Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)

2009-03-27 / 6. szám

äV'

V

M

5ES

Beszélgetőkönyv születésnapra

Egy orvos élete nyitott könyv, melynek lapjait a betegek olvassák is rendszeresen. Nemcsak az orvoslásról van véleményük, hiszen a családi háttér is a gyógyítómunkát szolgálja - tegyük hozzá: mindkét részről. A FedorZoltán-Mester Ildikó orvos házaspárról az újpestiek örömmel és nagy tisztelettel beszélnek. Dr. Fedor Zoltán - az egyetemi éveket is beleszámítva - 61 éve az orvosi hivatás megszállottja, felesége, dr. Mester Ildikó az Árpád Kórház belgyógyászata után közel 30 évig gyógyított háziorvosként. Beszélgetésünk apropóját dr. Fedor Zoltán közelgő kerek születésnapja és a már nyomdában lévő könyv adja. A találkozóra fényképalbumokkal érkeznek vendégeim.- A magánélet és az orvoslás között láthatóan nincsenek elválasztó lapok a fotóalbumban sem, a családi képeket véradáson, ankéten, a rendelőben, orvosok társaságában megörökített pillanatok követik. Rendben van ez így? - kérdezem dr. Fedor Zoltán ßorvost.- Nekünk így természetes. A mi életünk valóban sokak által ismert mederben, a nyilvánosság előtt zajlott és a mai napig is ez a jellemző. A betegeknek is természetes volt, hogy megkérdezzék, hogy vagyunk, mit tanul a fiam, ahogyan mi is betekintést kaptunk egy- egy családba, otthonba. Bár ténylegesen nyugdíjban vagyunk, a mai napig megtisztelő, hogy tanácsot kér tőlem több betegem. Nagyon sok baráttal és kedves újpesti ismerőssel vagyunk kapcsolatban személyesen, telefonon, sőt a számítógép segítségével is. Az utcán lépten-nyomon ismerőssel találkozunk, meg-megállunk, a vásárlás, a postai dolgok sokszor nem egy napos ügyintézést jelentenek időben emiatt. Folyamatosan érezzük az újpestiek sze- retetét. Ez kölcsönös, mi is örülünk, ha egykori betegeink életét követni tudjuk. Hol egymással párhuzamosan, hol egymást váltva, hol egy időben dolgoztunk, igaz, nekem koromnál fogva van egy kis előnyöm Ildikóval szemben.- Hogyan született a könyv ötlete?- Nagyon régóta ösztökél már Rády Judit, a katolikus általános iskola igazgatóhelyettese, a fiunk egykori bajzás tanára, hogy mondjam magnóra az életemet, ha'más miatt nem is, a későbbi utódok kedvéért. Judit, akihez tisztelet- teljes családi barátság is fűz bennünket, látta, hogy csak úgy tudja előrelendíteni az ügyet, ha nem magnóra beszéltet, hanem beszélget velem, majd jómaga veti papírra. Végül én is beadtam a derekamat egy házi dolgozat reményében. Nagyon élveztem a közös munkát, és ahogyan formálódtak a könyv fejezetei, egyre inkább éreztük: kiállja a nyilvánosság próbáját is. Tudomásul vettem, ha a Jóisten megadta, hogy jó erőben érjem meg a 80-ik születésnapomat, az életem sokak számára már történelmi jelzővel illetett időket jelenít meg. Kortörténet ez nemcsak a családomról és rólam, benne van nagy szeletben az újpesti gyógyító munka, a velem dolgozó kollégák, a betegek emlékezete is.- Beleolvashattam a fejezetekbe. Több évtizedes ismeretségünk ellenére is meglepett, hogy Ön, aki, ha szabad úgy fogalmaznom: végtelen nyugalmú, régi vágású úriember, teljes nyíltsággal, remek humorral, öniróniával, a groteszkig lépve vall önmagáról és az eltelt évtizedekről. Hem kerüli meg a kényes kérdéseket sem. A könyv rendkívül olvasmányos. Megkockáztatom, az aki belelapoz, nem tudja majd letenni.- A beszélgető könyvecske valóságos emberi történetek kötete. Az olvasmányossá tétel Judit érdeme, aki érdeklődéssel fordult felém és érzelemgazdagon ír. Az élet pedig már csak ilyen: hol vidámsággal, hol keserűséggel teli, hol megszépít, olykor valóban megnevettet...- Keserűség most bennem is van: irigylem RádyJuditot, hogy számára több mint kétszáz oldalnyi beszélgetés jutott, az újságírónak sűrítenie kell, amikor arról beszélünk, miként lehet több mint fél évszázadon keresztül Újpesten gyógyítani.- Nagyon jól megvoltunk, megvagyunk együtt Újpest és én. Fiatal orvosként 1953-ban kerültem a Károlyi Kórházba, amelynek orvos gárdája az otthonról hozott világomat idézte: szerettek, megbecsültek. A belgyógyászat és a rheumatológia közös területet alkotott, belekóstolhattam egy kis sebészetbe is. Nagy örömforrás volt a betegek és a kollégák szeretete.- Miért került sor váltásra?- Nagyon hirtelenül: a már működő SZTK vezetője felkért: szervezzem meg az új „modellt", a körzeti orvosi hálózatot, amelyet a mai Görgey és a Kölcsey utcák találkozásánál lévő orvosi rendelő megnyitása jelentett. A házi orvoslás más volt, mint a mai: az orvos kollégák saját lakásukban kialakított rendelőben látták el a betegeket, kacifántos egészségbiztosítási rendszerben. Ekkor 1956-ot írtunk.-A szervezőmunkára éppen egy kórházi gyakorló orvos kellett?- Állítólag nem volt más megoldás, de tetszett a feladat is. Emberközpontú, új vívmányt jelentett, a rendelési idők, ügyeletek ugyanis nem hagytak lefedetlen időt. Naponta kétszer rendeltem, a köztes időben elláttam a fekvőbetegeket, illetve azon túl is, hiszen egy lelkiismeretes orvos munkaidejének soha sincs vége. Tudták, hogy rheuma- tológiát is tanultam, így kisegítő orvosnak hívtak a Péterffy Sándor utcai rendelőbe, ahová újpesti és a környező települések, kerületek betegei jártak. A siker nyomán Újpesten is megszervezhettem a rheumatológiai rendelést, és dolgozhattam ott is. Ez azért volt jelentős, mert nagyon sokan szenvednek mozgásszervi panaszoktól. Később a napjaim egészét a körzeti munka és az ügyletek tették ki. Újpesten idővel megkezdődött a körzetek átszervezése, mi rendelőnk például átköltözött az SZTK épületének Dessewffy utcai bejáratához. Tóth Károly doktorral például tíz évet dolgoztunk ott. Majd visszakerültünk a Dózsa György útra, ahol nyugdíjazásomig dolgoztam. Körzetem felét a kertvárosban, és a kevésbé elegáns, de sokáig meglévő földszintes házakban élők jelentették. Az itt lakók nagy tiszteletben tartották az orvost, várták eseménybe menő látogatását. A mai napig emlékszem a kancsóban álló friss vízre, a kézmosásra odakészített lavórra és az orvosnak járó külön szappanra. Az idő tájt a háziorvosok adták az éjszakai és a hétvégi ügyletet is, amelynek során az ellátás az egész kerületre vonatkozott. Nincs olyan utca Újpesten, amit ne ismertem volna... 67 éves koromban mentem nyugdíjba.- Papíron, ugye?-Akkoriban már orvos is kérdezte tőlem: „Doktor úr, a maga szíve sose fáj?" Kicsit visszavettem a tempóból, de később új dologba is belevágtam a feleségemmel, aki a MEV majd a MFKI üzemorvosa volt. Megvásároltuk a Fóti úti rendelőt és magánpraxist indítottunk. Majd 2003-ban döntöttünk úgy: visszaadjuk a praxist és nyugdíjasok leszünk, valóban.- Hogyan működik egy házasság, ahol mindketten háziorvosok? - kérdezem dr. Mester Ildikótól.- Nem egyszerűen, mert sokat voltunk, úton és mindketten szeretjük a hivatásunkat. Az ismeretségünk is Újpesthez köt, Zoli ismerte a családomat, én pedig, amikor az egyetemen végeztem, bekéretőztem az akkor már igen megbecsült és jó hírű orvoshoz, hogy gyakorlati tapasztalatokat szerezzek. Nem sokkal később összeházasodtunk, majd megszületett a fiunk. Az egész pályámon arra törekedtem, hogy olyan jó orvos legyek, mint a férjem. Nem nekem kell megítélnem, ez mennyire sikerült. Az én rendelőm az Árpád úton, illetve a Jókai utcában volt. Sokat dolgoztunk, a fiunk talán éppen a jövő-menő életmódunk miatt nem lett orvos, amit először nagyon sajnáltam. De igaza van a férjemnek: hagyni kell, hogy azt csinálja amit szeret. Ügyész lett. Annyira leterhelt, mint a szülei voltak. Ebből a szempontból nem járt jobban, de „gyógyít" ő is, igaz, átvitt értelemben.-Az orvosi munkát választanák, ha újrakezdhetnék?- Igen, az a legszebb hivatás! - vágja rá rögtön dr. Mester Ildikó és dr. Fedor Zoltán egyszerre.- bangha Katalin'

Fölfeszült szivárvány - Fedor doktor mesél rímú

könyvről az Uncius Könyvműhely 06-70-3613732-es számán, illetve az unciusmuhely@

gmail.com rímen kérhető felvilágosítás.

5

r