Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)
2009-04-10 / 7. szám
ÚJPESTI NAPLÓ ÉVFOLYAM, 7. SZÁM I A japán kultúrát közvetítik Néhány hete tábla hirdeti a Babits Mihály Gimnázium falán, hoyy az itt tanuló diákok és tanárok a japán kultúra közvetítői. A japán nyelv oktatásában tizenkilenc éve élenjáró gimnázium elismerése a távol-keleti ország nagykövetségétől származik. Jelzi, nem csak érdemes volt évekkel ezelőtt - országos összehasonlításban is az elsők között - belevágni az akkor még kuriózumnak számító idegen nyelvi képzésbe, hanem sikerült kiemelkedő eredményeket elérni az oktatás területén. A nyelvtanulás híd a két, egymástól igen távoli ország között, kultúrát közvetítő szerepével megannyi élményt is nyújt, munkalehetőséget is kínál. Mivel a közel százharminc milliós lakosú Japán a második legnagyobb gazdasági hatalom az Egyesült Államok mögött, a nyelvtanulás nemcsak egzotikum, hanem egy életpálya megalapozását is segítheti. Az elmúlt hetekben a Babits Gimnázium forgószínpaddá vált: volt, aki Japánból jött, s volt, aki Japánba tartott. AKI JAPÁNBÓL ÉRKEZETT Beszélgetőtársaim: Aoki Tomika, aki a kultúra követeként érkezett a gimnáziumba, és Bujdosné Hricisák Viktória japán nyelvet oktató tanár, aki pár évvel ezelőtt még babitsos diák volt. Először őt kérdeztem, hogyan kötött ismertséget a nyelvvel.- Amikor 1998-ban a Babits Gimnáziumba kerültem a közeli Angol Tagozatos Általános Iskolából, a haladó angol mellé a japán nyelvet választottam. Ebben a családom is ösztönzött, a távoli kultúrák megismerésére és befogadására nyitottak voltunk és vagyunk. így hamar megszerettem a nyelvet - mondja a tanárnő. - Ha az ember rájön itt is a dolog „nyitjára", elsajátítható, mint minden más idegen nyelv. A japán írásjelek okoztak ugyan riadalmat az elején, de ezen a nehézségen hamar átjut diák és tanár egyaránt. Ebbe is bele lehet tanulni, sőt, meg lehet szeretni. Ezért az egyetemen a japán nyelvszakot választottam. Lehettem volna tolmács, kulturális területen dolgozó szakember, de én tanítani szerettem volna, így kerültem vissza korábbi iskolámba. Osztálytársaim szinte kivétel nélkül hasznosítják a japán nyelvet, tanítanak, tolmácsolnak, vagy valamely japán cég magyarországi leányvállalatánál dolgoznak. Akit egyszer megfogott a * japán kultúra varázsa, azt többé nem ereszti. Japánt látni kell: nekem két alkalommal volt már erre lehetőségem. Nagyon nagy élmény európaiként ott járni. A gimnázium új munkatársa Aoki Tomika tanárnő. 22 évig tanított hazájában általános iskolában, majd néhány évet középfokú tanintézetben töltött, mielőtt Euróba felé vette útját. A Tokióhoz közeli Kanagawa városból érkezett, amelynek közelében található a japán császári család nyári rezidenciája. A mosolygós, fekete hajú, kecses hölgy tökéletes megformálója a japánokról kialakított képünknek. A japán külügyminisztérium által támogatott kulturális, oktatási munka kétéves időtartamú, közben nem is látogathat haza. Alig két hónapja lakik Újpesten, máris otthon érzi magát. Bár munkája elsősorban a Babits Mihály Gimnáziumhoz köti, szívesen ismerteti meg másokkal is hazáját. A Tavaszi Fesztiválon például a kimonó készítését, az ike- bana, a virágrendezés művészetét, valamint a kalligráfiát, a szépírást mutatta be egy program során - mondja Viktória tolmácsolásával.- Mi késztette Tomikát arra, hogy - családjától távol élve - két évre itt vállaljon egyfajta missziós tevékenységet?- Szívesen vállaltam ezt a munkát - mondja Tomikó. Célom a magyar és a japán kapcsolatok erősítése, ebben a nyelv és a kultúra lehet összekötő kapocs. Tapasztalható, hogy egyre több japán turista érkezeik Magyarországra, érdekli őket az ország. Ahhoz a munkához mérve, amit el szeretnék végezni, a két év nagyon rövid idő - folytatja. Mindenképpen Magyarországra szerettem volna kerülni. - Örülök, hogy sikerült. Ebben a férjem is támogatott, a lányom is, aki már saját családot alapított. Nem szakadtunk el egymástól, skype-on tartjuk a kapcsolatot.- Milyen tervekkel érkezett?- Szeretnék részt venni az iskola élet minden területén. Segítek a nyelvtanításban, lesznek előadásaim és bemutatóóráim a japán kézművességről, építészetről, festészetről, zenéről, bemutatom a kalligráfiát, és szeretném az ikebanát is közel hozni a magyar diákokhoz. Mivel az iskolában mindig volt anyanyelvi japán tanár, szívesen fogadtak, segítségemre vannak. Nem az alapoknál kell kezdenem: a japán nyelvoktatás eredményeként már a kultúra sem teljesen idegen az itt tanuló diákoknak. Van még egy személyes tervem is: szeretnék megtanulni magyarul.- Talált-e hasonlatosságot a két nép között?- Igen - bólint Tomiko -, a magyarok, értem ezen az újpestieket, nagyon hasonlítanak a japánokhoz abban, hogy szintén udvariasak. Otthonosan érzem magam. AKI JAPÁNBA UTAZOTT Dr. Kövesdi István, a gimnázium igazgatója tíz napot töltött március közepén a szigetországban a Japán Alapítvány meghívására. Mi volt ennek az apropója?- Évek óta tapasztalom, hogy a japán nagykövetség a két ország kapcsolatának elmélyítése érdekében rendkívül szoros és a protokollon túlmenő kapcsolatot ápol a-------------------------------------------------------------------------—--------------------------------------------------------közé piskolákkal, ahol oktatják a japánt. Rendszeresen meghívást kapunk a budapesti rezidenciára, ahol a nagykövet úrral alkalmunk nyílik a nyelvoktatással kapcsolatos gondolatcserére is. Az elmúlt évi idegen nyelvi napokon, amikor Japán volt a téma, magas rangú vendégeket köszönthettünk iskolánkban. Úgy gondolom, ennek is köszönhetően kaptam meghívást - három másik, japán nyelvet tanító iskola igazgatójával - Tokióba, egy nemzetközi oktatási konferenciára. Két egymást követő csoportban 20 ország közel 80 pedagógusa vett részt ezen a találkozón. Mi, magyarok abba a csoportba kerültünk, ahol Európát - hazánkon kívül - Angliából érkező tanárok képviselték. A többiek az Egyesült Államokból, Brazíliából, a Fülöp-szigetekről, Malajziából és Ausztráliából érkeztek.- Milyen programokon vettek részt, mi volt a találkozó célja?- Acél az volt, hogy megismertessék velünk az átalakuló japán iskolarendszert, ezen belül a nyelvoktatást. Előadásokat hallgattunk, több iskolában követhettük nyomon az oktatómunkát. Ezt egészítette ki egy igen gazdag kulturális program. Ízelítőt kaptunk, Tokió, Kiotó és Osaka építészetéből, jártunk szumomérkőzésen, részt vettünk teaceremónián, de megismerhettük a japán konyhát is. Rendkívül jól szervezett, élményekben gazdag és gyorsan pergő napok vannak mögöttünk.- Milyen iskolai tapasztalatokkal tért haza?- Japánban tizenöt éves korig tart a tankötelezettség, a 6 osztályos elemi iskolát kétszer hároméves képzésre tagolt, úgynevezett alsó közép-, illetve felső középiskolai képzés követi. Az utolsó hároméves képzés már nem kötelező, mégis a diákok 96 százaléka elvégzi. Erre épül a felsőfokú szakképzés és a főiskolai, illetve az egyetemi oktatás.- Mi volt, ami legjobban tetszett Önnek az iskolai életből?- A diákok motiváltsága és az a manuális tevékenység, ami áthatja a gyerekek mindennapjait. A japán diák ugyanis azért jár iskolába, hogy a lehető legjobb szinten teljesítsen. Éppen ezért az osztályismétlés szinte csak fogalom, valójában ismeretlen előttük. Megkapó volt, ahogyan már a kisdiákokat a munkára nevelik: napi rendszerességgel ők is takarítják az iskolát. Bármerre jártunk, nagy tisztaság fogadott, már az egészen kisiskolások is a kora délutáni pihenőidőben kötényt öltenek, sapkát tesznek a fejükre, és seprűt, lapátot ragadva takarítani kezdenek. Mindezt önállóan, tanári vezényszó nélkül...- Milyen a pedagógusok megbecsültsége?- Több helyen feltettük ezt a kérdést, de nemigen értették, miért kérdezünk. Japánban erős a munkaerkölcs, és alapkövetelmény, hogy mindenki jól végezze a dolgát, legyen utcaseprő, lakatos, mérnök vagy éppen tanár. Ezért az úgynevezett társadalmi presztízs, a foglalkozási ágak hierarchiája talán nem is létezik. Azt viszont meglepetéssel tapasztaltuk, hogy az oktatás elsősorban férfiak dolga, csak elvétve akad tanárnő az iskolákban.- BANGHA KATALIN
