Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)

2009-01-16 / 1. szám

AZ 1 N G Y E N E 5 KERÜLETI ÚJSÁG Közmeghallgatás után Évzáró testületi ülés A 2008-as év utolsó ülését december 18-án tartotta Újpest Önkor­mányzatának képviselő-testülete. A napirendek tárgyalása előtt né­ma felállással emlékeztek meg a decemberben elhunyt Vanyek An­talra, az 1956-os forradalom egyik újpesti résztvevőjére. Dr. Derce Tamás polgármester javaslatára Vanyek Antalt Újpest Önkormányza­ta saját halottjának tekinti. E zt követően Pajor Tibor (Jobbik) kért szót. A képviselő elmondta: a Városfejlesztési és Környezet- védelmi Bizottság ülésén nem került alapos megtárgyalásra az Elem utcai öntöde ügye, mellyel kapcsolat­ban korábban - környezetszennyezés miatt - több panasz érkezett. Javasolta, hogy a következő ülésre hívják meg az érintett lakókat, az üggyel foglalkozó politikusokat és szakértőket. Hozzáfűz­te: ha az üzem valóban veszélyes, minél hamarabb megoldást kell találni a problémára, ellenkező esetben nem szabad pánikot kelteni. Dr. Trippon Nor­bert alpolgármester (MSZP) egyetértett a képviselővel, és az ügy kivizsgálását szorgalmazta. KÖZMEGHALLGATÁS Első napirendi pontként hagyományo­san az újpesti lakók kérdéseit, problé­máit tárgyalták. Gondos János azt kérte, szállíttassák el az Anonymus utcában található betonelemet, melybe hajlék­talanok költöztek; velük szemben a rendőrség is fellépett, de eredményte­lenül. Dr. Trippon Norbert elmondta: a probléma magánterületet érint, ezért az önkormányzat az ingatlantulajdonossal együtt keres megoldást. Gondos János elfogadta a választ. 10 Baumann Sándor tájékoztatta a tes­tületet, hogy a Virág utca és környéke rendkívül szemetes, illetve sok az alko­holista is ezen a területen. Dr. Trippon Norbert szerint érdemes volna megfon­tolni az alkoholtilalom bevezetését. Ki­fejtette továbbá: fellépnek az illegális szemétlerakók ellen; megnövelték a közhasznú munkások számát, illetve takarítógépekkel is segítik a helyzet megoldását. Mivel Baumann úr ezt nem fogadta el, a testület szavazott: 18 igen, 9 nem mellett egyetértettek a vá­lasszal. Kriza Kálmán a képviselőket arról kérdezte, hogy szerintük élhető-e a fő­város. Dr. Derce Tamás szerint kevés jó és befejezett fővárosi beruházás van, amely élhetőbbé tenné Budapestet. Szükség van törvénymódosításra, de az emberek hozzáállásán is változtatni kell. Kriza Kálmán a választ elfogadta. Dr. Szabó András elsőként azt kér­dezte: fog-e csökkenni Újpesten is a képviselők tiszteletdíja. Dr. Derce Ta­más szerint a csökkentés csak jelképes értékű lehet, valójában nem oldaná meg pénzügyi nehézségeket. Dr. Szabó And­rás Újpest egykori kínai testvérvárosá­ról, és a nemrég megjelent, hibás kerü­leti térképről is kérdezett. A pol­gármester elmondta, a testvérvárosi kapcsolat már megszűnt; a térképet pe­dig nem az önkormányzat adta ki. Szabó úr közlekedési problémákat is felvetett, melyre a következő válaszokat kapta: a Bőrfestő utcánál kezdeményezni fogják a kamerás megfigyelést, hogy az utca lezárását biztosító fémkorlát megma­radjon; a Szülőotthon megálló nevének visszaállítását az egykori intézmény miatt szeretné a testület; az Erdősor ut­ca fasorral való lezárását egy lakónak köszönhetik az ott élők. Dr. Szabó And­rás a testvérvárosra adott választ fo­gadta csak el, így a képviselők szavaz­tak és elfogadták a válaszokat. A közmeghallgatás után Dr. Derce Ta­más polgármester előterjesztésére ke­rült sor. A Közép-Magyarországi Regio­nális Közigazgatási Hivatal vezetője úgy vélte, a szociális jogszabályok megvál­tozása miatt a testület egy korábbi ren­deleté nincs összhangban a jogszabályi előírásokkal. A képviselők egyetértet­tek az észrevétellel. RENDELETEK, VÁROSSZÉPÍTÉS, EGÉSZSÉGÜGY Ezt követte a Polgármesteri Hivatal és az önkormányzati intézmények költségve­téséről és a végrehajtás szabályairól szóló rendelet módosításának tárgyalá­sa, melyre azért volt szükség, mert az előző módosítás óta változott a bevéte­li főösszeg. A rendelettervezetet füg­getlen könyvvizsgálói jelentés is meg­vizsgálta; 25 igen, 3 nem szavazattal el­fogadták a képviselők. A közterületek használatáról és rend­jéről szóló önkormányzati rendeletnél ellentmondás volt a működési engedé­lyek kiadásában, melyet ezúttal ponto­sított a testület. Javaslatot tettek a vár­ható inflációs rátával történő díjeme­lésre is. Dr. Trippon Norbert előterjesz­tését 26 képviselő fogadta el. Dr. Trippon Norbert javaslatot tett önálló közterület-felügyelet létrehozá­sára, melyet májustól tíz fővel alapíta­nának meg; a működéshez szükséges forrást a 2009. évi költségvetésből biz­tosítanák. Pajor Tibor (Jobbik) támo­gatta a javaslatot, de úgy vélte, a tíz fő kevés ehhez a munkához. Szalma Bo- tond (KDNP) is ezen a véleményen volt. Hozzáfűzte, fontos volna tudni, hogy mennyibe kerülne évente a szervezet fenntartása. Dr. Derce Tamás válaszolt: ez tíz fő esetén körülbelül 100 millió fo­rint körüli összeget tenne ki. Dr. Trippon Norbert hozzáfűzte: ideális esetben 2010 végére megduplázódhatna az ál­lomány. A javaslatot végül elfogadták a képviselők. A hatodik pontban a Fóti út-Szilágyi út-Lahner György u.-Blaha Lujza u. által határolt terület szabályozási tervét tár­gyalták. A tömbön belül sportpálya ta­lálható, melynek hasznosítására a kon­cepció szerint javaslatot kell kidolgozni. Dr. Derce Tamás hozzáfűzte: nem támo­gatja a tervet, ha a sportpálya jövője veszélybe kerül; az önkormányzatnak kötelessége azt biztosítani. Pajor Tibor (Jobbik) felszólalásában egyetértett ezzel. Az előterjesztő, Dr. Trippon Nor­bert reagált: ha a területet beépítenék, gondoskodni fognak egy új sportpályá­ról; ezt a kiegészítést 24 igen arányban elfogadta a testület; az eredeti rendele­tet pedig 23 igen, 2 nem mellett sza­vazta meg. Ezután a Palotai sziget déli, a Népszi­get északi része és e kettő közé eső te­rület szabályozási tervéről esett szó, melyet a Városfejlesztési és Környezet- védelmi Bizottság is támogatott. Az elő­terjesztő, Dr. Trippon Norbert elmondta: a terv szerint a Duna-part természet kö­zeli, védett állapotban marad; magán- befektetők rekreációs feladatokat lát­hatnak majd el a területen. Az előter­jesztésről 26 igen, 1 nem szavazattal döntöttek. Dr. Trippon Norbert alpolgármester javaslatot nyújtott be a magánszemé­lyek kommunális adójáról szóló rende­let módosítására, melynek értelmében az adómaximum január 1-től 15,599 Ft/adótárgy maximumra módosult. A másik javaslatban az építményadót 1169 Ft, a telekadót 259 Ft, a gépkocsi tároló adómértékét 420 Ft, a teremga­rázs adómértékét 210 Ft/mVév ösz- szegben határozták meg. A tizedik pontban a Főtér programhoz kapcsolódó Szent István téri mélygarázs és virágpiac kérdését tárgyalták. A terv a tér közlekedési rendszerének átalakí­tását, átmenő forgalmának átrendezé­sét, és a parkolási rend módosítását se­gítené elő. Megszűnne a felszíni parko­lás, 550-600 férőhelyes mélygarázs épülne, és új virágpiac építése is indo­kolt; emiatt országos, nyílt és titkos tervpályázat kiírására van szükség. Az előterjesztést 22 igen, 3 nem szavazat­tal elfogadták. A következő pontban a Görgey úti fel­nőtt szakrendelő felújításáról esett szó. A gyermek szakellátás átköltöztetése várhatóan 37,4 millió, a felnőtt szakren­delő felújítása 750 millió forintba kerül. Dr. Trippon Norbert kiemelte: ha az ön- kormányzat vállalja, hogy biztosítja a felújítás bekerülési költségének 1/3 ré­szét, de legfeljebb 250 millió forintot, nagyobb esély nyílik rá, hogy a főváros is elkülöníti a szükséges összeget. Nagy István alpolgármester (Fidesz) elmond­ta: régebben javaslatot tett arra, hogy az önkormányzat vegye át a szakrendelő­ket, és évente 100 millió forinttal fej­•m

Next

/
Thumbnails
Contents