Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)
2009-09-07 / 16. szám
Rejtvény Keresztrejtvény /\ keresztrejtvény beküldendő soraiban ismét egy bölcseletet rejtettünk el. A megfejtéseket kérjük, juttassák el szerkesztőségünkbe 2009. szeptember 11-ig. Levélcímünk: Újpesti Napló szerkesztősége, 1043 Budapest, Tavasz u. 4., Ady Endre Művelődési Központ. A megfejtéseket a szerkesztoseg@ujpestimedia.hu e-mail címen is fogadjuk. A helyes megfejtést beküldő Olvasóink között könyvajándékot és két személy részére belépőt sorsolunk ki a káposztásmegyeri Ice Centerbe. A szerencsés nyertesek: dr. Mikuss Judit, Nagy Zsuzsanna, Prekly Józsefné, és Reinhardt Tibor. A nyeremény átvételéről postán küldünk értesítést. Hajdanoló 4. - Jolsvai András rovata Galeri-galéria B andukolok az Istvántelki úton, elképzelem a hajdani fatelepek illatát, ahogy szoktam, ha legszűkebb szülőhazámban járok (Tavasz utca 126., jegyzem meg az utókor és az eljövendő emléktábla kedvéért), számolom az elszaladt éveket meg a kettétört járdaköveket, amikor, kicsit bizonytalanul, rámköszön egy középkorú úr.- Tiszteletem!- Legjobbakat! - emelem meg viszonzásul a szalmakalapomat, egy pillanatra lassítok, aztán megyünk mindketten tovább, a dolgunkra. Egyikünk se tudja igazán, ki volna a másik (azért ez a semleges köszönés is), de azt tudjuk mindketten, hogy valahonnan, a ködös múltból, ismerjük egymást. Pontosabban: mindketten megismertünk valamit a másikban. Valamit, amit a másikról őrzőnk a gyermekkorukból. Talán egy mozdulat ez, talán egy mosoly, talán a jellegzetes mozgásunk. Talán annak a pillanatnak az emléke, amikor így szembetalálkoztunk egymással évtizedekkel ezelőtt. Persze, töröm a fejem erősen, mióta visszatettem rá a szalmakalapot, de csak a Zichy utca sarkán jut eszembe, kivel találkoztam. A Fecó volt az! Hirtelen visszafordulok, de hajdani ismerősöm már eltűnt az új bevásárlóközpont forgatagában. Jó, jó, de milyen Fecó? Kneifert, Neifert vagy Neuwirt? Esetleg Neuwart? Vagy valami ilyesmi. Mindegy, a lényeg a Fecón volt, így hívta mindenki, aki számított a Víztorony galeriben. Itt álljunk meg egy pillanatra. Ifjabb olvasóim kedvéért kénytelen vagyok elmagyarázni, mit is jelentett a galeri szó. Bandát, gyerekcsapatot. A név, nem mondom, félelmes egy kicsit, de a valóság azért szelídebb volt, higgyék el. (Még akkor is, ha a bűnügyi krónikák időnként feljegyeztek vadabb galerihistóriákat is: azok azonban természetesen nem Újpesten történtek.) A galerik általában egy-egy helyhez kötődtek (grund, telek, játszótér, ilyesmi), voltak benne főnökök és alnokok, voltak benne betartandó szabályok és elterjedt szabadidős tevékenységek. Foci, mindenekelőtt, aztán négysar- kos, snúr, kis késdobálás, orgonalopás, efféle. Aztán volt benne verekedés is, napi átlagban kettő, rövidtávú, kezelhető: olyan, amilyen minden rendes falkában előfordul. És aztán volt az a különleges eset, amikor két galeri ezért vagy azért egymásnak feszült. Az pedig úgy történt, hogy az egyik egysz- ercsak megjelent a másik felségterületén, aztán történt, ami történt, aztán lehetett mesélni a lányoknak hónapokig a hőstetteket és mutogatni a kék foltokat. Komoly következménye persze nem lett az egésznek. Elsőfű csikó koromban az egész város tele volt ilyesfajta galerikkel. Volt egy a Baross utcában, a Lóversenytéren, a Trombita téren és még ki tudja, hol. Magam a Kossuth utcaiak táborát gyengítettem, A Fecó meg (jó, de milyen Fecó?) a Víztorony galeri tagja volt. Minthogy a két helyszín viszonylag közel esett egymáshoz, évente átlag háromszor találkoztunk, amikoris egyikünk megverte a másikat. (Hogy pontosan ki kit, azt most hagyjuk homályban.) Lényegében ebből állott az ismeretségünk, nem is nagyon tudtunk mást egymásról, csak azt, hogy ő a Víztornyosokhoz tartozik, és meg a Kossuth utcaiakhoz. Ha szolgálaton kívül találkoztunk egymással, köszöntünk illendően. Mint most, sok-sok év után, ott, az Istvántelki úton. Kíváncsi vagyok, vajon neki eszébe jutott-e a nevem. Segítek:-JOLSVAI ANDRÁS
