Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)
2009-02-27 / 4. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - III. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM Wintermantel Zsolt nem látta indokoltnak, hogy a Főtér programra 480 millió forintot tervezzen az önkormányzat, mivel ha az EU-s pályázaton nyer az önkormányzat, az összegre nem lesz szükség, ha nem nyer, kevés lesz a 480 millió forint a beruházás folytatására. Elmondta továbbá: nem helyes, hogy a Településrészi Önkormányzat egy Kft-t támogat azzal, hogy a társasházak, melyek támogatást kapnak a szelektív hulladékgyűjtés programért, a kft-től vásárolják meg a berendezést. Végül dt. Trippon Norbert alpolgármester válaszolt a felmerült kérdésekre. Bartók Béla képviselő' felvetésére elmondta, hogy az ÖV Zrt-nél megjelent kamatkiadás csupán egy belső tartozás az intézmények között, az önkormányzatnak nincs külső tartozása. A Szakrendelővel kapcsolatban tájékoztatta a testületet, hogy a 250 millió Ft biztosításának feltétele az volt, hogy a főváros a felújítás maradék költségét állni fogja. Javasolta a köztisztviselők és ügykezelők illetménykiegészítésének 3 %-os emelését, a jutalmak, juttatások meghagyását. A városüzemeltetéssel, városszépítéssel kapcsolatban elmondta, hogy ezek a projektek a lakók komfort- érzetét biztosítják. Mivel a Virágváros program rendkívül sikeres volt, idén folytatja azt az önkormányzat. A reprezentációs költségekre is reagált Dr. Trippon Norbert: ezek csupán a tárgyalások, munkamegbeszélések étkezési költségére vonatkoznak. Választ adott az ingatlanértékesítésre is: meg kell tenni ezt a lépést, ellenkező esetben máshonnan kell elvonni azt az összeget, mely az ingatlanok eladásából befolyhatna. Az alpolgármester nem értett egyet a MÁV Szimfonikus Zenekar támogatásának csökkentésével, a Főtér programra szánt összeg átcsoportosításával, a karácsonyi vásárra szánt összeg csökkenésével. Úgy vélte, ezek a csökkentések veszélyeztetnék azt a kialakult folyamatot, melyet a város szépítésére, fejlesztésére kezdett el az Önkormányzat, így nem támogatta a Fidesz módosító javaslatát. A hosszú vita után a képviselők előszóra Fidesz módosító javaslatáról szavaztak, melyet nem fogadtak el, így az alapjavaslatra vonatkozó szavazás következett. 22 igen, 8 nem arányban elfogadták azzal a módosítással, hogy az egyházak, az orvosi praxisok és a kisvállalkozók 30-30 millió forint támogatásban részesülnek. A testület arról is szavazott, hogy az államháztartáson kívüli kamatkiadásból 54 millió forintot a féléves beszámoló elszámolásáig zárolnak, melynek átutalásáról polgármesteri engedélyre lesz szükség. FIDESZE5 „NEM" A 3-AS METRÓRA A Fővárosi Közgyűlés január végén elfogadta Budapest 2020-ig szóló Közlekedési Fejlesztési Rendszertervét. Ez tartalmazza többek között a 3-as metróvonal Káposztásmegyerig való meghosz- szabbítását. Az újpesti önkormányzat képviselői január végi testületi ülésükön Wintermantel Zsolt javaslatára elfogadtak egy határozatot, amely arról szól, hogy a fővárosi fejlesztési tervre a három Újpestről delegált fővárosi képviselő (Szálkái István MSZP, Hock Zoltán MDF, Wintermantel Zsolt Fidesz- MPSZ) kizárólag abban az esetben szavaz igennel, amennyiben abba befogadják a 3-as metró vonalának meghosszabbítását. Ennek fényében többen értetlenül álltak azon tény előtt, hogy miután a rendszertervbe bekerült az Újpesti Fidesz által is szorgalmazott fejlesztés, Wintermantel Zsolt mégis tartózkodott, azaz nem szavazta meg a tervet. Felvetődött ez a momentum a februári testületi ülésen is, méghozzá a maratonira nyúlt ülés utolsó szakaszában, az egyéb napirendi pontok tárgyalásánál kérte dr. Derce Tamás polgármester Wintermantel Zsoltot, hogy tájékoztassa a képviselő-testületet arról, miért nem szavazta meg a fejlesztési rendszertervet. A fideszes képviselő válaszában azzal indokolta a közös törekvéssel ellentétes szavazását, hogy a megszületett fejlesztési terv szánalmasan rossz. Rossz annak ellenére, hogy 200 millió forintot fizetett érte a Fővárosi Önkormányzat és nem is rossz nevű cégeknek, szakembereknek.-A 3-as metró Káposztásmegyerig történő befejezését az MSZP-SZDSZ-es javaslat csak 2020 utánra tervezte - áll Wintermantel Zsolt szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. - Ez felháborító és elfogadhatatlan, ugyanis 1985-ben költöztek be az első' lakók Káposztásmegyerre, azzal az ígérettel, hogy néhány éven belül kimegy odáig a metró. Azóta mindig csak a hitegetés folyt, most pedig, amikor a főváros közlekedésének jövőjét tervezték, akkor egész egyszerűen kitolták volna a távoli jövőbe. Komoly szakmai munkával és összehangolt érdekérvényesítéssel sikerült elérnünk, hogy számos más fejlesztésre vonatkozó javaslatunk mellett, szerepeljen a 2020-ig történő megvalósítás. A közlekedési rendszerterv azonban mindent összevetve hiányos, rossz, sok esetben megalapozatlan, ezért annak egészét nem szabad támogatni. Annak ellenére ilyen rossz, hogy komoly,' a szakmában elismert szakemberek garmadája készítette. Csakhogy a főváros jelenlegi (tegyük hozzá: alkalmatlan) vezetése egyrészt nem tudta garantálni a rendelkezésre bocsátható forrásokat és nem adott megfő irányvonalat a tervezőknek. Úgy is mondhatjuk, hívott egy kőművest, hogy építsen házat. Hogy mekkorát, miből, milyen célra, azt rábízta a kőművesre. Nos, ebből sosem sül ki jó. Már a közlekedésmérnöki diplomatervemben is Káposztásmegyer tömeg- közlekedésével foglalkoztam, ezért külön öröm számomra, hogy elértük a 3-as metró beillesztését a rendszertervbe, azonban szakmai megítélésem szerint, a Budapest egészére vonatkozó felvázolt koncepció összességében nem szolgálja a főváros érdekét, jövőbeli összehangolt, tervszerű fejlesztését! - reagált megkeresésünkre a képviselő. Szabó Gábor képviselő (MSZP) a választ nem tartotta elégségesnek, igen határozottan úgy vélte: a kérdés az, hogy mindhárom Újpestről delegált fővárosi önkormányzati képviselő meg- szavazta-e a rendszertervet, miután bekerült a metró meghosszabbításának ténye a fővárosi önkormányzat, által tárgyalt Közlekedési Rendszertervbe. Dr. Derce Tamás, Újpest polgármestere így fogalmazott: - Attól, hogy bekerül a metró meghosszabbításának terve egy fejlesztési koncepcióba, annak megvalósulását nem garantálja senki. Ám néha muszáj saját magunk felé is gesztusokat gyakorolni. Ilyen gesztus lett volna az is, ha megszavazza Wintermantel képviselő is a rendszertervet. (Testületi beszámolónkat következő számunkban folytatjuk) - P. K., T. K. 11 V