Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)

2008-09-20 / 17. szám

AZ INGYENES KERÜLETI ÚJSÁG 2008. szeptember 20. X Wass Albert mellszobra Újpesten záz esztendővel ezelőtt szüle­b tett gróf Wass Albert s e kerek évforduló alkalmából a Hárfa és a 107-es polgári kör tagjai arra gondoltak, hogy a wass-i életmű, a ha­zához és a nemzethez való ragaszkodás megérdemelné, hogy az írónak mara­dandó emléke legyen a kerületben. Először egy szikla - „egy kő" - felállí­tására gondoltak, később egy meré­szebb terv is megszületett: legyen szo­bor és legyen egy „kő" is, amely meg­őrzi emlékét. Megindult a szervezés. A terveinkkel megkerestük dr. Derce Tamás polgár- mester urat, aki az első perctől kezdve tá­mogatta a szobor felállítását. A megvaló­sításhoz azonban nem elég a lelkesedés, pénzre is szükség volt. Újpest polgáraitól kértünk és kaptunk segítséget: „ado­mányleveleket" bocsátottunk ki, jóté­konysági színházi előadást rendeztünk. Koncz Viktória személyében megta­láltuk azt a tehetséges, fiatal és újpesti szobrászművészt, aki szinte önköltségi áron vállalta a mellszobor elkészítését. Nagy Géza, gróf Kemény János unokája, kérésünkre küldött egy sziklát Erdély­ből, a Galonya völgyéből, ahol többször megfordult Wass Albert. A szobor és a kő elhelyezését az Újpest-Kertvárosi Szent István Plébá­niatemplom kertjében Pályi László plé­bános atya tette lehetővé. A két polgári kör tagjai Pásztor Istvánná vezetésével társadalmi munkában vállalták a szer­vezést, és a fizikai munkát kívánó fel­adatok elvégzését is. Mikor úgy látszott, hogy ez a lelkese­dés nem lesz elég, ismét segítségükre sietett a város önkormányzat. A sok munka meghozta eredményét, a szobornak és a „kőnek" emléket adó templomkert csodálatosan átváltozott, megszépült. Szeptember 28-án 12 órakor ebben a szép környezetben, az Újpest-Kert­városi Szent István Plébániatemplom kertjében, ünnepi műsor kíséretében leplezzük le Wass Albert szobrát és a követ. A szervezést végző újpesti polgá­rok mindenkit meghívnak és szere­tettel várnak az avató ünnepségre, függetlenül attól, hogy milyen poli­tikai pártot képviselnek, vagy milyen vallási felekezethez tartoznak. Le­gyen ez a mű az újpesti emberek ösz- szetartozásának, egyet akarásának is bizonyítéka.- TÓTH CSABA, szervező Kántor koncert ■ Deutsh László főrabbinak 1 dr. Derce Tamás polgármester J adta át az Újpestért díjat A hagyományoknak megfelelően szeptember közepén rendezték meg az újpesti zsinagógában a kántorkoncertet, amely ezúttal is nagyon sok érdeklődőt vonzott. Az újpesti kántorkoncertnek ugyanis már híre van, sokan érkeznek a városrész ha­tárain túlról is. A szeptember 14-én, vasárnap megtartott koncerten Szerdócz Ervin rabbihelyettes köszöntötte a vendégeket, majd ez alkalommal is liturgikus, majd vidám daloknak örülhetett a közönség. Fellépett Fekete László, a Dohány utcai zsi­nagóga főkántora, Klein Ervin, a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga főkántora, Szilágyi Gábor, az újpesti zsinagóga-kántora, Zucker Immánuel, a Nagyfuvaros utcai zsinagó­ga kántora, és Klein Judit énekművész, orgonán kísért: Lisznyai Mária, a Dohány ut­cai zsinagóga orgonistája. A műsort Deutsch László főrabbi vezette, akinek dr Derce Tamás polgármester eme jeles eseményen adta át az Újpestért díjat. A városnapok idején a főrabbi külföldi távolléte miatt, ugyanis erre nem kerülhetett sor. VÁROSMISSZIÓ A BIBLIA ÉVÉBEN - 2008. A MEGYERI NAGYBOLDOGASSZONY EGYHÁZKÖZÖSSÉG SZERVEZÉSÉBEN Aschner Lipót tár • 2008. szeptember 19-21. PÉNTEK 17:00 Beköszöntő 17:05 Mit jelent Jézus szomszédságában élni? 17:20 Az óvodások műsora 17:30 Berkes Klára verset mond 17:35 A Don Bosco Gyermekei ének- és zenekar 18:00 Tarjányi Béla professzor a Bibliáról 18:15 Hélisz József: Hogyan munkálkodik a Szentlé­lek? (1.rész) 18:25 Ének 18:30 Lakner Zoltán a társadalomról 18:50 Ima és áldás 19:00 Baji János szalézi áldozópap aranymiséje a Templomban SZOMBAT 9:00-15:00 Ingyenes szem szűrővizsgálat a téli kápolnában 15:00 Beköszöntő 15:05 Hélisz József: Hogyan munkálkodik a Szent­lélek? (2.) 15:15 Legszebb egyházi énekeink 15:30 Lukács József szerpap: „A hivatásomról" 15:40 A kármelita nővérek énekelnek 15:50 Baracsi Katalin szinművész műsora 16:10 Benyik György professzor: Szent Pál, a né­pek apostola 16:25 A palotai gyerekek táncolnak 16:40 Farkas Miklós tanúságtétele 16.50 Székely Gábor és együttese 17:35 Szalma Botond újpesti önkormányzati képvi­selő: „A keresztény ember a közéletben" 17.50 Megáldjuk a játszóteret 18:00 5zentmise a Templomban 19:00 A nyitott templomok éjszakája- Kocsis Anna orgonahangversenye- az újpesti keresztény lelkészek a Bibliáról dr. Benkő András professzor vetített ké­pes előadása VASÁRNAP 15:00 Beköszöntő 15:05 A hittanos gyerekek bibliai színdarabja 15:20 Hélisz József: Hogyan munkálkodik a Szent­lélek? (3.) 15:30 Laczkó Sándor és Ábel Orsolya muzsikál 15:45 Rákóczi oratórium - az üllői katolikus egy­házközség előadása 16:25 Vendrey Gábor szalézi plébános: „A kedvenc zsoltárom" 16:35 Dr. Kiss Tatjána népművész csángó népdalo­kat énekel 16:50 Vitális Gábor szalézi szerpap igehirdetése 17:05 Kis Gábor Gellért Mécs László verset szaval 17:10 Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke: Mi­lyen legyen a családpolitikánk? 17:25 Kerékfi Márton zeneszerző bemutatója 17:40 Pfuscher Emese: A plébániai filmklub 17:50 Ima és áldás 18:00 Bíró László püspök szentmiseáldozatot mutat be és megáldja a felújított padokat 20

Next

/
Thumbnails
Contents