Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)
2009-10-12 / 21. szám
A Gutenberg'galaxis vonzásában Két korosztály a könyvtári napokon A hagyományosan októberben megrendezendő Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozata ebben az esztendőben a szépkorúakat célzottan szólítja meg. Az Idősek Hónapjával október 5-11-e között egybeeső program Országos Nagyi Könyvtári Napok néven csalogatja a könyvtárakba a látogatókat. M ivel a nagymamák és nagypapák számos helyen valóban az unokákkal együtt élik a család mindennapjait, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Király utcai könyvtára mindkét korosztályt programmal várta az elmúlt héten. A rendezvény kibővítésére a Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott nyertes könyvtárpályázat adott lehetőséget, amely során a „Könyvtárak összefogása a társadalomért” program jegyében több szakmai programot, például irodalmi játékot. Október 6-án a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium és a Homoktövis Általános Iskola diákjai, továbbá könyvtárlátogató gyermekek töltötték a délutánt a Király Könyvtárban, ahol irodalmi játék várta őket népszerű gyermek-és kalandregényekből. A Vámpírokkal, varázslókkal a Gutenberg Galaxison át című rendezvény során a drámapedagógia iránt is elhivatott irodalomtanár házaspár: Székely Andrea és Székely Tamás arra keresett választ a gyerekekkel, hogy a regényekben miért mindig a jó győz, illetve miért, mindig a jó győz? A több mint egy órás interaktív foglalkozáson a diákok a kulisszák mögé is bepillanthattak, gondolatot cseréltek arról is milyen írói varázstrükköket fedeztek fel olvasmányélményeikben, a sikeres könyvek írásának mi a titka, egy könyvespolcról milyen könyv kelti fel érdeklődésüket és vajon miért. A diákok jókedvűen és szinte észrevétlenül rengeteg ismeretanyaggal gazdagodtak, még közelebb kerültek az irodalomhoz, a könyvekhez és a könyvtárhoz is. Ezzel - ráadásként - a korábban zajló, Mentsétek meg a Gutenberg-galaxist! című feladatnak is eleget tettek. Ráadásként nagyon jól érezték magukat, úgy kellett berekeszteni a programot. A galaxismentést és a könyvek ilyenforma megbecsülését a Király könyvtár ajándékokkal díjazta. A lapzártánk utáni, október 11-i Könyves Vasárnap az olvasás varázslata jegyében szerveződött, irodalmi és irodalomtörténeti játékra és előadásra a nagymamákat és a felső tagozatos unoka-korosztályt várták a könyvtárba. Századfordulós ifjúsági olvasmányokból idéztek a nagyszülők, a gyerekek jelenetekkel válaszoltak - így alkottak párbeszédet a jelenlévők. - B. K Játszótér - gyerekszemmel A VirágVáros Programon belül több játszótér-felújításra is sor került: a Kassai, a Pozsonyi, és a Rózsa utcai új játszóterek az újpesti ovisokat is megihlették: közel száz rajzot készítettek a játszótérfelavatások alkalmából. Az alkotások a Pozsonyi úti játszótér felavatására készültek el, most az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház színháztermének falát díszítik. Gsorsza Csenge Csilla a Pozsonyi úti iskolából érkezett. Testvére alkotását, az óvodás Zsombor Csanád rajzát büszkén mutatta meg nekünk. - Én is szoktam rajzolni. A pályázaton nem indultam, de örömmel láttam kistestvérem rajzát a falon. Zsombor Csanád minden embernek kockahasat rajzol, még saját magát is így ábrázolta a játszótéri játék közben. A többi kocka meg a gumitéglákat ábrázolja... Nagyon örültünk az új játszótereknek; mindkettőnknek, meg a barátainknak is nagyon tetszett, biztosan sokszor fogunk majd csúszdázni, hintázni, és az összes új játékot kipróbáljuk. - P. K