Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)

2008-07-11 / 13. szám

NGYENES KERÜLET 2008. július 11. Negyvenhat év után Újra együtt a nagy csapat Egy eseményen külső megfigyelőként részt venni egy idő után rutinfeladat. Van­nak azonban olyan rendezvények, események amelyek valamitől olyan különös hangulatúak, hogy az egyébként nem oda tartozó szemlélődőt is magukkal sodor­ják. Pontosan ilyen kellemesen borzongató volt az az osztálytalálko­zó is, amelyet június 28-án tartottak egy újpesti kisvendéglőben. Az egykori diákok, akik 1962-ben végeztek az Április 4. téri Le­ányiskolában, mostanra többnyire nagyszülők lettek már. Sokan büszkeségeikkel: gyermekeikkel, unokáikkal érkeztek a vitathatat­lanul nagy izgalommal várt találkozóra. Merthogy az elmúlt negy­venhat évben bizony nem találkoztak. Esetleg a városban összefu­tottak, de ahogy többen is megállapították, a legritkább esetben is­merték fel egymást. Az egykori pöttyös kötényes kisleányok most ün­neplőbe öltöztették szívüket-testüket, s a végzős 8. A és 8. B osztály bő fele ott volt a nagy találkozón. A gyülekező az egykori iskola régi bejáratánál volt. Többnyire bizonytalanul méregették távolról a már megérkezetteket, majd amikor közelebb értek, boldo­gan borultak egymás nyakába az egykori évfolyamtársak. Sokszor - mókás mó­don - csak a nagy összeölelkezés után kérdeztek rá: Ki is vagy te? De ez teljesen érthető, hiszen 46 év mégiscsak negyvenhat év! Sajnálatos módon az egykori leányiskola mai vezetése nem engedte meg, hogy az osztálytalálkozó az iskolában legyen. Be sem engedték őket még annyi­ra se, hogy körülnézhessenek. Nekik azonban ez sem szegte a kedvüket, átsétál­tak egy közeli étterembe és órákon át beszélgettek. Régi emlékekről, a hímzett jutalomkitűzőről, a máig őrzött szövetkitüntetésről, kiránduláson készült kalózzászlóról, .a pöttyös egyenkötényről és arról, milyen sokat kaptak egykori tanáraiktól. Mindenki egyenként is bemutatkozott, el­mondta, mi történt vele az elmúlt idó'szakban. És egymás után ültek a tanárok is az asztalához - mert bizony Gergely Ágnes osztályfőnök, és néhány tanártársa is eljött, hogy az egykori tanítványokat - valljuk meg, könnyeiken át - láthassák. Különleges alkalom volt ez mindenkinek. Köszönjük, hogy ott le­hettünk. - T. K. Egykori újpesti vagyok, mond­hatni őskori. Akkor laktam a ne­gyedik kerületben, amikor még nem lakótelep volt az évszakokról elnevezett utcák tájéka. 25 évig éltem ott, előbb a Bán Tibor (ma Kassa) utcában, majd az Ősz ut­cában, és az Április 4. téri általá­nosba akkor jártam, amikor az csak lányiskola volt.- Koltai Éva AZ ISKOLA Apáthy, Balogh, Bapkó, Bencze, Binder, Bujka... így kezdődött az osztálynévsor, amikor '54-ben elsőbe mentem, Józsa Magda tanító néni osztályába Tovább nem emlékszem a sorrendre, csak egy csomó pöttyöskötényes kicsi lányra, akik ebben az egyenruhában szorong­tunk az olajospadlós, szeneskályhás osz­tályteremben, számszerint: 45-en. Piros alapon fehér pöttyös kötényt kellett varratnunk, abban jártunk az is­kolába, gondolom ez egyedi dolog volt, más sulikhoz képest. A tanító néni apró „kitüntetéseket" hímezgetett, nagy M betűvel, amit büszkén viseltünk, mert jó kislányoknak bizonyultunk. Áldja őt az ég, még haló poraiban is, hogy ilyenre volt képes értünk. Tíz kisötös után, kap­tunk egy nagy piros körre festett, szin­tén kitűzhető ötöst! Kár, hogy azok már elvesztek. Volt ám nekem is egy csomó belőle! Jancz Éva ült le mellém elsőnek az el­ső napon, 1954. szeptemberének első tanítási napján. 54 év után is élénken emlékszem erre. Kis aranyos szöszt lány­ka volt. Hol van most? Nem sikerült megtalálni. Tudom, hogy Kárpáti Gyön­gyi orvos lett, Madarász Emmi biokémi­kus, egyetemi tanár, Hübner Erzsi, aki csudajói rajzolt, és jó barátnők voltunk, kirakatrendező. Wittmann Maja, Szabó Zita - róluk semmi hírem; Simányi Mari, a magas, délceg sportoló, aki lestoppol­ta, hogy az iskolai bulinkon haknizó Koós Jánosnak ő adja át a virágot, (62-ben!) aztán elájult az izgalomtól... Kovács Magdi, emlékszem kis fakó kockás flanellruhájára, hervadt masnijá­ra a hajában. A napközis tanítónő ezt ci- bálta meg, űrök elrettentésül számomra, ha nem viselkedem jól, beadnak a nap­közibe. Együtt voltunk ennek szemtanúi anyukámmal. Akkoriban még híre se volt a diákjogoknak! Egyébként mindannyi­an ilyen agyonmosott kis flanelt, karton holmikban jártunk, bármilyen is volt a családi hátterünk, egyszerűen nem lehe­tett mást kapni. így aztán látszatra nem volt társadalmi különbség köztünk. Pe­dig volt. Még a munkás-rétegen belül is. De legalább minket ez nem zavart, nem kellett az öltözködésben versengenünk, mint a mai gyerekeknek a márkás cuccok világában. Wisnyei Ildikó, akiknek ódon, fekete fából faragott, ónémet bútorai között bújócskáztunk, baptista gyülekezetbe járt, ami olyan titokzatossá tette őt. Mi lett vele? És Schwartz Ági, meg az eg­zotikus nevű nővére: Pálma? A fürdő­szobájukban bidé volt, ilyen csudát se láttam addig, amit ámulva meséltem otthon, ahol még a közös mellékesre is az udvar túlfelére jártunk, hóban-fagy- ban, az egész ház figyelő tekintetétől kísérve, hogy a Schwartzéknak 2 vécé­jük van! Schlovicskó Erika, akivel sokat ját­szottunk szintén, a kertjükben, egy ka­puszerűség keretét használva színpad­nak, színházasdit. 46 éve nem találkoz­tunk! Tud valaki valamit a Fogarasi lá­nyokról? Hajni járt velem, a legkisebb. Mi van a huncut, feketefürtös ördögfió­kával, Fábián Lujzival? Jól elvesztünk egyszer a BNV-n, ahová az egész iskolát kivezényelték. A szintén Fény mozi-házban lakó Frankfurter Terivel? Vannak, akikről rossz hírek érkeztek, a finom, törékeny Janiczky Györgyi, bár ne lenne igaz. És KidonákÉvi? Klement Zsuzsi, aki mindig vadul bringázott Orosz Góbival, a kedves 16

Next

/
Thumbnails
Contents