Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)
2009-06-05 / 11. szám
ÚJPESTI NAPLÓ I. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM Zenében utaznak X- Újpestre is Zenében utazunk. Ez a mottója a MÁV Szimfonikus Zenekarnak, amely ebben az esztendőben is elnyerte Újpest Önkormányzatának anyagi támogatását. A zenekar a MÁV Zrt-re mint alapítóra és főtámogatóra, valamint tucatnyi szponzorra is számíthat. Újpest Önkormányzatát a kiemelt támogatók között „jegyzik". Az alapítványi formában működő zenekar igazgatóját, Lendvai Györgyöt a Múzeum utcai próbaterem épületében arról kérdeztük, mit jelent számukra az önkormányzattal való kapcsoltat, és mit terveznek erre az esztendőre.-A MÁV Szimfonikusok Zenekari Alapítvány éves összehasonlításban több tízmillió forinttal gazdálkodik, az újpesti önkormányzattól elnyert támogatás ebben szerényebb nagyságrendet képvisel. Mondhatjuk, hogy csepp a tengerben?- Újpest Önkormányzata kiemelt támogatónk, ezzel a címmel még egy bennünket támogató világcéget és egy Pestkörnyéki város önkormányzatát minősítjük. Tény, hogy a zenekarnak egy tucatnyinál is több támogatója van, és mi hálásan fogadunk minden segítséget. Alapítványunk néhány éve közhasznú minősítésű szervezet, ez arra is feljogosít bennünket, hogy állami pályázatokon is eredményesen vegyünk részt. A zenei világban is helye van minden fillérnek, de a támogatást, a kétségtelenül az anyagiakban megnyilvánulókon túlmenően, mi a kultúrába és a jövőbe vetett hitként is értékeljük. Újpest Önkormányzatával nyolc éve van szerződéses kapcsolatunk, de együttműködésünk ennél távolabbi időkre nyúlik vissza. Jó tartozni valahová, Újpestre mi már hazajárunk.- Az ország egyik legrangosabb zenekarának igazgatójaként és hegedű- művészként miként értékeli ezt a kapcsolatot, azaz, ahogyan Ön fogalmaz: az újpestiek kultúrába vetett hitét?- Az újpesti városvezetők és a döntést meghozók elkötelezettek a kultúra és a zene iránt, ennek köszönhető, hogy pályázatunkat támogatandónak ítélik. Az újpestiek közül sokan zenerajongók, hálás közönség vesz bennünket körül. Legutóbb, amikor az ez évi tervekről polgár- mester úrral is tárgyaltam: ismét megerősödött bennem az az érzés, hogy konzervatív értékeket valló városvezetőként ugyanúgy látja lényeget: a gazdasági válság idején a koncertterem egy kis sziget, amely néhány órányi időre a zene segítségével kikapcsolja a zenehallgatóban a külvilágot, a mindennapi gondokat. Olyan élményt nyújt, amely feltölt. A bennünket átszövő válság sajnos olyan értelemben is hatást gyakorol ránk, hogy az emberek először-a kultúráról mondanak le, ha a szükség úgy hozza. Az önkormányzat számunkra címzett támogatása az újpestiek számára térítésmentes hangversenyeket is jelent. Amit tapasztalatom szerint a zeneszerető újpestiek értékelnek és nem hagynak kihasználatlanul. De van még egy további kapcsolódási pontunk is: ez pedig a zenei nevelés. Újpesten, amely zeneiskolájáról és zenei általános iskolájáról is híres, koncertjeinken joggal számíthatunk a kisgyermekek és a fiatalok érdeklődésére is. A zenei kultúra közvetítése, a gyermekek számára ily módon elhozott élmény, a hangszerek világába történő bevezetés, a hangszeres zenei képzés az iskolai munkában is eredményt jelent: a matematika és egyéb tárgyak tanulását is ösztönzi. Ezért fogalmaztam úgy: a zene a kultúrába és a jövőbe, vagyis a felnövekvő generációba vetett hitet egyaránt jelenti.- Két héttel ezelőtt az önkormányzat és az Ady Művelődési Központ Családi napján a MÁV Szimfonikus Zenekar adott koncertet, a Haydn évforduló jegyében. Mivel szeretnék még gazdagítani a zenekar és a városrész kapcsolatát?-Az alapok adottak: az eltelt nyolc évben felléptünk több általános iskolában, művelődési házakban, templomokban és több alkalommal a Városháza dísztermében. Ezek a színhelyek egészültek ki a városnapon a Tábor utcai napközis tábor színpadával, ahová ebben az évben is visszatérünk. Nyáron a Tábor utcában koncert sorozatot tartunk, amelyekre már most szeretném felhívni a figyelmet. A hivatalban elkötelezett segítőnk Neufeld Györgyné, akivel már egyeztetjük a fellépés időpontjait és a koncertek programját. A zenekar a barokk zenétől a modern, kortárs muzsikáig gazdag repertoárral rendelkezik, a bőség zavarával küzdünk. Abban is biztosak vagyunk: a következő tanévtől több alkalommal nyílik az újpesti diákoknak lehetőségük arra, hogy az Operett Színházban - ahová a Zene- akadémia bezárása miatt költözünk részt vegyenek a zenekar főpróbáin. Szeretném,ha a karmesterek a zenéhez szóbeli magyarázatot is fűznének majd. Óvodákba és időseket gondozó szociális intézményekbe is eljutunk, és tervünk az is, hogy másutt zajló koncertjeinkre az újpestiek számúkra kedvezményes belépést biztosítsunk.-Az ország egyik legelfoglaltabb zenekaraként évente nagyon sok, közel száz fellépést vállalnak. A hangversenytermekben mire készülnek?- Sokat koncertezünk, egy zenész és a csapatmunkában dolgozó zenekar tagjai számára a fellépés a mozgató erő. Ha minden a tervek szerint alakul, még ebben az évben Libanonba, Dél- Amerikába és Kínába is eljutunk. És idehaza is várjuk a közönséget. A fővárosban legalább tíz szimfonikus zenekarverseng a zeneszeretők „kegyeiért" és próbál újdonsággal előrukkolni. Mi örömmel kínálunk közös zenei élményt unokáknak és nagyszülőknek, gyermeket váróknak baba-mama koncerteket, kisgyermekeknek szóló programokat és hagyományos koncerteket, megszólítva ezzel minden korosztályt. Ősszel megkezdődik a Zeneakadémia régen várt felújítása, így a fővárosban csak a Bartók Béla Nemzeti hangversenyterem lesz az egyedüli koncertterem. A Művészetek Palotájában rendszeresen fellépünk, nagy megtiszteltetés számunkra, hogy az énekkarával Európában koncertező japán karmester, Kobayasi Ken-lchiro bennünket választott Beethoven IX. szimfóniájának megszólaltatására. A Magyarországon is jól ismert dirigenst régi munkakapcsolat fűzi hozzánk, július 9-én vezényli a zenekarunkat, és a kórusát, amely nem mindennapi együttműködést és zenei élményt jelent majd. A jövő évi hangversenynaptárunk is készen van, szeretettel várjuk az újpestieket.- BANGHA KATALIN •msrnmaocm'-ü' Vendégségben Újpesten - a Városnapokon j? V 15