Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)

2008-03-21 / 6. szám

A Z INGYENES KERÜLETI ÚJSÁG 2008. március 21. | Összegzés után, megvalósítás előtt Újpest költségvetésének elfogadása után a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzatnak több fela­dattal kapcsolatban kellett döntéseket hoznia. A március eleji ülés napirendi pontjairól kérdeztük Boruzs András elöljárót.- Több fontos kérdést is tárgyaltunk legutóbbi ülésünkön, hiszen a költség- vetés csak a Részönkormányzat számá­ra kijelölt kereteket határozza meg, a konkrétumokat nekünk kell kidolgoz­nunk. Kezdjük mindjárt az első' napiren­di ponttal. Az olvasók az újság hasábja­in korábban már értesülhettek arról, hogy idén Káposztásmegyerre vonatko­zóan készült egy városfejlesztési és vá­rosüzemeltetési feladatokat összefog­laló előterjesztés, mely része az Újpesti Városfejlesztési Koncepciónak. Ebben kiemelt helyen szerepel Káposztás- megyer közterületeinek megújítása, fejlesztése. Az előző lapszámban már említett park- és játszótér-felújításo­kon, sportpályák létesítésén túl több apró, de a közérzetünket nagyban befo­lyásoló döntés is született. Például ta­vasszal, a Virágváros Program kereté­ben Káposztásmegyer legforgalmasabb útvonalai mellett is megjelennek a lám­paoszlopokon a virágos kosarak, de ide tartozik a Tulipánkert új funkciókkal történő bővítése, hogy az valódi közös­ségi központtá alakulhasson. Ha már a zöldfelületeknél tartunk: úgy tudom, egyéb környezetvédelmi akcióval is előrukkolnak...- így igaz, a Részönkormányzat kezde­ményezésére és közreműködésével az Önkormányzat pályázatot nyújtott be az illegális hulladéklerakók felszámolására, melyet a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium hirdetett meg. A pályázat a Káposztásmegyer „tüdejének" számító Farkaserdő megóvását tűzi ki célul, ősz­szel nagyszabású tisztasági akció kereté­ben igyekszünk a felgyülemlett hulla­déktól megszabadítani az erdőt - bele­értve a korhadt, kidőlt fák egy részét is -, hogy minél többen tölthessék el itt kelle­mesen a szabadidejüket. A pályázat tar­talmazza az újpesti kirándulók és kerék­pározók másik kedvelt területén, az új­pesti Duna-part egy jelentős részén tor­nyosuló szeméthegyek felszámolását is. És mit gondol, nem lepi majd el újra a szemét az újpesti erdőket?- Reményeim szerint nem, mert mindez nemcsak egy egyszerű szemétszedési akció. Maga a pályázat is sok olyan ele­met tartalmaz, ami a későbbiekben a tisztaság megőrzését segíti. Mindeze­ken túl magam azt tartom a legfonto­sabbnak, hogy ezek a lépések egyfajta mozgalomként továbbélve erősítsék bennünk, újpestiekben azt a tudatot, hogy tennünk kell azért, hogy a Farkaserő és a Duna-part unokáinknak is kedvelt kirándulóhelyei legyenek. Önöknél járt Baranyi József Újpest új rendőrkapitánya is...- A rendőrkapitány úr tájékoztatta a testületet a Káposztásmegyeri Rendőr­őrs 2007-es munkájának eredményei­ről, és arról, hogy bár jelentős létszám- hiánnyal küzdenek, ennek a hátrányait az itt élők várhatóan nem fogják érzé­kelni. A testület megköszönte a rendőr­ségnek a városrészben végzett múlt évi színvonalas munkáját. Boruzs úr, köszönöm a tájékoztatást.-H.P. Amerikai diákok, dallamok Közös koncerten vehettek részt az érdeklődök február végén a Káposztásmegyeri Szentháromság Plébániatemplomban. Egy na­gyobb európai turné részeként Budapestre érkezett és fél napon át a Babits Mihály Gimnázium vendégszeretetét élvezte az Amerikai Egyesült Államok-beli Hunter College High School kórusa, jazz együttese és szimfonikus zenekara. D él körül érkezett meg az amerikai társulat busza a Babits Gimnáziumhoz. Miu­tán diákok és tanárok fogadták őket, az aulában rögtön dalra is fakadt a ven­dégsereg. Csatlakozott hozzájuk a gimnázium vegyes kara is, majd a zenés kö­szöntő után egy kicsit körülnézhettek a New York-i iskola tanulói Újpesten. Este azután közös koncertet adott a Babits Mihály Gimnázium vegyeskara, az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola zenekara és a Hunter College High School kórusa és vala­mennyi együttese. A nagysikerű fellépés után másnap már indultak is haza az ameri­kai vendégek, hiszen véget ért számukra a februári szünidő, folytatódott a tanítás. Tervpályázat a Károlyi Városközpontra A beruházó CEU-Reality Group 34 millió forint összdíjazású, nyílt, nemzetközi építészeti ötletpályázatot írt ki a multifunkcionális Károlyi István Városközpont meghatározó épületegyüttesének és környezetének építészeti kialakítására. üj életformát választottam! L««l Károlyi István Városközpont kiíró mai kornak megfelelő - a jelenlegi építési piacon még nem jellemző - multifunkcio­nális városközpont építésze­ti kialakítását kéri. Követelménye, hogy a Városközpont a városlakók szá­mára sajátos, humánus, jó és szép tér, térsor, térhalmaz legyen. A pályázat díjazására szánt összeg is - amely a magántőkéből megvalósuló beruházá­sok tervpályázataihoz képest kimagasló - tükrözi a beruházó azon szándékát, hogy a városközpont fejlesztése során kiemelkedő építészeti minőséget hozzon létre. A tervező feladata, hogy a programban megadott létesítményekből ne lakópar­kot, irodaközpontot, bevásárló központot tervezzen, hanem a valódi humánus igé­nyek számára komplex Városközpontot hozzon létre, amelyben jó élni, jól lehet benne lakni, dolgozni, vagy akár szolgáltatásokat igénybe venni. Az ötletpályázati dokumentációt bruttó 50.000 forint (bruttó 200 euró) összegért, 2008. április 28- án 24 óráig lehet letölteni a Magyar Építész Kamara www.mek.hu webcím alatti honlapjáról, a regisztráció igazolásakor kapott regisztrációs kód ellenében. 6

Next

/
Thumbnails
Contents