Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)
2008-01-11 / 1. szám
2008. januar 11. I AZ INGYENES KERÜLETI ÚJSÁG Prima Primissima - a díjak díja Schrammel Imre, újpesti keramikus- és szobrászművész nem titkol- mérés" - mondja találkozásunkkor a Kossuth-díjas művész, szám- ja: nagyon boldog volt, amikor megtudta, hogy neki ítélték a kép- tálán magyar és külföldi díj, kitüntetés tulajdonosa, a Magyar zőművészek kategóriájában a 2007.évi a Prima Primissima díjat. Iparművészeti Egyetem nyugalmazott rektora, több külföldi „Ez a díjak díja, a ma Magyarországon kapható legnagyobb elis- egyetem vendégtanára. z elismerést, amelyet öt évvel ezelőtt Demján Sándor a Vállal- i kozók Országos Szövetsége tá- li mogatásával alapított, a televízió nyilvánossága előtt adták át az elmúlt év decemberének 7. napján. A Prima Primissima díj a legendás lovat, Kincsemet ábrázoló, Zsolnay ero- zinból készült szobra, öt évvel ezelőtt éppen Schrammel Imre keze nyomán készült el. A díjátadás kedves mozzanata volt, hogy a művész egyben saját alkotásának is örülhetett.- Amikor öt évvel ezelőtt megbízást kaptam a díj elkészítésére, Kincsem, a világ talán legismertebb és legsikeresebb versenylovának megformálására, éreztem, hogy különös kapcsolat lesz a mű és az alkotó között. Rendkívül kevés volt a rendelkezésemre álló idő, szeptemberben jött a felkérés és december elejéig 25 lovat kellett elkészítenem a Zsolnay gyárral. Próbagyártásra sem volt idő, a porcelán rendkívül kényes és kiismerhetetlen anyag, a megrendelő' megszabta, hogy 54 centiméter „magasságú" lehet a patától a füle hegyéig és hogy Zsolnay erozinból legyen. Fizikai ismeret, anatómiai tudás, tapasztalat és a porcelángyáraknál eltöltött több éves munkakapcsolat segített a feladat elvégzésében. Amikor elkészültünk, mi tagadás, viccelődtem is, „járna" nekem belőle egy példány, de hát ez kivitelezhetetlen volt. Arra meg nem is gondoltam, hogy egyszer díjazott leszek...- Öt év elteltével mégis megvalósult, a Kincsem hazakerült...- Igen, és ott áll a szobámban. Valóban boldoggá tett az elismerés, a sok jókívánság, amit a díj átvétele óta kaptam.- Amikor a beszélgetésünk időpontját egyeztettük, Ön rögtön azt javasolta, hogy találkozzunk a Könyves Kálmán Gimnázium esedékes öregdiák találkozóját megelőzően. Ennyire élő kapcsolatot ápol egykori középiskolájával?- Olyannyira, hogy minden évben az Öreghalász étteremben találkozom öreg barátaimmal. Mi a legkeményebb ötvenes években voltunk diákok, 1952-ben érettségiztünk, még tiszta fiú osztályban, nyolcosztályos képzésben. Persze szerettünk a szünetekben és jövet-menet átpillantani a szemközti Kanizsay Dorottya Leány- gimnáziumba járó hölgyekre. Kamaszkori lángolások, szerelmek időszaka volt ez, persze igyekeztünk tanulni is. Nem voltak ezek könnyű évek a számunkra, de a tanáraink életében sem, mégis életem meghatározó szakaszát jelentették. Tanulmányaimat nem a Könyvesben kezdtem, hanem Nagykanizsán, ráadásul egyházi iskolában. A szüleim elváltak, ami az én életemre is hatással volt, ennek eredményeként kerültem Újpestre. Kőkemény zalai tájszólással léptem át az osztályterem küszöbét, és csodák csodájára a fiúk nemhogy kicsúfoltak volna emiatt, vagy hátraszorítottak volna: befogadtak. Ráadásul egy kisvárosi élet fogadott Újpesten, ami sokban hasonlított az otthonira, ismét jó tanároknak örülhettem, jól éreztem magam. Évekkel később már apaként „jártam" ide, Zoltán fiúnk 1979-ben itt érettségizett. Azután a családi hagyomány tovább folytatódott, nagyobbik unokám, Bence is a Könyvesben érettségizett. Balázs, a legfiatalabb Schrammel, a Babits Gimnáziumban készül majd a matúrára. Úgyhogy az iskola száz évéből ötven a szemem előtt pergett le. Ezért is volt megtiszteltetés, hogy a jubileum alkalmából felavatott Babits dombormú'vet, amely az iskolaépület falát díszíti, én készíthettem.-A Könyvesben dőlt el, hogy Ön képzőművész lesz?- Részben, de nem tagadom, hogy a véletlenen is múlott. Apám és anyám családjában mindenki zenélt, volt a családban színész, író, egyéb színházi ember. Ma már tudom, nem lettem volna jó zenész. A Könyvesben egyik évben farsangkor színi előadásra készültünk, mivel jól rajzoltam, úgy döntöttek a többiek, én leszek a díszlettervező. Az előadás sikerére már nem emlékszem, már ha volt ilyen, de rám ragadt, hogy én díszlettervező leszek, és felvételizni fogok az Iparművészeti Főiskolára. Megpróbáltam, de eltanácsoltak, mondván nem vagyok alkalmas erre. Ma már azt is tudom, valóban nem lettem volna jó díszlet- tervező. Azután mellém lépett egy férfi és azt mondta: „mester, szedje a cókmókját és jöjjön velem", én pedig követtem. Aki életemben először mesternek szólított, az Borsos Miklós szobrász volt, ő lett a tanárom. De előbb volt egy kis kitérő, két évig ötvösnek tanultam, ami ugyan nem tetszett, de jobb volt, mintha elvisznek katonának. Ezt követően tanultam a kerámiakészítést, mintázást, és 1957-ben diplomáztam. Szinte ezzel egy időben tanítani is kezdtem a főiskolán a szakmát és folytattam ötven éven át.-A kerámia egyértelmű elkötelezettséget jelent Önnél a porcelánhoz, mint anyaghoz?- Szeretem a porcelánt, sejtelmes, sokszor „megközelíthetetlen anyag". Dolgoztam művészeti tanácsadóként az ország három legjelentősebb porcelánüzemében, Hollóházán, Herenden, Pécsett, a Zsolnay gyárban és külföldön is sokhelyütt. Nemrégiben elkészült karneváli sorozatomat Herenden készítettem. Mégis úgy érzem, szobrászi vénám az erősebb és kerámiáim - néhány kivételével - ezt tükrözik Amikor az ötvenes években főiskolás voltam, a korszaknak szigorú szocreál stúdiumain ismerkedtem a művészettel. Ebből a bezártságból a hatvanas évek elején lassan már beáramló információk segítettek kitekinteni, azonosultam azzal a művészetszemlélettel, mely szerint a művészt jobban érdeklik’a természet teremtő erői, mint a létrejött formák. Ennek szellemében tanulmányozni kezdtem az anyag földfelszíni formációit és kutattam létrejöttük okát. Eljutottam ahhoz a felismeréshez, hogy a természet erői a világmindenség anyagait gömbformákba rendezik és a földi élet is ezt a formát találta célszerűnek. Az emberi civilizáció ezzel ellentétben a jól definiálható szögletes formákat kedveli, amit a természet nem szeret. Vizsgáltam, a gömbszerű és a szögletes formákon a legjellemzőbb erőhatások nyomait, azt tapasztaltam, hogy ami a gömbszerű formát alig deformálja, az az erő a kockát átalakítja. Tanulmányoztam a belülről robbantott mértani formák alakváltozásait és ebből értettem meg a külső környezeti erők és a belső ellenerők küzdelmének morfológiáját. Agyagból pontosan mintázott emberalakoknál a kísérlet meglepő eredményt hozott: a figurák úgy változnak, ahogy mi, emberek is tesszük életünk során. Keramikusként sokszor keresem az anyagok belső szerkezete és külső formája közti összefüggéseket és az azt is, hogy a föld anyaga miként változik a levegő és a víz, és a tűz hatására. Alkotásaim többsége ezért nemcsak kerámiaanyagokból készül. - BANGHA KATALIN í 20
