Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)
2008-07-11 / 13. szám
AZ INGYENES KERÜLETI ÚJSÁG 200b- július 11. Higgadtan az első nyolcba / Újpestről Pekingbe Nagy Orsolya, az UTE-UNIQA Vívószakosztályának kiváló kardozója is meg-szerezte a pekingi olimpiára a kvalifikációt. Erről, valamint az idáig vezető útról beszélgettünk vele. Mindezt tettük az UTE Király utcai vívótermének társalgójában egy gyors ebéd közben, edzés után, rohanás előtt, mivel Orsi másnap utazott az Európa-bajnokságra.- Hogg kerültél éppen a vívókhoz, kipró- Báltál-e más sportágakat is?- Gyermekként nagyon szerettem futballozni, de édesapám azt mondta, hogy a focisták közé nem mehetek. Eleven, izgága gyerek voltam, valami sport mindenképpen kellett, s mivel a nagybátyám vívott, ő invitált a vívóterembe. Amikor lejöttem, láttam, hogy éppen fociznak. Mondtam is magamban: jó helyen vagyok. Kérdezték tólem, mit szeretnék, mondtam, kardozni. Mondták, hogy női kard az nincsen. ügy voltam vele, mindegy, akkor maradok focizni. Végül, ha már a vívóteremben voltam, 1988-ban elkezdtem tő- rözni. Azóta gyakorlatilag itt élek.- Mikor jöttek az első sikerek egy ilyen indulás után?- Tőrözőként sem voltam eredménytelen, de nem szerettem a tőrt. Sok versenyt, így az összes korosztályos bajnokságot mi nyertük, akkoriban nagyon erős volt az UTE.- Mégis kardra váltottál 1995-ben. Miért?- Mindig kardozni szerettem volna, de ugye nem volt itthon női kardvívás. Tő- röztem, de 1995-ben olvastam az interneten, hogy az Egyesült Államokban és Angliában elkezdték a női kardozást. Utána felvetettük itt néhányan az UTE- ban, hogy elkezdhetnénk itt Magyarországon először a női kardvívást. A gondolatot tett követte, s elkezdtük. Először nyilván csak ismerkedtünk a dologgal, majd amikor tudomást szereztünk arról, hogy 1997-ben Svédországban már női kardvívó versenyt rendeztek, komolyabbá vált a hazai női kard szakág. 1998-ban már külföldre hívtak a férfi kard versenyre bemutatót vívni több más ország női kardozóival.- Itthon ezek szerint úttörők voltatok hői kardvívás tekintetében? Nem is igazán volt kivel versenyeznetek ekkoriban?- Nem, mert nem vették komolyan a női szakágat. Ugyanolyan cipőben jártunk, mint a női párbajtőrözők. Időbe tellett, mire látták, hogy ennek van létjogosultsága, s kellett hozzá az is hogy az UTE elkezdjen toborozni. László Dezső szakosztályvezető rengeteget segített nekünk. Látták a nemzetközi eredményeket, azt, hogy ez igenis működhet. 1999-ben az első hazai rendezésű világkupát én nyertem. Innentől tényleg komolyan vették a szakágat. Olimpiai sportág lett, rendszeresen rendeztek versenyeket.- Ha már olimpia: a pekingi lesz az első olimpiád? Hogyan telik a felkészülés?- Nem, már kint voltam Athénban is. Két hete jöttem haza Las Vegasból a világkupáról. Most szombaton megyünk az Európa bajnokságra, ami nagyon rossz időpontban van. Pont kettévágja a felkészülést.' Tudni kell, hogy a vívásban nagyon nehéz formát időzíteni. Idén nyilvánvalóan az olimpia a legfontosabb, arra kellene legjobb formába kerülni. Viszont Európa-bajnokságot mégsem vesz az ember félvállról. Felkészülés szempontjából pont most vagyunk a legfáradtabbak, az összes fegyvernemben. Próbáljuk lendületből megoldani. A bajnokság után elmegyek három napra pihenni, utána még lesz három hét az olimpiáig. Abból egy hét Tatán, az edzőtáborban, utána pedig kimegyek Hongkongba egy nemzetközi edzőtáborba. Ez azért szükséges, mert egyedül kvalifikáltam magam, nem nagyon van kivel vívnom itthon. A hongkongi edzőtáborba olyanok jönnek a világ minden tájáról, akik szintén egyedül szereztek kvalifikációt a nemzetükből. Onnan már nem is jövök haza, hanem rögtön megyek át az Olimpiai Faluba. így, mivel ugyanaz az időzóna, az átálláson is jóval előbb túl- esek. Augusztus 9-én pedig már vívás lesz az olimpián.- Milyen várakozásokkal mész Pekingije?- Mindenképpen szeretnék az első nyolcba bekerülni. Ott pedig már bármi lehet, hiszen a vívás is tipikusan az a sportág, ahol az eredmény leginkább ott helyben, fejben dől el. Direkt kiesés van, nem lehet hibázni. Nagyon szép sport a vívás, de nehézsége, hogy hiába teszel meg mindent évek során, hiába edzel egy nap többször, elég két másodperc kihagyás a versenyben és máris kiestél. Athénban amikor kikaptam a nyolcba kerülésért vívott küzdelemben, 15:14- re, ha csak fél perccel később van az aszó, másképp alakul. Attól a lánytól soha életemben nem kaptam ki, de még csak szoros versenyünk sem volt. Ugye akkor másképp éltem meg az olimpiát. Kicsit túlmisztifikálva, görcsösen, nagy várakozással. Most már azért rutinosabban megyek, muszáj fejben higgadtabban hozzáállni.- igen, határozottan az látszik rajtad, hogy csak egy verseny a sok közül.- Muszáj így megközelíteni. Vívás szempontjából akár a mostani Európa- bajnokság is nagyobb kihívás. Más a kvalifikációs rendszer. Athénban megtanultam, hogy nem jó, amikor megzavarja az embert az olimpia „nagysága". Tudom a dolgomat, készülök, de nem eszem kevesebbet, nem fekszem le korábban, élek ugyanúgy, mint bármely verseny előtt. A cél érdekében ezt kell tenni. - T. K. . j AIKIDO EDZÉSLEHETŐSÉG ÚJPESTEN 15 Az’aikido különleges, modern kori japán harcművészet, amelynek alapelve a harmónia, a béke és szeretet. Technikái nem támadásra, hanem támadások elhárítására irányulnak. Az aikido emellett végtelenül sokrétű, érdekes, megunhatatlan testgyakorlási forma, melynek jótéteményeit mindenki számára ajánljuk - derül ki a toborzó plakátból.- E harcművészet célkitűzései alapvetően eltérnek a többiekétől - tudtuk meg Kovácsáé Kliment Emíliától - habár igen hatékony harci technikákat alkalmaz az aikido, azok elsősorban az egyensúly és a harmónia elvein alapszanak, nem az erő és a konfliktus elvein. Technikáinak elsajátítása elsősorban egyéniségünk fejlesztését, önmagunk keresését szolgálja. Az aikido gyakorlása harmonikus, változatos mozgásformák elsajátítását igényli, amelyek testileg-lelkileg egyaránt rendkívül kiegyensúlyozó, összehangoló hatásúak. A rendszeres gyakorlás magas szintű mozgáskoordinációt, könnyed, tetszetős mozgást, jelentős erőnlétet és lazaságot, fokozott ellenálló képességet, magasabb stressztűrést eredményez. Nem kérdőjelezhető meg a hatékonysága a koncentrációképesség, a belső nyugalom, a tolerancia fejlesztésében sem. A belső harmónia idővel kívül is megnyilvánul: arányos, tetszetős testforma, rugalmas, izmos alkat fejlődik ki, az esetleges súlyfelesleg lassacskán leapad. Az aikido számottevő pozitív befolyást gyakorol az egészségi állapotra, minden létezőszinten. Kiegyensúlyozó hatása a belső szervek működését, a két agyfélteke tevékenységét is érinti. Figyelemre méltó előnye, hogy bár jelentős mértékben erősít, tanulása nem igényel eredendően nagy fizikai erőt és állóképességet, ezért gyengébb testalkatú személyek, nők és gyermekek számára is nyitva áll e hihetetlenül sokrétű, megunhatatlanul érdekes, izgalmas testgyakorlási mód elsajátításának útja. MITSUKERU D0J0:1043 Bp., Tanoda tér 6., Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola. Edzések: kedd 18.00-19.30, csütörtök 16.30 - 18.00. Technikai vezető: Shidoin Pivony Attila sensei 4. danAikikai. Megbízott instruktor: Kliment Emilia 1. kyu. Tel.: 06-70- 382-1400. E-mail: emy.kliment@gmail.com KINCSES PETER MEGSÉRÜLT A középpályásnak két hetet kell kihagynia a Gaz Metán Media ellni edzőmeccs után. A meccsen sérülés miatt kellett lecserélni a játékost, aki mint az utólagos orvosi vizsgálatok kiderítették, belső oldalsza- lag-húzódást szenvedett. Július 8-án a az Újpest FC futballistái a Puskás Ferenc Stadionban edzettek. Itt már részt vett a korábban lesérült Mohamed Remili is, aki közel egy hétig volt kényszerpihenőn. A különleges helyszínen a most újra Vaskó Tamás nevével fémjelzett csapattal együtt edzett az Újpest FC NB lll-as csapatának három tagja is: Joó Tamás, Fűzfa Gergely és Privigyei Ádám. Mikael Yourassowski nem játszik a továbbiakban a csapatban, a szakmai vezetés búcsút intett neki, mivel a véleményük szerint a belga-argentin futballista nem jelentene egyértelmű erősítést a csapatnak. Ugyanakkor érkezett viszont egy új edzőpartner is az újpesti kerethez, a horvát Ivan Élez balhátvéd személyében. A futballista az előző szezonban Horvátország egyik első osztályú csapatánál, a Zadarnál játszott. 22