Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)
2009-01-16 / 1. szám
AZ INGYENES KERÜLETI UJ5AG rrrr Istvántelek északi részén, Ybl Miklós tervei alapján épült fel a Károlyi István gróf által alapított Budapesti Első Gyermekmenhely Egylet fiókintézete, amely 1903-ban vette fel a Clarisseum nevet. A plébániához tartozó intézmény elsősorban iskolaként működött, később hadikórház lett, majd a Szalézi rend működtette egészen az államosításig. A több mint száz éves épület felújítása - önkormányzati segítséggel - tavaly kezdődött el. Istvántelek, a Clarisseum és a hozzá tartozó park is gyönyörű volt a kezdetekben - emlékezett vissza a régmúltra Bíró Lóránt, a Clarisseum plébánosa.- Nyomdát, kiadóhivatalt is működtetett egykor a rend. Ha a kedves olvasónak kezébe kerül egy könyv, melyben az szerepel: kiadta a Szalézi rend, Rákospalota, az ezt az intézményt jelentette; Istvántelek ugyanis akkor még Rákospalotához tartozott. Akkoriban sem volt könnyű fenntartani a templomot, de most sem az. Bevételünk az adományokból és az esetleges támogatásokból születik. Dr. Trippon Norbert alpolgármester úr és Újpest képviselői mellettünk állnak. Segítenek, ha táborozni visszük a gyerekeket, és támogatták az épület felújítását is: az elmúlt években összesen 3 millió forinttal. Természetesen a hívek is magukénak érezték az ügyet, közel 600 000 forinttal járultak hozzá a munkálatokhoz. Tavaly év végére már felújított lépcsó'vel és homlokzattal várhattuk a betéró'ket. Komoly, nehéz munkát végeztek a szakemberek, az eredeti vakolatot leverték, kitisztították a réseket, újravakolták, majd a kazettákat az új falburkolaton- egészen toronymagasságig- egyesével készítették el és rakták fel az épület falára. Gyönyörű lett. Remélem, a munkálatok idővel folytatódnak. Nemcsak azért volt ez szívügyem, mert a templom plébánosa vagyok, hanem azért is, mert gyerekként itt fociztam a többi kisfiúval és a papokkal, ide jártunk moziba, itt nőttünk fel. Hálás szívvel gondolok azokra, akik segítségével egyre szebb templomban fogadhatjuk a híveket.- P. K. „...legyenek eggyé kezedben" (ii. 3?,i7) Ezzel a bibliai mottóval indul útjára 2009-ben az Ökumenikus Imahét nemzetközi akciója. Egyre többen készülnek már erre a különleges alkalomra. A települések és városrészek egyházi közösségei jóval az imahét előtt gondosan készülődnek a templomi gyülekezetek fogadására. Sokan tartják fontosnak, hogy górcső alá vegyék, mi az, amiben a keresztény egyházak egyetértenek. Ezt a közös hitvallást, aztán imádságban erősítsék meg a közösség erejével. Ma már természetesnek mondható ez a közös imádság, ami évekkel ezelőtt sajnos még nagyon nehezen volt elképzelhető. z Ökumenikus Imahét így vált egy családi találkozás örömünnepévé, amikor jó újra látni azokat az arcokat, akikkel közös nevezó're tudunk jutni hitbeli kérdéseket illetően. Az Ökumenikus Imahét azonban nem csupán arról szól, hogy itt Újpesten katolikus, református, baptista és evangélikus hívők összejönnek imádkozni. Az Ökumenikus Imahét lelkületéhez az is hozzátartozik, hogy a szó eredeti értelmének megfelelően az egész lakott világért imádkozunk. Az „oikoumene" görög szó azt jelenti, hogy az egész lakható világ megnevezésre kerül. Éppen ezért az imahét tartalmi fonalát, ima-lehetó'ségét minden alkalommal a lakott világ egyik nemzete állítja össze imádságokból és bibliai szövegekből. Január harmadik hetében tehát nem csak az itt élő keresztényekért imádkozunk, hanem a világ minden emberéért, függetlenül vallási vagy nemzetiségi hovatartozástól. Ebben az esztendőben a koreai keresztények állították össze imádságos füzetüket, amelyben különösen aktuális az egység kérdése, hiszen Korea területileg megosztott. Ez a töredezettség azonban a hitben élők számára nem létezik. Jézus szeretete áthidalja a földrajzi határokat. Talán ezt jelképezi az a szimbolikus cselekedet, amely a liturgia keretét határozza meg. Az imaalkalom kezdetén fadarabokat hoznak be a templomba, amelyet a szertartás végén kereszt formába illesztenek össze; ami szétszakadt, azt Krisztusban össze lehet illeszteni. Kevesen tudják, hogy Dél-Koreában a keresztény misszió a legintenzívebb módon szólítja meg az embereket. Ezekre a gyülekezetekre emlékezünk akkor, amikor imaalkalmainkat a koreai hagyománynak megfelelően gong hangjára kezdjük. Katolikus és református gyülekezetek százai alakulnak Koreában ezekben az években. A Fokoláre mozgalom és a hitvalló protestánsok, már nem csak Koreát misszionálják, hanem tovább indulnak Jézus küldetésével. Az Ökumenikus Imahét keretében ebben az évben is szeretettel várunk mindenkit az újpesti templomokba. Január 19-től 24-ig minden este 6 órakor. Az újpesti programról érdeklődhetnek a gyülekezetek honlapján (pl.: ujpest.lutheran.hu), az Imahét programfüzetét pedig letölthetik a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának honlapjáról: oikumene.meot.hu. Legyünk eggyé Isten kezében újpesti keresztények, és legyünk eggyé Krisztus átölelő szeretetében a lakott világ közösségében.- SOLYMÁR PÉTER, evangélikus lelkész Búcsú Ismét fekete zászló került a városháza épületére: életének 78. évében, 2008. december 15-én elhunyt Vanyek Antal, az 1956-ban létrejött Újpesti Forradalmi Bizottság tagja. Az idő múlásával egyre kevesebben vannak közöttünk azok, akik az 1956-os eseményeknek cselekvő résztvevői, avagy visszaemlékezői lennének. Az elmúltévvégéig Vanyek Antal volt már csak közöttünk, aki tagja volt az Újpesten megalakult Újpesti Forradalmi Bizottságnak, és egyetlen szemtanúja volt a Mindszenty József hercegprímás kiszabadításáért vívott küzdelemnek. Most már Vanyek Antal sincs közöttünk. Olyan kor szemtanúja és cselekvő személye volt, aki társaival húsz nap alatt írt történelmet Újpesten, s amiért nem sokkal később súlyos börtönévek vártak. Az újpesti forradalmárok ellen indított büntetőpernek harminchárom vádlottja volt, a XIX. rendű vádlott: Vanyek Antal. 1958-ban 20 évi börtönre ítélték, amiből hetet letöltött. Szabadulása után és a rendszerváltozást követően is szerény életet élt, az 1956-os forradalom eszméjét lelkében végig megőrizte, de közszereplést nem vállalt, önmaga személyének előtérbe tolása mindig távol állt tőle. Vanyek Antal ravatalánál 2009. január 9-én hajtottak fejet az újpestiek. Újpest Önkormányzata, a testület egyöntetű akaratával, saját halottjaként búcsúzott tőle. 20 1