Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)
2009-07-03 / 13. szám
FFFTTET G Y E N E 5 KERÜLETI U J 5 A G 2009. július 3. Gyógyító művészét Nemrég alakult meg a Magyar Művészetterápiás Társaság, melynek elnökéül az Újpesten élő gerontológust, Dr. Vértes László főorvost választották meg. Dr. Vértes László 32 évig gyógyította az újpestieket, az Újpesti Közművelődési Kör tagjaként több előadást is tartott a művészetterápiáról. Őt kérdeztük a társaság létrejöttéről, céljáról, és a művészet gyógyító hatásáról.- Felmenőim közül szinte mindenki a MÁV-nál dolgozott, két kivétellel: nagy- néném a Lőrinc utcai iskolában tanított, apám pedig jogász végzettségű volt. Velem egykorú gyerek nem volt a családban, idősebbek közt nőttem fel, s talán ezért is választottam hivatásul a gerontológia tudományát. Az orvostudomány vonzott, az általános iskola 2. osztályában a Vöröskeresztnek is segítettem, végzős gimnazistaként már a Városi Kórház kórbonctanára jártam be tanulni. Az újpesti zeneiskolában 12 évig zongoráztam, mellette színészkedtem. Az Erzsébet utcai iskolát, majd a Könyves Kálmán Gimnáziumot kitűnő eredménnyel végeztem el, majd jött az orvosi egyetem. A tudomány mellett a művészet is megmaradt, összekapcsoltam három szerelmemet: a színházat, a zenét, és a gyógyítást.- Hol sajátította el a terápia alapjait?- 1975-ben Lengyelországba utaztam, s ott olvastam az ottani Zeneakadémián induló zeneterápiás képzésről, melyet a tanszékvezető egyetemi tanár tartott. Jelentkeztem rá. A módszer nem új, 250 évvel ezelőtt Lichtental Péter pozsonyi orvos is foglalkozott a művészet gyógyító erejével, de idetartozik az édesanya ösztönös dúdolgatása is. Rég felfedeződött a művészet személyiségformáló hatása, csupán nem tanították, művelték azt szervezett keretek között.- Kiknél alkalmazható a terápia?- Van, aki ösztönösen keresi a művészet gyógyító hatását, s ezek közt feltűnően sok az egészségüggyel foglalkozó szakember. Számtalan orvos, gyógyszerész a művészet elkötelezett híve, gondoljunk csak Németh Lászlóra, Vukán Györgyre, Csehovra, Tömörkényre, Borogyinra, Ibsenre... Sokat gondolkodtam, miért vonzódnak az orvosok ennyire a művészetekhez. Azt hiszem, a mindennapos küzdelmek, harcok, tragédiák mellett intenzívebbé válik az igényük a szépség keresésére. A betegeknél a művészet tudatos megválasztása is számít, hiszen a zeneművek más és más hatással vannak az emberekre. Az időskori zeneterápia eltereli a figyelmet a betegségről, a magányról. A pszichoszomatikus betegségeknél a nyugalom, béke megteremtése lehet a cél. A rehabilitációs foglalkozásoknál is kitűnő lehetőség a zene- hallgatás alkalmazása. A beteg gyerekeknél a félelem, a fájdalom csillapítására szolgálhat. Nem beszéltünk még a pszichózissal élő páciensekről, állapotukra is rendkívül pozitívan hat a művészet. Megfigyeltük, a romantikus zenék - például Chopin - gyakran befelé fordítják az embert, meditatívvá teszik, az apátiában lévő betegeket pedig Bartók, vagy Muszorgszkij zenéje mozdíthatja ki a depresszív állapotból. A zene lélekgyógyító világba repíti az embert.- Kik a művészetterápia szakértői?- Orvosok, pszichológusok és zeneművész végzettségű szakemberek foglalkozhatnak terápiás módszerekkel. A nemrég megalakult Magyar Művészetterápiás Társasággal többek közt azért is harcolunk, hogy végre önálló hivatásként ismerjék el a művészetterápiát. Külföldön sokkal előrébb tartanak már a szakemberek. A német sebészeteken és szülészeteken zenét hallgatnak a páciensek, néha kisebb műtétek alatt is. Ettől még messze vagyunk.- Ön zeneterápiával foglalkozik. Milyen módszerek ismertek ezen belül?- A találkozások kiscsoportban történnek, klasszikus zenét, népdalokat, opera- és operett-betéteket hallgatunk meg, majd beszélgetünk róluk. Gyakran művészek is érkeznek hozzánk egy-egy élő koncert erejéig, akiket személyesen keresek fel, hiszen 32 évig a pesti színházak orvosa is voltam. A képzőművészeti terápia szintén rengeteget segít a betegeken, hiszen egy-egy téma megformálása, lefestése, a kézzel dolgozás, az alkotás öröme hasonló hatást ér el, mint egy zenemű meghallgatása. Az ábrázolás módja ráadásul sok rejtett problémát is felfedhet. A biblioterápia egy könyv elemzésére, megbeszélésére, témájának körüljárására épül. Léteznek rokon terápiák is, például a tánc, vagy a pszi- chodráma, melyek hasonló módon, módszerekkel segítenek, de egy színdarab megtekintése, az otthoni zenehallgatás, vagy a társastánc is kiemel bennünket a mindennapok problémái közül.- Nemrég megalakult a Magyar Művészetterápiás Társaság. Hiányt kellett pótolniuk?-A hetvenes évek közepén megrendeztem az I. Fővárosi Zeneterápiás Kongresszust. Ott kértek fel, hogy a pécsi egyetemen tanítsak zeneterápiát. Megalapítottuk a? Albert Schweitzer Zeneterápiás Társaságot; talán kevesen tudják, hogy a Nobel-békedíjas orvos és filozófus kitűnő orgonaművész is volt. Hosszú szünet után időskori zeneterápiát, gerontológiát és rehabilitációt kezdtem oktatni, s felvetettem a társaság ötletét, ami végül idén májusra valósult meg. Jelenleg 134 tagunk van, sok szakmabeli és nem szakmabeli is érdeklődik a munkánk iránt; nekik szól negyedévente megjelenő szakmai lapunk és internetes oldalunk. Szeretnék ősszel művészetterápiás délutánt szervezni a kerületben, hiszen sok orvos tagunk valamely művészeti ágat is intenzíven űz. Van, aki az éneklésben leli meg örömét, van, aki csellózik, néhány tagunk üvegfestő, mások verseket, novellákat írnak. Nagyon örülnék, ha szülővárosomban, Újpesten is ismertebbé válna a művészetterápia, az a gyönyörű hivatás, melynek alapjait gyerekként itt szerettem meg, és amellyel - orvosi hivatásom mellett - egész életemben foglalkozom. — P. K. Hajdanoló - Jolsvai András rovata A kispiac Kispiacnak azt a furcsa terecskét hívták az újpestiek egykor, mely az Árpád út vasút felőli végén türemkedett elő a Szilágyi, Dobó és Kiss József utcák alkotta szabálytalan háromszögben. Talán egy tucatnyi zöldséges (akkoriban úgy mondották, bolgárkertész), gyümölcsárus és ugyanennyi őstermelő (mely, a nevével ellentétben nem ősöket termel, hanem maga ültette bármit, a tyúkoktól a túróig bezárólag) alkotta a kispiacot, ezeket egészítette ki a sarki hentes meg a közért, és végül egy városszerte híres lán- gossütő. Ez volt az egész, tíz perc alatt vidáman bejárható és áttekinthető. így értem, másoknak. Nagyanyám viszont minden áldott nap legalább másfél órát töltött a kispiacon (minden áldott hétköznap, hogy pontos legyek, mert hétvégén mi, istvántelkiek is bevillamo- soztunk a nagypiacra, a városháza meg a nagytemplom mögé), megnézett minden árut, beszédbe elegyedett minden eladóval, mérlegelt, latolgatott és végül döntött. Aztán már csak maga a vásárlás volt hátra, az megvolt húsz könnyű perc alatt. Aprójószág koromban kötelezőleg vettem részt ezeken a szeánszokon (nem volt kire hagyni engem, úgyhogy akárho- vá ment is a nagyanyám, vele kellett tartanom), de ez korántsem volt ellenemre. Részben, mert mindig leesett nekem valami a bódéknál (egy csomó cseresznye, egy tenyérnyi málna, egy léknyi görögdinnye), részben mert életismeretben komoly fejlődési lehetőség kínálkozott ilyenkor. Nagyanyám és a piaciak szabályos harcot vívtak ugyanis egymással, mindegyikük bevetett minden lehetséges eszközt, és a győztes egész nap jókedvű volt az eredménytől. Nagyanyám szemérmetlenül simfölte a legszebb árut is, az eladó pedig az egekig dicsérte a közepeset is akár. Aztán jött a szemrevételezés, a kézimunka, az időjárás és a mezőgazdaság egészének áttekintése, némi politikai éllel. (Megmondom, ahogy van, nagyságos asszonyom, a műholdak teszik tönkre a termést. Vagy: ez eredeti bogyiszlói, nem afféle micsurinista.) Végül igyekeztek megállapodni az árban. Nagyanyám sportszerűen és lankadatlanul alkudott, tíz fillérért képes volt negyedórákat küzdeni, és a végén nem engedni. De - amennyire kisgyerekként meg tudtam ítélni - az árusok becsülték ezért. Legjobban a csirkevásárlást szerettem. Akkoriban az élőcsirkéket drótfonatú faládákból árulták. Nagyanyám végignézte az összes állatot, aztán a két legesélyesebbel versenyt futtatott: a gyorsabbat vittük haza, már ha a szerencsétlen eladó utolérte. A kispiacnak mára hűlt helye maradt, igaz, a régi típusú piacozás is eltűnt: ha néha, a régi időkre emlékezve, a nagypiacon megvizsgálok egy-egy gyümölcsöt, vagy vita tárgyává teszem a rögzített árakat, úgy néznek rám, mint egy múltszázadi figurára. Igaz, az is vagyok.-JOLSVAI ANDRÁS ír itt
