Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)

2009-11-02 / 23. szám

ÚJPESTI NAPLÓ III. ÉVFOLYAM, 23. SZÁM, 2009. november 2. Testületi ülés Újpesti aktualitások A hónap utolsó keddjén került sor az újpesti képviselő-testület legújabb ülé­sére. Október 27-én többek közt a Fő­tér-programról, oktatási, szociális és egészségügyi kérdésekről is szó esett. Az ülés két szomorú bejelentéssel kez­dődött. Elhunyt Albrecht Péter Károly, az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. elnök­vezérigazgatója, Újpest korábbi alpol­gármestere. Az elhunytról Dr. Derce Tamás polgármester emlékezett meg. Albrecht Péter Károlyt november 3-án, 13 órakor helyezik örök nyugalomra a Megyeri temetőben. Később Daróczi Lajos (Fidesz) kért szót. 58 éves korában elhunyt Pécz Jó­zsef nyugállományú tűzoltóezredes, az Észak-pesti Tűzmegelőzési Régió volt főosztályvezetője. Búcsúztatása november 4-én 10 órakor lesz az Új Köztemetőben. A képviselők néma felállással emlékeztek az elhunytakra. Napirend előtt került sor egy bizott­sági tagsági cserére is. Az Újpestért Egyesület Dr. Kató Balázs, a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság tagja he­lyett Ress Lajost kívánta delegálni. A képviselők egyhangúlag fogadták el a javaslatot, majd Ress Lajos a testület előtt letette esküjét. A legelső napirendi pont, melyet Bélán Beatrix alpolgármester (MSZP) terjesztett elő, intézményvezetői kine­vezésről szólt. A több mint egy órán át tartó, zárt ajtók mögötti vita után a testület meghozta döntését: az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola igazgatójá­nak 2009. november 1-től 2015. július 31-ig Sillye Gergelyt nevezték ki. Dr Trippon Norbert alpolgármester (MSZP) terjesztette elő a következő napirendi pontot. Idén tavasszal sza­vazta meg a testület a költségvetési intézmények feladattal nem terhelt pénzmaradványának zárolását. A 2009. I-III. negyedéves teljesítési ada­tok alapján javasolta az alpolgármes­ter, hogy engedélyezze a testület az in­tézmények pénzmaradvány-felhasz­nálását, ezzel is növelve az oktatás színvonalát. 28 igen és 1 tartózkodó szavazat mellett elfogadták a javasla­tot a képviselők. Ezt követően az Új Főtérrel kapcso­latos témákról tárgyalt a testület. Dr Trippon Norbert tájékoztatta a képvi­selőket arról, hogy a Főtér-program­hoz kapcsolódó kétfordulós pályázat első fordulója sikeres volt, majd idén szeptemberben beadásra került a má­sodik forduló teljes dokumentációja. A testület korábban elfogadta a Főtér és környéke akcióterületi terv végleges formáját is, melyben meghatározásra került az első ütem feladatainak be­csült költsége. Mivel a két forduló kö­zött megváltoztak a projekt belső ará­nyai, azokat korrigálni kellett, így csökkent a pályázott összeg. Változás történt az áfa-változás miatt is. A tes­tület kezdeményezte az eljáró ható­ságnál az áfa-növekedés kompenzáci­óját, a kérelem szerint a korábbi 750 MFt támogatási ígérvényt 780 MFt-ra emelték. A testület döntött arról (19 igen, 1 nem, 11 tartózkodás mellett), hogy a pályázat megvalósításához szükséges 818 MFt önrészt biztosítja a 2009-2010-es költségvetésében. A Főtér-program kivitelezése folya­matosan az ütemtervnek megfelelően halad, melyet műszaki projekt-team is figyel, így az önkormányzat minden mennyiségi eltérésről részletes tájé­koztatást kap. Szükségessé vált né­hány mennyiségi változást a szerző­désbe bevezetni. A projektet irányító műszaki csoport szerint a teljes tér­burkolat alá szükséges úgynevezett CKT (osztályozott murva) alapréteg kiépítése. A tervezett kiülő-terasz és a katolikus templom főbejáratának át­építése miatt érdemes volna megnö­velni a csapadékelvezetést szolgáló fo­lyókák megnövelését, kiszélesítését. A tervdokumentáció szerint 2 méter zöld sáv kerülne a Duna-sétány és a keramitos parkoló közé, ez azonban egy teljes sor parkolóhely megszűné­sét eredményezné, így a műszaki team a két felület találkozásánál egy 92 fm hosszú monolit folyóka kiépítését ja­vasolja a keramitkövek felhasználásá­val. A szakértők további hét darab kandelábert javasolnak a végleges tervbe (elsősorban a Városháza és a református templom közötti terület­re), javasolják továbbá a piac folyama­tos működését biztosító ideiglenes közvilágítást is. Mindezen változtatá­sok bruttó 61 MFt-os többletterhet jelentenének az önkormányzatnak. Először Wintermantel Zsolt (Fidesz) kérdezte az alpolgármestert arról, hogy az elfogadott költségvetésben szerepel-e ez a változtatás. Szalma Bo- tond (KDNP) a pályázat kihirdetésé­nek időpontjáról érdeklődött, illetve úgy vélte, ideiglenes közvilágítás most is működik, a piac működése most is megoldott. Nagy István alpolgármes­ter (Fidesz) úgy vélte: a pályázat részt­vevői csak önkormányzatok lehetnek, és a közbeszerzési eljárás esetében az önkormányzatnak ajánlatkérőként kell szerepelnie benne, azonban a Fő­tér-program teljes lebonyolítása és megvalósítása jelenleg a Főtér Kft. fel­adata az előterjesztés szerint. Nagy Ist­ván attól tart, egy esetleges EU-s el­lenőrzésnél nem tud elszámolni majd ezzel az önkormányzat. Koronka Lajos (Fidesz) azt kérte, hogy a Duna-sétány és a parkoló közti sávról külön szavaz­zanak, mivel nem tartotta jó ötletnek, hogy a zöld sáv helyett parkolóhelyek létesüljenek. Ezt követően ismét Szal­ma Botond kért szólt. A képviselő 337 aláírást gyűjtött az újpestiektől, akik az Egek Királynéja Plébánia előtti be­tonfal ellen emelték fel szavukat. A felmerült kérdésekre az alpolgár­mester válaszolt. Dr. Trippon Norbert megtiszteltetésnek érezte, hogy az új­pestiek figyelik a Főtér-program kivi­telezését, és örül annak is, hogy egy ügyért cselekszenek. A betonfal (per- vola) jelenleg valóban befejezetlen, de Dr. Trippon Norbert a lakók türelmét kérte, illetve felajánlotta, hogy megte­kinthetik annak látványtervét. A Du- na-sétánnyal kapcsolatban úgy vála­szolt: sok helyen azt olvasta, hogy rossz a parkolás a piac környékén; ha így is kevés a parkoló sokak szerint, nem volna szabad újabb helyeket el­venni az autósoktól. Nagy István kér­désére azt felelte az alpolgármester, hogy a törvény szerint a gazdasági társaságok csatlakozhatnak a közpon­tosított közbeszerzésekhez. A Főtér­programhoz kapcsolódva nyílt közbe­szerzésekről van szó, az önkormány­zat bízta meg a Főtér Kft-t, hogy az önkormányzat nevében bonyolítsa le azokat. A beérkezett pályázatokat fo­lyamatosan bírálják el, elképzelhető, hogy már novemberben eredményt hirdet a bizottság. Válaszolt a többlet- költségekre is: a bruttó 61 MFt nem pályázható összeg, azt az önkormány­zatnak kell biztosítania. Mivel dr. Trippon Norbert válasza zárszónak minősült, Wintermantel Zsolt pedig szeretett volna reagálni a közben felmerült témákra, a vita megnyitását kérte, azonban 12 igen, 19 nem mellett a képviselők azt elve­tették. Szavaztak Koronka Lajos felve­téséről is, miszerint a Duna-sétány kérdéséről külön szavazzanak, azon­ban azt ugyanilyen arányban (12 igen, 19 nem) vetették el. Végül az eredeti határozati javaslatról szavazott a tes­tület: 19 igen, 2 nem, 8 tartózkodás mellett elfogadták. Az ezt követő napirendi pontokat vi­ta nélkül tárgyalta a testület. Egy ko­rábbi ülésen döntöttek a képviselők ar­ról, hogy az önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó intézmények részére élelmiszerek beszerzése tárgyá­ban közbeszerzési eljárást írnak ki. Öt területre nyújthatták be ajánlatukat a pályázók, mely közül az egyik területre vonatkozó közbeszerzési eljárás ered­ménytelennek minősült, ezért azt újra kiírták. 28 képviselő értett egyet az elő­terjesztéssel, egy tartózkodás mellett. Lezárult a csoportos úszásoktatás szervezése gyermekeknek tárgyában kiírt közbeszerzési eljárás. Mivel ha­táridőre egy ajánlat érkezett be, me­lyet - hiánypótlás után - a Bíráló Bi­zottság elfogadott, eredményesnek nyilvánult az eljárás. 27 képviselő megszavazta, hogy az eljárás nyertesé­nek a Golden Water Kft-t jelöljék meg. Dr. Vitáris Edit jegyző terjesztette elő a 2010. év belső ellenőrzéséről szóló javaslatot, melyre 27 „igen" voks érke­zett. A helyi önkormányzatokra vo­natkozó éves belső ellenőrzési tervet ugyanis a testületnek november 15-ig kell jóváhagynia. - P. K (folytatjuk) T

Next

/
Thumbnails
Contents