Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)
2008-06-13 / 11. szám
G Y E N £ S K E R U L í T 2008. június 13. Futás, futás, futás! Papp Krisztina ifjú hölgy, ám már nagy sikereket tudhat maga mögött. Az LITE kitűnő atlétája gőzerővel készül, hogy az elkövetkező versenyek valamelyikén megszerezze a kvalifikációt a pekingi olimpiai játékokra. Nyári tábor! Az UTE Tornaszakosztálya nyári napközis sporttábort szervez 5-12 éves korú lányok és fiúk számára (a gyerekeket 5-7 éves és 8-12 éves korcsoportra bontva foglalkoztatjuk!)- Az elmúlt év szinte teljesen kiesett - meséli Kriszta - mivel mandulaműtétem volt, utána pedig csak nagyon nehezen nyertem vissza a lendületemet. Amikor pedig újra edzésben voltam, jött most év elején a pajzsmirigy-prob- lémám, így rengeteg verseny kimaradt. Lehetőségem sem volt megmérettetni magamat. Krisztát elnézve - törékeny alkatú, mégis erős, céltudatos, vidám nő - felmerül a kérdés, hogy bírja a futással járó monotonitást, hogyan került kapcsolatba éppen ezzel a sportággal. - Tízéves voltam, amikor a futást választottam. Addig judóztam is, de kiderült, nem az a nekem való sport. Maradt az atlétika. Középiskolásként feljöttem Budapestre tanulni, akkoriban kerestem itt egyesületet, edzőt. így kerültem Csorna Ferenchez, s az UTE-hoz most már tíz éve. Két-három év után jöttek a sikerek, az első' kiugró teljesítmény egy nemzetközi versenyen volt: a Nyári Olimpiai Ifjúsági Fesztiválon (EYOF) harmadik helyezést ért el 800 méteres távon. Ezzel indult az sikerszéria. Junior korosztályban jött egy negyedik helyezés 3000 méteren, majd utánpótlás EB. Ezen eredményekkel már bizton jó kezekben volt, s egy sikeres edző után sikeres menedzserek is mellészegődtek, akik a mai napig segítik sportpályafutását. A menedzserek felkutatják a külföldi versenyeket, szponzorokkal hozzák össze a versenyzőket, nem utolsó sorban világot lát az ember. Feszített a tempó, de ahogy Kriszta is rábólint, megéri. Arra a kérdésre, mitől függ, hogy valaki hosszú, vagy éppen rövid távon sikeres, az UTE futója azt mondja, hogy ez már kisebb korban kiderül. Mint mondja, ő például sosem volt képes 100 méteres távon futni, pontosan azért, mert ott egy adott pillanatra kell az összes energiát összpontosítani. - Kipróbáltam mindenfélét: többpróba, ugrás, dobás, futás, s az évek alatt szépen letisztult, maradt a futás. - összegzi a mostani távokhoz vezető utat Kriszta. - Ehhez kellett 3-4 év, hogy kitűnjön, nekem a 800 méter a jó. Ferinek, az edzőmnek a mániája, hogy mindig még magasabbra rakja a mértéket, így kiderült, hogy az 1500 méter, a 3000, sőt az öt- és tízezer méter is nagyon nekem való táv. Papp Krisztina nemrégiben Svájcban járt edzőtáborban, lapzártánk idején megy egy 10km-es versenyre Ostra- vába, utána június 22-én Európa Kupa, két nappal később pedig Spanyolországban lesz egy ötezer méteres verseny. Ezek közül bármelyiken esélye van megszerezni a kvalifikációt az olimpiára. Ehhez mi sok sikert kívánunk neki. ígérjük, beszámolunk a versenyek eredményeiről.- TUTOR KATA A tábor ideje: 2008. június 16-tól 2008. augusztus 15-ig heti turnusokban - naponta 8.00-16.30-ig. Szükség esetén a megadott időn túli ügyelet igényelhető! (2000 Ft/hét) A tábor helye: 1046 Budapest, Szilágyi u. 30., az UTE atlétikai stadion és tornacsarnok területén (a 14-es villamos új megállójánál.) A tábor programja: teremben és szabad levegőn játékos ismerkedés a sportágak - torna, gumiasztal, atlétika, küzdősportok, labdajátékok - alapjaival ügyességet fejlesztő, szórakoztató játékok. Ismerkedés az angol nyelv sportban használatos kifejezéseivel. A tábor díja: 14 000 Ft/fő/hét+400 Ft biztosítás, mely tartalmaz napi háromszori étkezést, egésznapos szervezett foglalkoztatást. A táborra jelentkezni: személyesen - telefonon - interneten lehet (szükséges: név, lakcím, telefonszám, e-mail cím és az igényelt időpont.) Szabad létszám esetén később is fogadunk érdeklődőket! E-mail: juhaszjutkalSinvitel.tiu vagy ute.torna@freemail.hu telefonszámok: 233-08-73 vagy 06/20-203-73-13 Bővebb felvilágosítással szívesen szolgálunk minden érdeklődőnek a fenti telefonszámokon! Minden „visszatérő" és új gyereket szeretettel vár az UTE TORNASZAKOSZTÁLYA! Diákolimpia Peking előtt A 2007/2008. tanévi kerületi Diáksport Kupa versenysorozat befejeződött, az ünnepélyes eredményhirdetésre és díjkiosztásra 2008. június 3-án délután került sor a Halassy Olivér Sportközpontban. Az idei tanévi Diákolimpia versenysorozatának 10 sportági versenyén 15 általános iskola vett részt összesen 77 versenynapon. A képzeletbeli dobogóra elsőként - „nagy meglepetésre" - a Testnevelés Tagozatos Általános Iskola került 1420 pontos összesítéssel, szorosan mögöttük végzett a Károlyi Gimnázium 1350 ponttal, valamint a Szigeti suli 1260 ponttal. Az Ötszázasok klubjába kerültek még a Szűcs (1040), a Karinthy (920), az Angol Tagozatos (900), a Megyeri úti (840), valamint a Bajza József (610) általános iskolák. A díjakat Bélán Beatrix alpolgármester asszony adta át. nyári tábor! Programok: • játékos ismerkedés a judoval • teremben és szabad levegőn játékos foglalkozások • labdajátékok alapjainak elsajátítása • ismerkedés a természettel: ló símogatás, iovaskocsikázás, lovaglás, kirándulás Étkezés: napi háromszori étkezést biztosítunk (tízórai, meleg ebéd, uzsonna) A tábor költsége: 14.000 Ft/fő/hét Befizetés: 2 részletben: az első részlet a jelentkezésnél, a második a tábor kezdetekor Jelentkezés: kitöltött jelentkezési lappal személyesen: az UTE judo csarnokában, e-mailen: ute.judo@mail200Q.net elmen vagy telefonon: Petrányi Imrénél a 06/20 981-040)-es, Csák Józsefnél a 06/20 562-6100-ás és Ollárv Péternél a 06/70 256-7349-es teiefonszámon 2008. MÁJUS 30-1G. Az írre judo szakosztálya nyári napközis JUDO TÁBORT szervez 4-6 éves lányok es fiuk szamara A. tábor időpontjai: 2008. június 16-20. 2008. június 23-27. kél turnusban. A foglalkozások 7.30-1 íi.ÖO-ig tartanak. Helyszín: UTF STADION ÉS JUDO CSARNOKA /1046 Budapest. Megyeri út 13/ 22