Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)

2008-08-08 / 14. szám

I TO3ÍS AZ INGYENES KERÜLETI ÚJSÁG 2008. augusztus 8. főtörzszászlós. Kállai László nyugállo­mányú zászlós és Dezsényi Miklósáé Major Klára. Lelkiismeretes munkáju­kért pedig két szakaszvezető, Bátyi Edi­na és Csordás Zoltán vehette át az el­nökség ajándéktárgyait. A Zászlóalj jelentőségét és munkáját Újpest is kiemelte: Hajdú Gábor ezre­desnek, Tóth Edmond főtörzsőrmester­nek, és Hocza István törzsőrmesternek adott át az ünnep tiszteletére emlékla­pot. Az alakulat a jeles évforduló kapcsán egy aknamentesítő hajó élethű modell­jével is gazdagabb lett, melyet a Csepeí- Sziget Középiskolai Modellező Szakosz­tálya adományozott a szervezetnék. Az évforduló megünneplése az állomány- gyűlés után ünnepi koszorúzással foly­tatódott. A Zászlóalj jelenlegi és egykori tagjai, illetve az önkormányzat képvise­lői közül Bélán Beatrix alpolgármester, és Marsai Géza képviselő is megemlé­keztek a hadikikötőben felállított em­lékműnél azokról a hősökről, akik életü­ket áldozták szolgálatteljesítés közben. Tisztelegtek a nemrégiben Afganisztán­ban elhunyt két tűzszerész előtt is: júni­us 10-én Kovács Gyula posztumusz had­nagy, július 12-én Nemes Krisztián posztumusz őrnagy vesztette életét. A hadikikötőben tartott ünnepség kereté­ben három koszorút dobtak a Duna vizé­be, ezzel is emlékezve az elhunyt kato­nákra. A szokásos látványos ünnepi program, a dunai nyílt nap idén kegyele­ti okok miatt elmaradt. Az ünnepség szerves részét képezte az a jelenleg is látható két kiállítás, mely a katonai hajózás történetét mutatja be a Császári és Királyi Haditengerészeti Egyesület szervezésében. Az Árpád úti Újpest Galéria, és a Batthyány térnél ál­ló, „Debrecen" elnevezésű utolsó dunai tengerjáró hajó tárlatán augusztus kö­zepéig láthatók makettek, dokumentu­mok, fotók, és katonai relikviák a rég­múlt és a közelmúlt történelmét idézik fel. Az egyesületet Pajor Tibor újpesti önkormányzati képviselő, valamint Bánsági Andor elnök - aki szintén a ki­tüntetettek közt szerepelt - képviselték az ünnepségen. - PÁLÉI KATA 1848. július 25-én bocsátották dunai útjára a fiatal honvédő sereg részeként az első felelős magyar kor­mány hadügyminiszteréről, Mészáros Lázárról elnevezett hadigőzöst, s ettől a naptól számítjuk az újkori magyar hadihajózás történetét is, ami a dunai folyamőr tevékenységét és a szárazföldi erők vízről történő támogatását is megteremtette. hogy a kerület címere is bizo­nyítja, Újpest és a hajózás kap­csolata rendkívül szoros. Nem­csak a hajógyár és a hajóépí- és az itt található hadikikötő, ha­nem a Duna közelsége és az ebből adó­dó lehetó'ségek miatt is - így ez az ün­nep egy kicsit Újpesté is egyben. A vá­rosháza dísztermében megtartott állo­mánygyűlés ünnepélyes zászlóbehoza­tallal kezdődött, majd Hajdú Gábor ez­redes, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj parancsnoka foglal­ta össze beszédében a Honvédség és ezen belül a Flottilla eseményben gaz­dag történetét. A hadihajós fegyvernem, mely egy­kor kimagaslott az európai flottillák kö­zül, a kiegyezés évében a Dunai Flottil­la elnevezést kapta. Egészen a II. világ­háború végéig rendkívüli szerepet ját­szott a magyarországi hadihajózásban - ezután viszont a teljes Flottilla hadi­zsákmány lett; és elkerült az országból. Története 1945 májüsában folytatódott Honvéd Hadihajós Dandár néven, egé­szen 2001 júliusáig, amikor megszűnt, mint önálló szervezeti egység. Ekkor ötvözték a Honvéd Tűzszerész és Akna ­kutató Zászlóaljból és a Flottillából a ma is működő Szervezetet. Az ünnepély, során elismerések át­adására is sor került. Szilágyi Zsolt őr­nagy emléktárgyat,; A/ódas László fő­törzsőrmester és Máté Zsolt szakaszve­zet ő a Szolgálati Érdemjel bronz foko­zatát, emlékplakettet Danyikó László főhadnagy és Cservölgyi Dániel had­nagy vehetett át. Szintén emléktárgyat adományoztak Káló Lajos törzsőrmes­ternek, Hanzelik Tamás szakaszvezető­nek és Várszegi Zsombor szakaszveze­tőnek. A zászlóalj támogatásáért, illetve az alakulat és a városrészért végzett mun­kájáért az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj parancsnoka aján­déktárgyat adományozott dr. Derce Ta­másnak, Újpest polgármesterének és Hajdú Lászlónak, a XV. kerület polgár- mesterének. Ajándéktárgyat adomá­nyoztak Tömböl László altábornagynak, Szöllős Béla nyugállományú alezredes­nek, valamint Szálkái Istvánnak, Bánsági Andornak, Portás Csabának, Sztankó At­tilának és dr. Margitay-Becht Andrásnak. A Magyar Hadihajózásban elért ki­emelkedő munkájáért ajándéktárgyat kapott Bozsik Tibor nyugállományú ez­redes, Szemerics Antal nyugállományú A Flottma 160 eves ünnepe 4

Next

/
Thumbnails
Contents