Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)

2009-11-23 / 26. szám

Advent jegyében Az Újpesti Karácsony idei rendezvényével kapcsolatban tartott megbeszélést november 18-án dr. Trippon Norbert a kerületi egy­házak vezetőivel, képviselőivel. ....a*..............................................; Ú jp est gazdasági ügyekért felelős alpol­gármestere megköszönte azt a folyama­tos munkát, mellyel ebben a nehéz gaz­dasági időszakban lelki támogatást, hitet és igazi közösséget biztosítanak a kerületben élők számára. Ezen megfontolásból is kívánta az önkormányzat néhányuk munkáját elismerni: idén Bíró Lórántot, a Glarisseum plébánosát Újpest Díszpolgárává vá­lasztották, Gilyén Elemér, az Újpesti Keresztény Megújulási Alapítvány alapítója, valamint Rappaport Zoltán, az Újpesti Zsidó Hitközség tisz­teletbeli elnöke Újpestért-díjat kapott. A megbe­szélésen dr. Trippon Norbert arra kérte az egyházak képviselőit, hogy hívják fel a hívek figyelmét idén is erre a szép, meghitt közösségi élményre. Ezt követően az elmúlt év tapasztalatainak meg­beszélésére és az idei rendezvényre vonatkozó ja­vaslatok megtárgyalására került sor. Advent idősza­ka alatt vasárnaponként gyertyagyújtással és ige­hirdetéssel egészül ki az Újpesti Karácsony 2009-es programja. Az egyházak önálló pavilonokkal várják az újpestieket, ahol kiadványokat, ajándékokat le­het majd vásárolni, illetve beszélgetésre is lehetőség adódik. Az Egek Királynéja Főplébánia díszkivilágí­tást kap, ezzel is szebbé, meghittebbé varázsolva a rendezvény helyszínét. Szó esett a program meghir­detéséről is: az Újpesti Napló tavaly színes kiad­ványban adott helyet az adventi gondolatoknak, és interjút közölt a fellépőkkel, melyet az egyházi ve­zetők kiváló kezdeményezésnek értékeltek. E lap­számunktól kezdve ezt megismételjük: heti rend­szerességgel olvashatnak egy-egy szép adventi gon­dolatot, következő számunktól kezdve pedig rend­szeresen tájékoztatjuk önöket a 2009-es rendez­vénysorozat kulturális programjairól. Megszűnő hagyományos izzó - megszűnő munkahelyek A tervek szerint 150 újpesti munkavállalót érint az átszervezés A CE Hungary Kft. Consumer & Industrial Lighting üzletágának át­szervezése miatt az újpesti egysége­ket érintően a Váci út 77. szám alatt található központi szervezetein be­lül előreláthatóan 105 fő munkavi­szonyának megszüntetését tervezik. A Fóti út 141. szám alatt található vákumtechnikai gépgyárban foglal­koztatott munkavállalók létszámát előreláthatólag 51 fővel csökkentik. A nemzetközi és nemzeti jogsza­bályok egyre szigorúbb energiahaté­konysági követelményeket támaszta­nak a fényforrásokkal szemben. Mind­ez a fényforrás iparágban az alacsony energiahatékonyságú hagyományos iz­zólámpák kereskedelmi forgalomból való fokozatos kivonását eredményezi. Ennek kapcsán megkezdődött a GE Hungary Kft. átszervezése. A tervezett átszervezés nemcsak a budapesti egy­ségeket érinti, hanem a Consumer & Industrial Lighting üzletág valamennyi magyarországi gyárát, így a nagykani­zsait, a zalaegerszegit, a kisváradit, a hajdúböszörményit és a vácit. Az in­tézkedéstervezet szerint a 2010. és 2011. évek során Magyarországon elő­reláthatólag 2570 fő munkaviszonyá­nak megszüntetését tervezik. A számítások szerint kevesebb jut az Önkormányzatnak! Jövőbe tekintés - 2010. évi költségvetés az állami büdzsé tükrében Az önkormányzat Költségvetési Irodájának előzetes szá­mításai szerint jövőre kevesebb jut az állami büdzséből Újpestnek. Csökken az állami hozzájárulás mértéke, va­lamint az átengedett bevételeknél is csökkenéssel kell számolnia az önkormányzatnak. A helyi önkormányzatoknál képződő források nagysá­gát, ezáltal adott év gazdálkodási lehetőségeit alapvető­en az állami költségvetésből kapott támogatások nagy­sága, kisebb mértékben a helyben képződő saját bevéte­lek összege határozza meg. A költségvetési törvényjavas­latot tanulmányozva megállapítottuk, hogy sajnos jövő­re több százmillió forinttal kevesebb támogatást ka­punk, mint az idén, ezért a gazdálkodás keretei szűkülni fognak - mondta Karmosné Hevele Mária, az újpesti ön- kormányzat Költségvetési Irodájának vezetője. Az állami hozzájárulások, az úgynevezett normatívák tekintetében egyértelműen kimutatható a forráscsökke­nés, ezen túl az átengedett bevételi előirányzatok tekin­tetében is csökkenéssel kell számolnunk. De nem csak a központosított támogatások csökkenésével kell kalku­lálnunk. Vannak olyan saját bevételek is, melyeket nagy­ban befolyásol a jövő évi gazdasági helyzet, ilyen példá­ul az iparűzési adó, vagy a gépjármű adó. Ugyanakkor vannak olyan tételek - mint például a távhő szolgáltatás áfájának csökkenése, vagy a tételes EHO megszűnése -, melyek pozitívan befolyásolják a költségvetésünket, azonban összességében a mérleg két oldala negatívumot mutat, az idei évhez viszonyítva. A képviselő-testület elé terjesztett 2010. évi költség- vetési koncepció is mindezek tükrében, a gazdasági elő­rejelzések figyelembevételével, a központi költségvetés számai szerint kerültek meghatározásra.- Melyek ezek a célok? - kérdeztük Dr. Trippon Nor­bert alpolgármestert: - Jövőre is a kötelező alapfelada­tok ellátása a legfontosabb, vagyis az óvodák, iskolák, bölcsődék, szociális és kulturális intézmények, valamint a Hivatal zavartalan működésének biztosítása. Ezentúl kiemelt feladatunk biztosítani, hogy az előkészített és megkezdett fejlesztéseink - úgy, mint az új gyermekfo­gászat vagy az Új Főtér - kivitelezése zavartalan legyen. Továbbra is arra kell törekednünk, hogy - ahogyan a múltban, úgy - a jövőben is a „saját lábunkon álljunk", és - úgy, ahogyan a múltban - a jövőben is hitelfelvétel nélkül gazdálkodjunk, elkerülve az eladósodást - foglal­ta össze a jövő évi költségvetés célkitűzéseit Dr. Trippon Norbert gazdasági alpolgármester. -HP. OLVASÓI LEVÉL Tisztelt Szerkesztőség! Rendszeres olvasója vagyok az Újpesti Naplónak! A lányom az V. kerületben, a fiam Óbudán lakik. Ismernek arról az oldalamról, hogy szeretek minden sajtót - amihez csak hozzájutok - átböngészni. Ez a máni­ám. A lapokat félreteszik nekem. Az Újpesti Naplóra külön büszke vagyok, mert meglátásom szerint sokkal jobb szín­vonalú és tartalmasabb is, mint a hasonszőrű helyi sajtók. Kérdésem a következő: miért állították le a vendéglőkről szóló sorozatot, mert a házban többen nagyon szeretjük és várjuk?! Üdvözlettel: Varga Sándor Kedves Varga Sádor! Elismerő szavait köszönjük, lehetőségeinkhez mérten igyekszünk megfelelni az olvasói elvárások­nak. Az Ön által említett, s a mi szívünknek is kedves vendéglői sorozat, bár periodikusan jelentkezik, de nem szűnt meg, amint épp e számunk 9. oldalán olvashatja is a következő részt. Tisztelettel: Úpesti Napló szerkesztősége

Next

/
Thumbnails
Contents