Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)
2009-10-12 / 21. szám
Több mint 300 millió forintos beruházás Új burkolatot kap a Külső Szilágyi út A fővárosi önkormányzat megbízá- sából szeptember 21-én megkezdődött a Külső Szilágyi út felújítása. A több mint egy hónapig tartó felújítás során a Külső Szilágyi út burkolatát mintegy 2,4 kilométeren, az Óceánárok utca és a Homoktövis utca között újítják fel. A kivitelezések során a szakemberek elbontják a régi, elhasználódott útburkolatot, és helyette két új aszfaltréteget terítenek az útpályára. Felújítják az útpályák szegélyeit, részleges járdafelújítást végeznek, továbbá az adott szakaszokra eső buszmegállók szerkezetét megerősítik, hogy azok a nagy terhelést is kibírják. A buszmegállókat is érintő felújítás miatt ideiglenes buszmegállókat alakítottak ki a helyszínen, melyet a BKV táblákkal jelölt meg úgy, hogy az utazóközönség közlekedését minél kisebb mértékben zavarja. A kivitelezés teljes ideje alatt irányonként egy sávban 30 km/h-val haladhat a forgalom, és a munkába vett területen tilos a parkolás. A forgalomba helyezés várható időpontja: 2009. október 27. De nem csak az autósokra gondoltak, hanem a kerékpárosokra is. Amennyiben a fővárosi önkormányzat által benyújtott kerékpáros útvonal pályázatát az NFÜ pozitívan bírálja el, úgy pályázati támogatással a Szilágyi úton az Árpád út-Görgey út, és az Óceánárok u.-Homoktövis u. között kerékpárút épülhet. P Pinke Tamás nap mint nap jár a Külső-Szilágyi úton, így úgymond határozottan érintett az útfelújításban. Mint mondja, a legfőbb ideje volt, hogy új útburkolatot kapjon az úttest: - Én nagyon örülök annak, hogy végre felújítják ezt az utat, mert végre zökkenő- mentesen lehet majd rajta közlekedni. Eddig olyan rossz minőségű volt az aszfalt, úgy döcögött rajta az autó, mintha folyamatosan vonatsíneken haladtam volna keresztül. Éppen ideje volt már a felújításnak. Metaxasz Vaszi- lisz szintén örült - a felújításnak, \pt , noha nem autósként, hanem a tömegközlekedést használva jár az útszakaszon, tagadhatatlanul megérett szerinte is az úttest a megújulásra: - Bár autóval nem járok a Külső-Szilágyi úton, „csupán" villamossal, úgy gondolom, már nagyon kellett ez az útfelújítás. Nagyon régen foglalkoztak utoljára az úttesttel, ránézésre is határozottan rossz állapotban volt. Talán akkor nyúltak hozzá utoljára, amikor a villamost csinálták. És az nem mostanában volt. Remélhetőleg jobb lesz majd a közlekedés a felújítás után a Külső-Szilágyi úton, s hosszú távon megmarad az út jó minősége. Közélet >009. október 12. A FORGALMI REND VÁLTOZÁSA Módosult a forgalmi rend a Káposztásmegyeri út valamint a Tungsram utca egy-egy szakaszán. Egy- irányúsításra került a két útszakasz az Erdősor utca irányába. Elkészült az úgynevezett Tempo 30 sebességcsillapító övezet kialakítása a Fóti út-Ba- ross utca-Erdősor utca-Pálya utca-Tábor ut- ca-Fóti út által határolt területen. A járművezetőktől, közlekedőktől fokozott figyelmet és megértést kérünk. Polgármesteri Hivatal Önkormányzati segítség a fiatal házasoknak! Első lakásra 700 000 forint vissza nem térítendő támogatás Az idei évben eddig az önkormányzat több, mint 15 millió forintot utalt ki fiatal házasok első lakáshoz jutásának támogatására. A támogatás mértéke házaspáronként 700 000 forint, melyet az építés költségeinek, illetve a vételárnak a kiegyenlítésére használhatnak. Támogatásban azok a házaspárok részesülhetnek, akik Újpesten vásárolnak, vagy építenek lakást, és a házastársak egyike legalább egy éve folyamatosan bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik Újpesten. A támogatás további feltétele, hogy egyikük sem töltötte be a 40. életévet, és sem együttesen, sem külön-külön nem rendelkeznek vagy rendelkeztek önálló lakással. További megkötés, hogy a vásárolandó vagy építendő lakás hasznos alapterülete legfeljebb 80 m2 lehet, valamint az építési költsége illetve vételára nem haladhatja meg három vagy több gyermekes házaspár esetén a 20 millió forintot, kétgyermekes házaspár esetén a 18 millió forintot, míg egyéb esetekben a 16 millió forintot. A kérelmező házaspároknak támogatás iránti kérelmükben nyilatkozni kell arról, hogy a feltételeknek megfelelnek, továbbá kérelmükhöz csatolni kell az előírt okmányokat, többek között az adásvételi szerződést, és a házassági anyakönyvi kivonatot is. 2006-ban a támogatási feltételeknek 57, 2007-ben 58, 2009-ben 40 fiatal házaspár felelt meg, e szerint számukra 2006-ban több mint 35 millió, 2007- ben nagyságrendileg 40 millió, 2008- ban 28 millió forintot utaltak ki. Ugyan a támogatás iránti kérelem a Polgármesteri Hivatal ÜgyfélszolMegnevezés 2006. év Támogatás mértéke 35 900 000 Támogatott házaspárok 57 gálati Irodáján is beszerezhető, mégis érdemes a Lakásügyi Iroda munkatársait megkeresni, akik készségesen állnak a fiatalok segítségére, bővebb információt szolgáltatva a támogatás feltételeiről, igénylésének módjáról, folyósításáról és felhasználásáról. 2007. év 2008. év 40 600 000 28 000 000 58 40 Marton Gabriella, újpesti kismama szerint a mai gazdasági helyzetben jelentős életkezdési támogatás ez az ön- kormányzat részéről: -Túlzás nélkül állítható, hogy sorsokat határozhat meg az igénybe vehető lehetőség. Szerintem ez a segítség mindenképpen jelentős támogatás. Úgy hiszem, hogy sokan élnének is a lehetőséggel, szerintem a kerületben sokaknak van szükségük ilyen jellegű segítségre, hiszen sok a rászoruló fiatal. A Az oldalt összeállították: - H P., T. K