nézni is alig bírtam, nem hogy lepontozni őket. De a kötelék megmarad a tornászokkal, éppen most hallottam, hogy a szövetségből jönnek hozzám látogatóba. Majd nekik is megmutatom, hogyan kell a Krisztus-keresztnél a kezet tartani.- A gyerekei közül sportolt valamelyik?- Mária tehetséges atléta volt, egészen az ifjúsági válogatottságig jutott súlylökésben és diszkoszvetésben. A többiek csak sportolgattak. Viszont Marci, a dédunokám igazi sportoló lesz, akár válogatott is. Úgy fest, dobóatléta válik majd belőle, akkorát hajít a kislabdával, hogy alig tudják lemérni. Mondom is neki, amikor találkozunk, hogy tréningezzen, csinálja a fekvőtámaszokat és legyen nagyon jó gyerek. Legalább olyan jó, mint amilyenek az én gyerekeim voltak.- Végezetül elárulja nekünk, hogy hány unoka és dédunoka mesélhet arról, hogy milyen nagy sportember volt a nagyi vagy a dédi?- Tizenkét unokám és hét dédunokám van. Remélem, közülük né- hányan kijutnak majd valamelyik olimpiára. De ha nem sikerül nekik, üzenem, ne bánkódjanak. De sportoljalak, mert mozogni kötelező!- G.G.
