Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)
2008-06-13 / 11. szám
ÚJPESTI NAPLÓ . ÉVFOLYAM, LL. SZÁM A Az április 29-i testületi ülésen tizenkét napirendi pontot tárgyaltak a képviselők. Elsőként az önkormányzat 2007. évi költségvetésének teljesítését vitatták meg. Dr. Trippon Norbert elmondta, hogy jelentősen kevesebb kiadása volt az önkormányzatnak, mint amennyit terveztek, megmaradt közel 800 millió forint. A tervek szerint ennek felhasználásáról a későbbiekben döntenek a képviselők. Szalma Botond erre reflektálva megjegyezte, hogy szerinte azért maradhatott ennyi pénz a kasszában, mert számos fontos feladat elvégzetten maradt, valamint vannak olyan intézmények, amelyek erősen ráfizetésesek. Végül két ellenszavazattal a testület elfogadta a beszámolót. A következő téma némileg könnyedebbnek ígérkezett, mégis többen is felszólaltak az ügyben. MENNYISÉG S MINŐSÉG AZ ÖSZTÖNDÍJAK KÖRÜL Bélán Beatrix alpolgármester javaslata az önkormányzati forrásból fedezett diákösztöndíjakkal volt kapcsolatban. Több diák kaphatna ösztöndíjat ezentúl, idén például ötmillió forint áll e célra rendelkezésre. Immáron sport és művészeti területen sikeres diákok is kaphatnának támogatást. A sportösztöndíjat Bene Ferencről, a művészetit pedig Szőnyi Istvánról, míg a tanulmányi támogatás Ugró Gyula nevét viselné. Szalma Botond szerint a díjak odaítélésénél magasabb tanulmányi eredményt kellene megkövetelni a jelentkezőktől, mivel ha túl sokan részesülnek támogatásban, az esetleg a díj nívóját csökkentené. Wintermantel Zsolt új elnevezési javaslattal állt elő. Bélán Beatrix a felvetésekre válaszolva elmondta, hogy így is általában a magasabb tanulmányi átlaggal jelentkezők kapják az ösztöndíjakat, mégsem volna szerencsés jobban szűkíteni a pályázók körét. Végül az eredeti javaslatot fogadták el a testület tagjai. Ezután közbeszerzési előterjesztések következtek: egyrészt a 2008. évi köz- beszerzési terv megvitatása, járdatakarítógépek üzemeltetése, valamint az újpesti piac takarítása tárgyában. Szalma Botond indítványára egy kormányhatározat ellen tiltakoznak az újpesti képviselők az alábbiak szerint: Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testületé tiltakozik a 2008 márciusában hozott kormányhatározat miatt, ami lehetővé teszi, hogy bírói, illetve ügyészi felhatalmazás nélkül, kizárólag miniszteri felhatalmazás alapján az önkormányzat telefonjait lehallgathassák, iratait bekérhessék, számítógépeiket ellenőrizhessék. GYORS DÖNTÉSEK A LEGUTÓBBI ÜLÉSEN - MÁJUS 27. A szokásos névsorolvasás után zárt üléssel kezdődött az újpesti önkormányzat képvselő-testületének május 27-i ülése. Ekkor tárgyalták az első napirendi pontot, amely kerületi intézmények vezetőinek kinevezéséről szólt. Két iskola igazgatói álláshelyeinek betöltéséről, valamint az Újpesti Gyermek és Ifjúsági Ház (UGYIH) vezetői posztjára kiírt pályázat eredménytelenné nyilvánításáról döntött a testület. 2008. augusztus 1.-2013. július 31- ig az Erzsébet utcai Általános Iskola élére Pál Lászlónét, az Éltes Mátyás Újpesti Speciális Általános Iskola igazgatójának pedig László Zsuzsannát nevezték ki. Mivel az UGYIH vezetői pályázata érvénytelen volt, a testület úgy határozott, hogy a jelenlegi igazgatót, Kerekes Györgyöt bízza meg 2009. június 30-ig az intézmény vezetésével. A második napirendi pontot, amelynek témája a 2008. évi költségvetésről szóló rendelet módosítása volt, már nyílt ülésen tárgyalta a testület. Dr. Trippon Norbert alpolgármester elmondta, hogy tavaly az oktatási ágazatban pénztöbblet maradt, ez pedig tervezési sajátosságoknak köszönhető, egyéb területeken pedig hiány keletkezett. Összességében dologi kiadásokra a tervezettnél 30 millió forinttal kevesebbet, a polgármesteri hivatal felújítási kiadásaira plusz 23,5 millió forintot, a Gazdasági Intézmény Központ felújítására plusz 6,5 millió forintot csoportosítottak át a határozat elfogadásával. Szalma Botond képviselő ellenvetését fejezte ki, szerinte jobb volna, ha a dologi kiadások megmaradnának általános tartaléknak. IGEN AZ USZODÁRA A következő napirendi pont során a Duna és a Váci út közötti terület készülő szabályozási tervével kapcsolatos rendeletet módosított a testület. Dr. Trippon Norbert alpolgármester elmondta, hogy meglévő problémák megoldására javasolják a módosítást, s a változtatás természetesen nem érintené a Duna melletti területeket, a környezetre nincs romboló hatással. Nem mellesleg ahhoz, hogy felépülhessen Újpest új uszodája: az UTE szállodája és sportközpontja, szintén szükséges ez a módosítás. Pajor Tiborigy fogalmazott: - Mintha fordítva ülnénk a lovon. Szerinte meg kellene előbb várni a szabályozási terv elkészülését, utána lehet a részletekről beszélni majd. Végül 27 igennel elfogadták a határozati javaslatot a képviselők. Ezt követően két napirendi pontban informatikai, valamint nyomtatvány, papír, író- és irodaszerek beszerzéséről, közbeszerzési eljárás indításáról határoztak a képviselők. ADOMÁNY AI EGYHÁZNAK Mivel az Újpesti Római Katolikus Egyházközség által fenntartott plébánia és közösségi ház állapota műszakilag leromlott, az épületek elosztása funkcionálisan elavult, ezért az Egek Királynéja Római Katolikus Főplébánia a mai kor elvárásainak megfelelő új plébánia és közösségi ház létesítését tervezi. Ez a Liszt Ferenc u. 20 szám alatti telken valósulna meg, amely telek az újpesti ön- kormányzat és az egyházközség osztatlan közös tulajdona. Az elfogadott határozati javaslat értelmében az önkormányzat térítésmentesen lemond tulajdonrészéről, így a területen megépülhet az új közösségi ház és plébánia. Hetedik napirendi pontként civil szervezetek támogatásáról döntött a testület, majd jóváhagyták a Langlet Valdemar Általános és Felnőttképző Iskola Minőségirányítási programját. Ezek után engedélyezték a képviselők a Karinthy ÁMK Napköziotthonos Óvoda egyik csoportjának létszámtúllépését, valamint elfogadták a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2007. évi ellátásáról szóló beszámolót. Ismét bebizonyosodott: nem múlhat el úgy testületi ülés, hogy a képviselők ne vennék nagyító alá az Újpesti Naplót. Nem volt ez másképpen a legutóbbi alkalommal sem, amikor még az is felvetődött, sőt, egészen a szavazásig jutott, hogy a lapot nevezzék át Újpesti Szocialista Brigádnaplóvá. A vita nem is igazán tartalmi volt, inkább elméleti, valamint felmerült dr. Derce Tamás és más képviselők részéről, hogy a leadott nyilatkozataik megváltoztatva jelennek meg a lapban. - T. K. Metró mementó A Képviselő-testület felkéri az Újpesti Önkormányzat mindazon képviselőit, akik a Fővárosi Önkormányzat munkájában is részt vesznek, hogy minden szükséges intézkedést tegyenek meg a 3-as metró beruházásának befejezése érdekében. Egyben felkéri a Képviselő-testület dr. Derce Tamás polgármestert, hogy ismételten szólítsa fel a Fővárosi Önkormányzatot az építkezések haladéktalan megkezdésére.-ÚJPESTÉRT EGYESÜLET www.ujpest.hu 7