Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)

2008-09-06 / 16. szám

ÚJPESTI NAPLÓ ÉVFOLYAM, 16. SZÁM TTP Interjú dr. Derce Tamás polgármesterrel Csak a pénzen múlik? A legutóbbi testületi ülésen olyan határozat alkottak meg és fogadtak el - 24 igen szavazattal mely szerint a tóvárosi képviselők, akik egyben tagjai az újpesti képviselő-testületnek is, nem támogathatnak semmi olyan javaslatot a Fővárosi Közgyűlésben, illetve annak szakbizottságá­ban, amely a Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézet megszüntetését vagy ellehetetlenítését vonhatja maga után. Vajon mi indokolta ezt a megfogalmazásában cseppet sem mindennapi ön- kormányzati határozatot? Július 11-ei lapszámunkban arról tudósítottunk, hogy a járóbeteg­szakellátás jövőjéről megállapodás körvonalazódik. De Újpest polgármestere szerint is jó esély van a rendezésre? Dr. Derce Tamás polgármestert e kérdésekkel kerestük fel.- Július elején arról írtunk, hogy az újpesti gyermek- és felnőtt szakrendelők ügyének rendezésében a fővárosi és az újpesti önkormányzat ugyanazt akarja. Történt va­lami azóta, amely ellentmond ennek?- Valóban úgy láttuk, jó esély van a rendezésre. Több éve tartó, hol fellángoló, hol hamvadó tárgyalá­sok, heves viták és kölcsönös kompromisszumok nyo­mán jutottunk arra az egyezségre, hogy a jelenleg is fővárosi tulajdonban, és a Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézet kezelésében lévő', újpesti járóbeteg­ellátást szolgáló egészségügyi intézmények elkerülik a privatizációt: továbbra is fó'városi tulajdonban ma­radnak. Ezt a variációt támogatja Újpest önkormány­zata. Ugyanakkor az azóta eltelt hetekben nem történt semmi, ami a megállapodás mielőbbi aláírását szol­gálná - sőt, ismét megkongatták a vészharangot a Károlyi Kórház felett.- A körvonalazódó megállapodás a gyermek- és a felnőtt szakrendelőt érintené. Nem csak tulajdonosi szempontból...- Igen. Bár számunkra az is lényeges volt, hogy ne kerüljön sor a rendeló'k privatizációjára. Ne pusztán gazdaságossági szempontok alapján karcsúsítsák, ha éppen az erre vállalkozónak ez az érdeke, az egész­ségügyi ellátást. A június végi megállapodás tehát azt rögzítette, hogy a szakrendeló'k maradnak a fó'városi önkormányzat tulajdonában. Végre kimenekíthető' a Jókai utcai épületben működő' gyermek-szakrendelő', amelyet a Görgey úti felnó'tt szakrendelő', vagyis az SZTK épületében helyeznének el. Ide költöztetné a fő­város a tüdőgondozót is. Természetesen, hogy a három egység zavartalanul és korszerű körülmények között férjen el egy fedél alatt, szükséges az SZTK épületének felújítása és néminemű átalakítása is. Ehhez pénz kell, nem is kevés. Ezt az egykori szülőotthon és a Jókai ut­cai gyermekrendelő épületének eladásából fedez­nénk. Ebben is egyetértettünk.- De akkor mi történt az eltelt két hónap alatt?- Történt is, meg nem is néhány dolog. Leginkább időhúzásnak és lebegtetésnek nevezném azt, ami az érdemi munka helyett zajlik a fővárosnál. Amikor a rendelők ügyében határoztunk, tudtuk: a két, vélemé­nyem szerint jól eladható ingatlan jól értékesítése sem megy máról holnapra, az SZTK épületének átala­kítását pedig mielőbb meg kell kezdeni. Ezért kértük, hogy a fó'városi önkormányzat a felújításra fordítandó pénzösszeget, a költségvetési rendelete módosításá­val, emelje be a 2008. évi költségvetésébe. Vagyis a módosítással előfinanszírozásra tettünk javaslatot.- Mekkora összegről van szó?- A főváros éves költségvetésének 0,2 százalékát sem teszi ki. Ebből is látszik, hogy nem ez a valódi probléma. Olyan híreink vannak, hogy már nem csak az előfinanszírozás a kérdéses, hanem ennél sokkalta nagyobb horderejű ügyről is szó van. Maga a Károlyi Sándor Kórház léte kérdőjeleződött meg, már ki tudja, hányadszor... Az eredetinél nagyobb baj van. Ezt kell most orvosolni.- Vagyis már nem csak a járóbeteg-szakellátás, ha­nem annak működtetője, a kórház léte is kérdéses?- Mindenestre erősen veszélyben van. Néhány nappal ezelőtt született egy fó'városi döntés arról, hogy a kórház 400 millió forintos adósságára 285 mil­lió forintos kölcsönt folyósítanak. Ezt 2010-től kell visszafizetniük, és egyúttal pénzügyi konszolidációt szolgáló tervet is be kell nyújtaniuk. Érdekesnek ér­zem: ha a kórháznak negyvennel több ágyat engedé­lyeztek volna, már nullszaldón lennénk. De ha ez sem lenne elég: a Nyár utcai kórházépületben az orvosok több hónapon át a Honvéd Kórház helyett láttak el se­bészeti feladatokat. Ez 300 millió forint körüli költ­séggel járt, de még mindig nem történt meg az elszá­molás. így annak vagyunk tanúi, hogy ha végleges be­zárásra nem is kerül majd sor, ellátandó feladataiban, funkcióiban karcsúsodik az ellátás.- Lehet-e egy kalap alá venni az újpesti helyzetet az országosan tapasztalható ellentmondásokkal?- Látunk azonos, vagy legalábbis hasonló jelenség­re utaló jeleket. De ennél többről van szó. Az összes újpesti szakrendelő és a kórház 200 ezer újpesti és rá­kospalotai felnőtt és kisgyermek ellátását végzi. Ez itt az ország második legnagyobb közössége - még Deb­recenénél is nagyobb a létszám. Valamennyiünk érde­ke, hogy a szakmai és politikai döntések a sokat han­goztatott európai uniós normák felé törjenek utat, ne pedig az elsorvasztás felé. Épp az elmúlt hét végén megtartott városnapi rendezvénysorozat emlékezte­tett dicső múltunkra és azokra az elődeinkre, akik ön­zetlenül, vagy hivatásuktól vezéreltetve dolgoztak az itt élőkért, történetesen gyógyításukért. Nagyszüle- ink, dédszüleink olyan örökséget hagytak ránk, ame­lyet ma is becsülni, óvni kellene. Újpest 1905-ben még csak falu volt, amikor már megnyílt a Károlyi Kór­ház. 1927-ben létesült a szülőotthon, a harmincas években a Baross utcai járványkórház, majd nem sok­kal később az Árpád kórházbeli gyermekkórház. De 2005 óta az ellátórendszer tudatos szűkítése zajlik. El­indult az a folyamat, amelynek során először a szülő­otthon szűnt meg, majd a gyermek-szakrendelő be­zárásáról született fővárosi döntés. Utóbbit ugyan nem hajtották végre, de változás történt a gyermekek ellátásában. Ma már nem a Madarász Kórház épületé­ben, hanem a Heim Pál Kórházban végzik azokat a mű­téteket, amelyekre korábban a szomszédos Angyalföl­dön került sor. Újpesten bezárt a Baross utcai urológia, lassan eltűnőben a belgyógyászat. Ezek a lépések ne­kem nem a jó gazda gondosságáról nyújtanak képet. A sorba persze beleillik a gyógyfürdő bezárása is, amely szintén a főváros tulajdonában volt. Nem áldoztak a felújítására, inkább bezárták. Az egy évvel ezelőtt be­zárt szülőotthon épülete a pusztulást mutatja. Ez len­ne a megoldás?- Mit tehet a képviselő-testület, a városvezetés, hogy a nyár eleji megállapodás érvényre jusson? Hogy sor kerülhessen a szakrendelők egy épületbe terelésé­re, a kórház segítésére?- A legutóbbi testületi ülésünkön elfogadott hatá­rozatunkban megerősítettük: egyetértünk a fővárosi önkormányzat egészségügyi bizottságának május 22- én, az újpesti járóbeteg-szakellátás rendezésére szü­letett határozatával, a koncepcióval és a javasolt in­tézkedésekkel. Megerősítettük azon határozatunkat is, amely a fővárosi önkormányzat költségvetésének módosítását célozta. E határozatban mondtuk ki azt is, hogy az újpesti képviselő-testületnek az a három kép­viselője, aki egyúttal a fővárosi önkormányzat tagja is, csak akkor szavazhatja meg a főváros 2009. évi költ­ségvetését, ha abban benne foglaltatik az újpesti szakrendelők koncepciójának végrehajtásához szük­séges pénzügyi fedezet is. Továbbá nem támogathat­nak olyan javaslatot sem, amely a Károlyi Sándor Kór­ház és Rendelőintézet ellehetetlenítését vonhatja ma­ga után. A testület arra kért fel, hogy polgármester­ként szorgalmazzam a szakellátásban érdekelt szom­szédos Rákospalota önkormányzatánál, hogy ezeket a határozatokat a XV. kerületi képviselő-testület is al­kossa meg.- Nem mindennapos eset, hogy a testület a képvise­lőket határozatban kötelezi arra, miként szavazzanak...- A fővárosi Fidesz - MP5Z, az MDF és az MSZP frak­ciókban is dolgozó három újpesti képviselőtársunk­nak ez nem jelentett gondot. Újpest érdeke régóta az, hogy rendeződjék a járóbeteg-szakellátás helyzete. Kétszázezer ember ne maradjon kórházi ellátás nélkül.-B.K. www.ujpest.hu 5

Next

/
Thumbnails
Contents