Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)
2008-11-03 / 20. szám
ÚJPESTI NAPLÓ I :- II. ÉVFOLYAM, 20. Emlékek között Málnás, a hajdani kis település neve, amelynek lélekszáma manapság sem éri el az ezret, szinte mesébe illő. A Sepsiszentgyörgyhöz közeli, Székelyföld történelmi régiójához tartozó faluban született székely-magyar családban Semsey Aladár, aki saját életútjával példázza: nemcsak Újpesten születve, de távolabbi vidékről itt megtelepedve is válhat valaki újpestivé, a város megbecsült polgárává. f jpest egykori polgármestere ötvenöt éve nyugszik a Megyeri temetőben. Emlékére U- az utókor megbecsüléseként - az Újpesti Közművelődési Kör a városnapokon állíttatott domborművel díszített emléktáblát az újpesti városháza István úti homlokzatán. Az emléktábla avatásán a Semsey családot Csorba Gyuláné képviselte. Csorba Gyuláné, Éva, Semsey Aladár unokája. Csodának tartja és örül, hogy megélhette, a nagyapjának emléket állító közterület, a Semsey park után emléktábla is őrzi tevékenységét. Annak már kevésbé, hogy ezáltal kicsit az őszemélye is az előtérbe került. Bár vállalja az interjút, de tépelődik: sokat ne várjak tőle mondja, hiszen kicsi lány volt abban az időben, amire én kíváncsi vagyok. Mégis kedvesen invitál a Munkácsy utcai házba, ahová belépve először egy antik dolgozószobába érünk. Az íróasztal fölött hatalmas festmény: egy férfiportré. A kérdést is megelőzve mondja vendéglátóm: igen, ő a Nagyapám. Ez a festmény még az én életem előtt készült, kevesen ismerik, inkább azt, amelyet a másik szobában őrzök, és egész alakot ábrázol. Az a Híres újpestiek című könyv illusztrációja is egyben. - A nagyapám nagyon szép ember volt, tartását, kitűnő megjelenését idős korában is megőrizte - mondja Éva. - A dolgozószoba berendezése az állatorvosigazgató Édesapámé volt. Őt sajnos idejekorán elveszítettük, talán ezért is ragaszkodom a bútoraihoz. Jó ide belépni- bár a nappaliba egy másik ajtón, ezt a szobát megkerülve is be tudok menni. Mégis szeretek itt időzni, mert két olyan emberre emlékeztet, akiket nagyon szerettem. A ház másik szobája ugyanis már egy harmadik személyt idéz: a férjemét, akit ötvenhat évi házasság után három éve veszítettem el... - mondja, miközben a nappaliban hellyel kínál. Én is emlékekről kérdezem.- Tudjuk,hogy Semsey Aladár Erdélyben született, Málnáson. Maradtak még ott rokonok, leszármazottak a családból?- Nem, senki sem. A család Budapestre költözése után senki sem maradt Málnáson. Nagyapámról ismert, hogy a nagyszebeni elemi iskolában, majd az ottani Állami Főgimnáziumban tanult, amit a brassói, majd a Budapesti Királyi MagyarTudományegye- tem követett a sorban. Fiatal jogászként Budapesten dolgozott, majd Erdélybe visszatérve Brassóban lett ügyvéd. Úgy gondolom, ekkor nem is sejtette még, hogy egyszer végleg elhagyja Erdélyt. Volt vármegyei alszámvevő, aljegyző, járási főszolgabíró. Megnősült, családot alapított. Az első világháború után Erdély román megszállási övezet lett. így nagyapám a családdal együtt elhagyta Erdélyt és Budapestre költözött, majd a Belügyminisztériumban kapott munkát 1919 tavaszán.-innen vezetett az út Újpestre?- Nem egyenesen. Először Veszprémben kapott megyei hivatali munkát, majd jöttek a Tanácsköztársaság hónapjai amikor átmenetileg ismét munka nélkül volt. Ezt követően nevezték ki 1919 őszén Pest vármegye törvényhatósági biztosává, majd az önkormányzatától megfosztott Újpest élére. Nagyapám Újpesten nemcsak az idegen közhatalmat képviselte, hanem személyét tekintve is betelepülőnek számított a lokálpatrióta városban. Jó szakember volt, s idővel az újpestiek befogadták, hiszen a polgármesSZÁM ter-választást megnyerte. Ez 1922-ben történt, amikor még a szüleim sem ismerték egymást. Nagyapámnak három gyermeke született, két fiú és egy lány. Én a leányági leszármazott vagyok. Édesanyám egyik bátyja Újpesten volt nőgyógyász, akiről, sajnos sok személyes emlékem nem maradt, de tudom, hogy ismert és keresett orvos volt. Ugyanígy tovatűntek azok az évek, amelyek másik nagybátyámra emlékeztetnének.- Semsey Aladár 1922-től 1938-ig volt Újpest polgármestere, és tizenöt évvel később, 1953-ban hunyt el. Milyen személyes emlékeket őriz róla?- Leginkább azok az évek élnek bennem, amikor együtt lakott az egész család. Emlékszem arra, hogy a városházán laktunk, onnan járt Nagyapám dolgozni, azaz így ez túlzás, egyszerűen csak átsétált a hivatalban lévő lakásból a dolgozószobájába. Jó néhány évvel ezelőtt, a munkahelyemen volt egy újpesti vendégünk, aki csak azt tudta rólam, hogy én is ott lakom. Hirtelenjében közös kapcsot keresett és elmondta: olyan polgármestere is volt Újpestnek, a Semsey Aladár, akihez mindig be lehetett jutni. Ez az eset persze, a kora miatt sem történhetett meg az illetővel, de a szájhagyomány segítségével megőrzött történetet ismerte. Persze nem volta polgármesterség könnyű mesterség, a pártokat közös nevezőre hozni, az első világháború, a forradalmak kárait enyhíteni, felszámolni. Ma is élénken élnek bennem a karácsonyi előkészületek, amikor gyermeki hittel vártuk a szentestét. Nagyapám felesége, aki polgárcsaládból származó asszony volt, megannyi nőszövetség összefogójaként a nőtársakkal karácsonyi segélycsomagokat állított össze esténként. Újpest gazdag város volt már akkoriban, ám a fény és az árnyék itt is együtt járt. Nagymamáék Újpest szegényeit igyekeztek felkarolni. Nagymama sírján mindaddig díszelgett a szegények őrangyalának kőszobrán a relief, amíg el nem lopták róla... Élveztük a felénk áradó szeretetet, tudtuk, hogy nagypapa szigorúan betartja és betartatja az étkezések rendjét. Mi is az illemszabályok szerint étkeztünk, nem is hozhattuk fel, hogy ezt vagy azt az ételt nem szeretjük, nem kérjük. A nagyapám nyaralónak szánva megvásárolta a vasútállomáshoz közeli, Szilágyi úti házat, amelyet a mi generációnk ma is Semsey-vil- laként ismer. Ott töltöttem a nagyszülőkkel, szüleimmel, és a bátyámmal a gyermekkoromat, sőt, abból a házból mentem később férjhez. Nagyapám és apám is nagy természetrajongó volt: az épülethez hatalmas kert tartozott, telis-teli növényekkel. Ma is mosolygok azon, ha eszembe jut, hogy kétgyermekes férjes asszonyként Édesanyám a kertben keresett búvóhelyet a Nagypapa elől, hogy meg ne lássa kezében a cigarettát...- A húszas, harmincas évek az Ön korosztálya emlékében a boldog békeidőként jelenítik meg. Újpest soha nem látott fejlődésnek indult, ebben minden bizonnyal a polgármesternek is jelentős érdemei voltak.- Minden bizonnyal így volt. Édesanyám nagyon büszke volt még később is arra, hogy Semsey-lány, amikor ez már nem volt hálás dolog. Tudtam én is, hogy az UTE- stadion, a városi házak, az Árpád kórház, sőt a postapalota épülete, a fiúnevelő intézet, a Kanizsai Dorottya Leánygimnázium, a faipari iskola - és még hosszan sorolhatnánk mi minden, ami ma is megvan, mind ekkor létesült. Dolgoztak a gyárak, Újpest a második legnagyobb gazdasági központot jelentette, a közigazgatásban is előbbre lépett, megyei városi rangot kapott. Ehhez minden bizonnyal kellett egy elismert és befogadott, bizalmat élvező polgármester is. Nagyapám nem volt beteges ember, de kilyukadt a gyomra, ami jelzi: stresszes foglalkozás volt ez nagyon is... De nagyon szerette Újpestet és tisztelték őt magát is.- Azután gyülekeztek a viharfelhők, küszöbön állt a második háború...- Nagyapán nyugállományú polgármesterként élte meg mindezt, miután 1938-ban - belső nyomásra - lemondott hivataláról. Ekkor már kiveszőben volt a tolerancia, bár a gyárosok, és sokan mások szerették és jó szívvel emlékeztek rá. Megélte a második világháborút, a hatalomátvételt, Újpest budapesti kerületté válását. Bár a városházán kegyvesztett lett, mégis a város temettette el.- Hogyan alakult az Önök élete?- Családunk élete is tükrözi azt, amin sokan mások keresztülmentek. Megszenvedtük azt, hogy volt egy polgármestere a családnak. A Semsey név két generáción keresztül nem volt jó ajánlólevél. Édesanyám, aki hamar özvegységre is jutott, a család ellátását, a gyermeknevelést cserélte raktárosi állásra, arra amihez Semsey-lányként időről-időre hozzájuthatott. A bátyám nagy nehézségek árán végezte el az állatorvosi egyetemet, többször eltanácsolták, amikor kiderült kik a felmenői. Az én továbbtanulásom is ezen bukott meg. így érettségi után nem sokkal férjhez mentem, majd megszülettek a gyerekek. A férjem ősújpesti pedagógus család fia volt. Mi és a szüleinkis jól ismertük egymást. Közös életünket, itt kezdtük, az anyósomékkal együtt, övék volt ugyanis ez a ház. Én műszaki rajzoló lettem a MÁV Kutató Intézetében, ez a családnak biztos havi pénzt jelentett, és szinte ennél is többet ért az ingyenes utazást garantáló szabadjegy. Ugyan nem lettünk teljesen megkeseredett emberek, de a politikától távolt tartjuk magunkat. A fiamék, az unokám a közelemben vannak. A megpróbáltatásokat mindenki másként viselte: a bátyám Németországban, a lányom Ausztráliában telepedett le. Ezek sajnos nagy, sőt, a korban előre haladva, egyre nagyobb távolságok... - BANGHA KATALIN www.ujpest.hu 17 4*
