Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)
2008-09-06 / 16. szám
□na Be kell vallani, hogy noha a tűzmadarak is igyekeztek derekasan helytállni, mégis a bulldogok elsöprő győzelmet arattak. A félidőben 31-0-ra vezettek az újpestiek. A közönség egy része érdeklődve figyelte a meccset, inkább csak ismerkedett a szabályokkal, mások szinte extázisbán dudáltak, kiabáltak, bíztatták a csapatokat. A második félidőre a nagy melegben mintha elfáradtak volna az amerikai futball csapatok játékosai, kevésbé volt eseménydús ez a játékrész. A végeredmény 40-0 lett a Bulldogok javára. Gratulálunk nekik, reméljük Blitz-etis megjutalmazták, mert jó kabalának bizonyult. A Tú'zmadaraknak jó felkészülést kívánunk a szezonra, tisztes helytállásukért nekik is köszönet, igazán látványos meccset kapott a közönség a két csapattól. z Újpesti Városnapok programsorozatban szombatra és vasárnapra is jutott bőven sportverseny. Szombaton felnőttek fociztak, bármely korosztály indulhatott a lábtenisz versenyen, a többpróba számaiban is ki-ki találhatott magának olyat, amelyben feszegette saját határait. Volt itt helyből távolugrás, célbadobás, felülés, hogy csak néhányat említsünk a többpróba számaiból. A lecsófőző verseny már évek óta népszerű program, a biztos kezű újpestiek dartsban indulhattak, az erőemberek pedig fekvenyomásban versenghettek. Bemutatkozott az UTE több szakosztálya is, így a női ökölvívók és a tornász gyerekekis. Délután az Újpesti Bulldogs-Kistarcsai Firebirds barátságos amerikai futball mérkőzésen szurkolhattak a nézők. Mindkét napon szellemi kihívás is várta az érdeklődőket: sakk szimultán versenyre nevezhettek. Vasárnap ismét meghirdették a már hagyományosnak mondható roma lábtenisz versenyt, de volt mini floorball, tollaslabda páros verseny és parkröplabda torna is. Állandó programként többek között mászófalon, gumiasztalon, céllövészetben próbálhatták ki magukat a rendezvény látogatói. FŐZŐPÁROS NYERT Ismét szerepelt a lecsófőző verseny az Újpesti Városnapok programsorozatában. A gondos zsűri minden egyes csapat főztjét megízlelte, különböző kritériumok alapján értékelte. Szempont volt természetesen az íz, az állag, de a díszítésre is odafigyeltek az értékelésnél. Több mint tíz csapat szállt versenybe a legjobb lecsó díjáért. A díjak átadása előtt néhány megjegyzéssel a nem nyertes ételekről is szóltak: kiderült, volt, amelyik túl sós volt, másik lecsó pedig a szalonna fura avas íze miatt esett ki. Itt azonban a publikum - élükön a lecsófőző verseny résztvevőivel - felhördült, hogy kérem, a szalonnát éppen a szervezők adták. Ez végül konfliktust nem, inkább nagy mulatságot okozott. Különdíjat kapott a Réti nevű csapat, akik csípős, magyaros ízesítésű ételt készítettek. Szintén különdíjat kapott a Bélán SC, valamint a Kiscserkészek csapata is. A kiscserkészek régi magyar fűszerezést használtak, tárkony is szerepelt az ízfokozók között. Érmet, kupát, oklevelet, egyéb jutalmat kaptak hárman: a Postás lecsófőzők, akik az újpesti l-es posta dolgozói. Senior Gondel néven indult a második helyezést elért csapat, akik a leggazdagabb magyar lecsót állították össze, a nyertes pedig a Főzőpáros nevű formáció volt, akiknél a díszítés és az ízhatás is a legjobb volt a zsűri értékelése szerint. A győztes csapatban Vörös Sándor és Polgár Károlyné főztek. A formáció hölgy tagját kérdeztük a legjobb lecsó titkairól. Elmondta, hogy szerinte attól lett az ő főztjük a favorit, hogy beletettek mindent, amit kell, s minden hozzávalóból a legjobb minőségre törekedtek. Háromféle szalonnát, háromféle kolbászt, minőségi paprikát és paradicsomot, rizst használtak a főzéshez. A nyertes hozzátette, hogy nem csupán a lecsónál, minden ételnél a legfontosabb a jó minőségű alapanyagok használata, sikert csak így érhetünk el. Ezúton is gratulálunk a Főzőpáros sikeréhez! TŰZMADARAKAT GYŐZTEK LE A BULLDOGOK A divízió 2-es szezon véget ért, a nyáron kipihenhették magukat a csapatok, kezdődik hamarosan az új bajnokság. Az Újpesti Bulldogs amerikai futball csapat első edzőmérkőzése éppen az Újpesti Városnapok keretében zajlott, amikor is a Kistarcsai Firebirds csapatával léptek pályára. A barátságos mérkőzés jó alkalom volt arra, hogy a Bulldogok kipróbálhassák az újoncokat, valamint az újonnan begyakorolt védekező és támadó technikákat. A hangulatot már megalapozták az újpesti bulldogok szombaton reggel, amikor 10 órakor a csapat tagjai teljes menetfelszerelésben felsorakoztak a csinos mazsorettek és a kitűnő zenét játszó zenekar mögött a Városházánál, a felvonulás alkalmából. A városnapok jó alkalmat teremtettek arra, hogy a hazánkban még mindig inkább misztikusnak számító amerikai futballt bemutassák a bulldogok a közönség számára. A mérkőzésre jelentős nézősereg volt kíváncsi, kijöttek természetesen a törzsszurkolók is és a pompomlányok sem hiányozhattak. Már a csapat bevonulása is igen látványos volt, hiszen a hatalmas védőfelszerelésben érkező játékosok előtt egy törékeny hölgy pórázon bevezette a csapat kabalakutyáját, a Blitz névre hallgató francia bulldogot. NEM KISPÁLYÁSOK A Bélán SC vihette haza a városnapokon szombaton megrendezett labdarúgó bajnokság győztesnek kijáró kupáját. Mint azt a játékosoktól megtudtuk, ők nem profi focisták, hanem egy baráti társaság, amelynek tagjai kedvtelésből járnak össze hetente egy kis sportolás végett. TÁNC ÉS MUSICAL Bizony az Oktopont Tánc és Színiiskola növendékeinek bemutatója is felért egy komoly sportteljesítménnyel. A táncosok különböző musicalakből adtak elő részleteket, mint például az Elisabeth, a Rómeó és Júlia, a We will rock you, a Vámpírok bálja és a Chicago. A táncelőadások között Molnár Andrea, a Budapesti Operettszínház tagja adott elő szintén musicalrészeleteket, ő dalban tolmácsolta a darabok mondanivalóját. A táncok koreográfiáját Kocsis Tamás táncművész tanította be. TENGÓCTAK A FÉRFIAK Fiatalemberek és kicsit idősebbek egyaránt lelkesen vettek részt az immáron hagyományosan megrendezett Mátyás téri roma lábtenisz versenyen az Újpesti Városnapok rendezvénysorozatának egyik sportprogramjaként. Vasárnap délelőtt tíz órakor kezdődtek a mérkőzések, s a jelentkezők számából úgy tűnik, évről- évre ugyanolyan népszerű ez a sportág. Akinek még maradt ereje a mérkőzések után, átmehetett a másik pályára, ahol akár tollaslabdázásban vagy éppen teniszben mérethette meg magát. - B. K, T. K. P. K, H. P. www.ujpest.hu 9