Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)
2008-08-25 / 15. szám
ÉHÉ Újpesti Városnapok Kis hercegek Újpesten 1994-ben alakult meg a különleges nevet viselő POGÁCSA AZ ARÉNÁBAN SZÍNKÖR, ami gyerekek színházi képzését, képesség- és személyiség- fejlesztését vállalta magára. A csapat a Holdvilág Kamaraszínház keretein belül működik, legsikeresebb tanítványai az anyaszínház előadásain is fellépnek. Az Újpesti Városnapokra az ifjú művészcsapat különleges előadással készül.- Gyerekeknek és felnőtteknek is életre szóló élményt ad a Kis herceg és a történet mögött megbújó rengeteg bölcsesség - mondja Koltai Judit, a színkör tanára, és a darab rendezője -, ezért úgy gondoltuk a gyerekekkel, hogy ezúttal ezt a művet dolgozzuk fel. Nem ez az első darabunk, már színre vittük a Ludas Matyit, Moliére „Tudós nők" című darabját, kicsit korábban pedig a Csongor és Tündét is. Mindenhol sikerrel szerepeltünk: fesztiválok ezüst és bronzérmét hoztuk haza, egyik szereplőnk a „Tanár úr, kérem" című darab főszerepéért az első helyezést érdemelte ki.- Hogyan folytak a Kis herceg próbái? Milyen előadás született a műből?- Rengeteget improvizáltunk, játszottunk; a gyerekek is adhattak ötleteket, instrukciókat, hiszen az a jó, ha kreatívan részt vesznek a feladatokban. A fontosabb darabrészletek köré jeleneteket varázsoltunk, teljesen beleéltük magunkat a Kis herceg történetébe. A hangsúly a játékon, és a mondanivalón lesz, ezért a félórás előadás alatt a gyerekeken kívül csupán egy létra, és a Kis herceg kabátja szerepel a színpadon. Ez utóbbi szimbolikus jelentőséggel bír, mivel több főszereplőt is felvonultat a darab, azaz többen magukra öltik a kabátot az előadás során; jelképezve ezzel azt, hogy mindannyiunkban él egy Kis herceg.- Mit kapnak a képzés során a fiatalok a művészi fejlődés mellett?-Természetesen nem az a célunk, hogy mindenáron színészeket képezzünk a gyerekekből, de ha valakinek ilyen ambíciója van, támogatjuk, ugyanúgy, mint anno a Harlekin Gyerekszínház ta- noncait. A televíziós sorozatból jól ismert Csifó Dorina, vagy Bodó Viktor színész is ott tanult. Nemsoká kettéválik a színkör, azaz a 10-13 éveseink és az idősebbek külön folytatják a tanulmányokat, így lehetőséget adunk arra, hogy mindannyian a koruknak legmegfelelőbb képzést és szerepet kapjanak. Van még egy csoportunk a legkisebbeknek is, akár már négyévesen kipróbálhatják a gyerekek, milyen érzés a „világot jelentő deszkákon" állni. 1987 óta tanítom a gyerekeket, és örömmel látom, milyen intenzív és előremutató belső változásokon mennek keresztül. Elsősorban a kommunikáció, az előadás-technika, az önbizalom fejlesztése a célunk - a tehetség kiaknázása mellett. Bármi is lesz a gyerekekből, a színművészeitől rengeteg szépséget kapnak. Lelkileg és szellemileg is érettebbek lesznek, és azt hiszem, előbb-utóbb mindannyian megtapasztalják az a Kis herceg-i mondatot, hogy „Jól csak a szívével lát az ember". 12 www.ujpest.hu