Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)
2009-03-06 / 5. szám
2009. március 13. AZ INGYENES KERÜLETI ÚJSÁG A káposztásmegyeri kísérlet Házhoz menő szelektív 2008-ban a részönkormányzat elindította a Zöld Káposztásmegyer programját, melynek keretében vállalták, hogy két év alatt újjáépítik a játszótereket, közparkokat, kitisztítják a városrészt és a Farkaserdőt, a legjelentősebb környezetvédelmi akcióként pedig megkezdődik a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés bevezetése. /--------------------:--------------------------------------------------------lt alános tapasztalat, hogy bár egyre többen használják Budapest hulladékszigeteit, szervezett, közösségi formában, egy-egy városrészben mégis csak akkor indul el, válik széleskörű gyakorlattá és igazán hatékonnyá a szelektív hulladékgyűjtés, ha közelebb viszik az emberekhez és önkormányzati szinten támogatják annak beindítását. A Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat (TRÖK) 2008 tavaszától folytatott tárgyalásokat a lehetséges partnerekkel a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer megvalósítására. Az eredményről kérdeztük a TRÖK elöljáróját:-A kísérleti projektben - melynek eredményeit 2009 júniusában és év végén értékelik ki - nyolc-tíz emeletes káposztásmegyeri lépcsőházak vesznek részt, szám szerint 68, ami mintegy 2500 lakást és 7-8000 embert jelent - válaszolta Boruzs András. A Részönkormányzat szinte teljesen egyhangú testületi döntését követően a rendszert Urbán László vállalkozó építette ki és üzemelteti. A bevezetett TÖR-PET szelektív hulladékgyűjtési rendszerben a PET-palack és az újságpapír kommunális hulladéktól való elkülönített gyűjtése és elszállítása szerepel, melyet a vállalkozó alapanyagként feldolgoz. A lépcsőházakban a főbejáratok közvetlen közelében egy darab mechanikus PET-palack prés, és egy-egy, a PÉT és az újságpapír gyűjtésére szolgáló tároló lett felszerelve. A berendezések beszerzési-kiépítési költségét az Újpest önkormányzatának részeként működő Káposztásmegyeri Településrészi Ön- kormányzat lépcsőházanként 50 ezer forinttal támogatta. A szelektív gyűjtés az előzetes számítások szerint amellett, hogy a környezettudatos gondolkodás elterjedésének fontos lépése, még gazdaságos is: a társasházak, a várhatóan jóval kevesebb elszállítandó kommunális hulladék miatt százezres nagyság- rendű összegeket spórolhatnak a szemétszállításon. A részönkormányzat szándéka, hogy ha a projekt tapasztalatai kedvezőek lesznek, a rendszer egész Káposztás- megyeren kiépülhessen, és a szelektív gyűjtés minden helybeli számára elérhető legyen. Az ehhez szükséges források Újpest idei költségvetésében rendelkezésre állnak. - H. P. A forrásainkat hatékonyan kell felhasználni A képviselő-testület február 24-i ülésén el- ■ ^ , fogadta az önkormány- . . zat kulturális koncepcióját. 5 hogy mit tartalmaz a koncepció, arról az előterjesztővel, Bélán Beatrix alpolgármesterrel beszélgettünk.- A legutóbbi ülésen 21 igennel szavaztak a képviselők az önkormányzat kulturális koncepciójára. Mi a koncepció lényege, jelentősége?- Újpest kulturális rendelete már korábban elkészült, s ehhez kapcsolódva született meg a Közművelődési, Oktatási Bizottság által kiegészített koncepció, melynek elkészülte több hónapos munka eredménye. Munkatársaimmal, az érintett intézmények vezetőivel, és szakemberekkel, például Mészáros Ferenc kulturális tanácsnokkal elemeztük Újpest jelenlegi kulturális helyzetét, rámutattunk a problémákra, az itt élők igényeire, és terveinkre. A koncepciót két év múlva felülvizsgáljuk, hiszen akkor már látható lesz, hogy törekvéseink közül mi lesz az, amelyre több figyelmet kell fordítani.- Mik a koncepcióban szereplő tervek közül azok, melyeket érdemes kiemelni?- Főleg az újpestiek igényeinek kielégítésé, és megteremtése a cél. Csak egy példa: az Újpesti Városnapok évek óta a kerület egyik legnépszerűbb, legjelentősebb rendezvénye. Nemcsak azok találják meg számításukat, akik kellemes időtöltést, vagy épp sportolási lehetőséget keresnek, hanem azok is, akik kulturális programra vágynak. A koncepcióban hangsúlyt fektettünk a felnőttképzés támogatására, és az idegenforgalom fellendítésére is; ez utóbbit a nemrég épült létesítmények és az önkormányzat tervei, beruházásai is elősegítik. A korosztályokkal kapcsolatban úgy láttuk: kiemelt figyelmet kell fordítani az idősek speciális igényeire, a fiatalok esetében pedig elsősorban a kultúra megszerettetése a cél. Kiváló programnak bizonyulnak a művelődési házakban szervezett oviszínházas előadások, hiszen így a legkisebbek is hamar megszeretik az előadások varázsát, s talán ezt a lelkesedést felnőtt korukra is megőrzik. Meg kell említenem, hogy tavaly ősszel megalakult Újpesten is a kerületi diákönkormányzat, amit örömmel támogatunk. A fiatalok terve szerint a korosztályuknak szóló programokat fognak szervezni, és segíteni kívánják a fiatal művészcsoportokat. Ötleteiket mi is örömmel vesszük.-Ideális esetben mennyi összeget szükséges a költségvetésből a kultúrára fordítani?- Erre nincs szigorú megkötés, de egy biztos, Újpest jelentősen támogatja ezt a területet, s nemcsak a kulturális intézményeinkre, sportközpontjainkra, rendezvényeinkre, vagy a médiumokra gondolok. Ide tartozik, amikor iskolanapot szervez egy pedagógus, vagy az is, amikor a Babits Gimnázium színpadra állítja a Dzsungel könyve című darabot, melyet szinte az összes újpesti iskolás megtekint.- Milyen jelentős eseményeket emelne ki a közeljövő tervei közül?- Április 25-én a Tábor utcai sportpályán rendezzük meg a következő sportnapot, s biztos vagyok benne, hogy ez a rendezvény is megmozgatja az újpestieket. Idén is megrendezzük a káposztásmegyeri futó- és kerékpáros fesztiválokat, illetve a Challenge Day, azaz Kihívás Napja című programot. Szeretettel várjuk a kerületben élőket az Adyfamília, az Újpesti Városnapok, és természetesen a karácsonyi vásár programjain. Tervezzük, hogy a tanévet mi is lezárjuk, kulturális programmal szeretnénk a családokat megörvendeztetni. Folytatódnak a művelődési intézmények jól ismert programjai, azaz többek közt a színházi események, a klubok, a sportprogramok. Célunk az, hogy a kultúra sokrétű, szerteágazó területeit mindenkihez eljuttassuk, hogy meglévő forrásainkat hatékonyan használjuk fel a jól ismert és kedvelt programjaink folytatásával, illetve a kulturális paletta színesítésével. - P. K. Nem állnak le a nagyberuházások Lesz új főtere Újpestnek! A Nemzeti és Fejlesztési Ügynökség jóváhagyta a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács döntését, miszerint 750 millió forinttal támogatják az újpesti Főtér megvalósítását. A kivitelezési szerződést csütörtökön írta alá a megrendelő Főtér Kft. - amely száz százalékban az újpesti önkormányzat tulajdonában áll - és a kivitelezők konzorciuma. Az 1,2 milliárd forintos fejlesztés első szakasza áprilisban indulhat el. 2007-ben döntött úgy Újpest vezetése, hogy megvalósítják a Főtér-programot. A döntés értelmében megkezdődött a program előkészítése, ennek megfelelően - egyeztetve az újpestiekkel - megtervezték az új főteret, majd benyújtották pályázatukat. Az idei költségvetésben 500 millió Ft-ot különítettek el a megvalósításra. A program három lépcsőben igyekszik modern városközponttá alakítani a helyszínt úgy, hogy közben megtartsa a meghitt közösségi terek sajátosságát is. 2010. augusztus 31-ig - meghagyva a Város- háza-Piac-Templom féltve őrzött együttesét - világ- színvonalú közösségi teret hoznak létre: fákkal, virágokkal, parkkal, új díszburkolattal, szökőkúttal, díszkivilágítással. Ezen túlmenően felújítják a Városháza épületét, és az alagsorban vendéglátó helyiséget, Városháza-pincét is kialakítanak. Jelenleg már folyik a második ütem tervpályázata, mely mélygarázs kialakításával 2010 és 2012 között valósulna meg, míg a harmadik ütemben 2015-ig az új virágpiac épülne meg. a