Újpesti Napló. 2007 (1. évfolyam, 1-21. szám)
2007-12-07 / 20. szám
i j J P f $ T I NAPLÓ Dr. Gerber Alajos, nyugalmazott fogszakorvos, Újpest díszpolgára, a városrész szülötte, nem tud nemet mondani egyetlen felkérésre sem. így adódik, hogy nemcsak az újpesti Páli Szent Vince Katolikus Szakiskolában tanítja világi hitoktatóként a diákokat, adventhez közeledve ebbéli minőségében Pannonhalmára is készül egy előadásra. E mellett lapunk is „időt kér" és kap egy beszélgetésre. Előbb érkezem, mint illenék. így van időm megnézni a piaci „jurta" kínálatát, a virágokat, a karácsonyi díszeket, a gyertyákat és az illóolajokat. Az egyik parányi üvegcsén meglep a felirat: Advent. Milyen az advent illata? Egy esszencia van csak belőle, megveszem. Pár perc múlva együtt csepegtetünk a párologtatóba vendéglátómmal. Narancsos, szegfűsze- ges, mégis diszkrét. Betölti a szoba levegőjét. A kandallóban újabb fahasáb kap lángra. Odakint havas eső esik. Karácsony közeli a hangulat.- Köszönöm az advent „illatát" - mondja vendéglátóm. Nagyon találó, mert Szent Pál a második korinthusi levelében írja: „... Krisztus jó illata vagyunk..." , amikor az Isten ismeretét terjesztjük. A szakmunkástanulókkal ezekben a napokban adventról beszélgetünk. Beszélgetéseinkhez vázlatot a Biblia és a saját személyes életük szolgáltat. Mint minden gyermek, ők is várják a karácsonyt, de így vannak ezzel a felnőttek is. Tudják, Úrjövetel, a várakozás ideje minden évben ránk köszönt. Életünkben a várakozás minden esetben nagy jelentőségű. Sokan tudják, az advent szó a latin adventus szóból ered, jelentése: Úrjövet. Eljövetele Isten Fiának, aki azért született emberré, hogy életével, kereszthalálával és feltámadásával megváltson minket bűneinktől. Az advent a Karácsony előtti várakozás ideje az egész világon. Tegyünk egy kis kitérőt, bibliai értelemben szemlélve csak Karácsony előtt várakozunk?- Ezt kérdezték diákjaim is. Az emberiség élete egy nagy várakozás. Három nagy várakozásról beszélünk. Az első egy idősíkon, a történelemben keresendő. Ábrahámtól kezdve 2000 éven keresztül várakoztak a Messiásra, a Megváltóra. A Biblia teremtéstörténetéből ismert, hogy amikor az ember bűnbe esett, Isten sze- retete mindjárt megnyilvánult abban, hogy megígérte a Megváltót. A keresztény vallás nem mitológia vagy filozófia, mert a történelem egy időpontjában beteljesedett az isteni ígéret: Isten Fia emberré lett. A második várakozás már a mi személyes életünkben történik, a vele való találkozásra való felkészülés jegyében. A harmadik várakozás Krisztus második eljövetelére figyelmeztet, a végítéletre, amikor új eget és földet teremt Isten. A Karácsony-várásra erre az ünnepi gondolatkörben kapunk egy hiteles képet. A keresztény örömhírnek, az Evangéliumnak, a Jó Hímek ez a központi igazsága. Az örömhír abban áll, hogy Jézus Krisztus az élő Isten Fia, értünk meghalt, feltámadt és ezzel megváltott minket. Az emberiség ősidők óta kereste a választ arra a kérdésre, milyen az Isten. Nos, erre a kétezer évvel ezelőtti Karácsonyban hiteles választ kaptunk. Számunkra a hit azt jelenti, hogy valamit egy tekintély szavára elfogadunk igazságnak. Jézus valóban tekintély, akinek szavát elfogadjuk igazságnak. Tőle tudjuk, hogy Isten a végtelen szeretet, jóság, irgalom és megbocsátás. Minket saját képmására teremtett, megajándékozott értelemmel és szabad akarattal és meghívott az örök életre. Egyébként ez az emberi méltóság alapja is. Ennek az ajándékozó Istennek példájára ajándékozunk mi is Karácsonykor. Az ünnepeltet tehát, akinek a születésnapjára készülünk, meg kell ismernünk. Vallási értelemben ez az adventi időszak tennivalója. Hogyan készülnek erre a szakmunkás- tanuló fiatalok, mivel indíthatja útjukra őket a világi hitoktató?-Jómagam azt hangsúlyozom ilyenkor, hogy egy világtörténelmi születésnapra készülünk. Ennél a gondolatnál mindig szóba kerül, ki mit kér, vár Karácsonykor, milyen ajándéknak örülne a legjobban. Igyekszem rávezetni őket arra, hogy az ajándékozás ne mindig pénzkérdés, hanem személyre szóló legyen. Ezek persze nem vadonatúj gondolatok, sokan, sokfelé hangsúlyozzák ezt, de nem elégszer. Felhívom a figyelmüket arra, hogy a szeretetteljes légkör, az odafigyelés, a személyes ajándék utat törhet a boldogság felé is... „... Mi az, mi embert boldoggá tehetne, kincs, hír, gyönyör?..." ...Legyen bár mint özön, a telhetetlen elmerülhet benne, s nem fogja tudni, hogy van szívöröm... A költői kérdés pontosan a napi valóságra mutat rá. Az ember társas lény, a biológiai életéhez is tartozik a másik ember felé való fordulás. Hitoktatóként azt tanácsolom: ismerjék meg a szolgáló szeretet varázsát. Egyik tanítványom megkérdezte: hogyan lehetséges ez? Roppant egyszerű példával feleltem: tegyél jót, főzd meg Te szüleidnek hétvégén a reggeli kávét... De nem fogja ez azt jelenteni, hogy kihasználnak engem? Megnyugtattam, a két dolog nem ugyanaz. Legnagyobb meglepetésemre a szülői értekezleten felkeresett a fiatalember édesanyja, aki elmesélte, hogy az általa megváltoztathatatlan természetűnek hitt, tizenhat éves fia, több meglepetéssel is szolgált az elmúlt hónapokban. Kiderült, az édesanya is nélkülözte gyermekkorában a szülői szeretetet, nem volt előtte családi példa. Természetesen óva intenék attól, hogy azt higgyék, minden rosszra példát itt az újpesti iskolában találok. Dehogy. Ez sajnos társadalmi probléma. Amikor diákjaimmal beszélgetek, mindig kiemelem a Don Bosco szerzetes nevelési elvei közül a feltétlen szeretetben való elfogadás képességét, mint követendő példát. Nagyon nagy szükség van arra, hogy a szülő (és nevelő) úgy szeresse a gyermekét, hogy bármi is történjen, mindig mellette álljon.. Ez biztonságot jelent felnőtt korában is. Nekem az a misszióm a hitoktatói munkával, hogy a diákokat meggyőzzem a gondolkodás fontosságáról és arról, hogy nagyon sok tekintetben képesek legyenek irányítani az életüket, ne legyenek úszó fatuskóhoz hasonlók. Most töltöttem be a hetvennegyedik évemet. Az én életemben nagyon sokszor a hit adott erőt. Ezért arról is szólok a fiataloknak, hogy miként a templom ablakai kívülről szürkék, jelentéktelenek, de ha belépünk, akkor a napfénytől megvilágított színes ablakképek feltárulnak a szemünk eló'tt. A hit szépségét is csak belülről tapasztalhatjuk meg. Hetente két tanítási óra, 3 tanév... ennyi idő az, amit a diákokkal tóit. Elegendő ez a meggyőzéshez, a példák felvonultatásához? Hogyan éli meg a család a sok feladatot, mire készül Pannonhalmán?- Az iskolában mindkét fél érzi, hogy kevés ez az idő. Csupán arra vállaikozhatom, hogy az életkoromból, hivatásomból, családomból fakadó példák, tapasztalataim alapján - világi értelemben is - gondolkodóba ejtsem a fiatalokat és szeretetteljes légkörben szóljak az élet igen jelentős kérdéseiről. Arról: nincs semminek vége az iskola elhagyásával. Sok a felkérés máshonnan is, de a család már szigorú: az unokák is kémek belőlem. Feleségemmel, Mártival tizenkét unokának örülhetünk. Most kaptam egy nagyon megtisztelő felkérést Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát úrtól. Kérdezte, mennék-e advent apropóján előadást tartani a plébános atyáknak és a hitoktatóknak. A főapát úr világi hitoktatóként vár, mint az eme tevékenységért adományozott Szent Adalbert díj tulajdonosát, mondván, ha csak egy kis bíztatást tudok adni ebből a „tantárgyiból, már az is elég... Igyekezni fogok... A szakmunkásképző iskolában a szokásos előadás helyett a szeretetteljes beszélgető formát választottam. A kiscsoportos beszélgetős órák leginkább őszinte találkozások lettek. Az első tanév végén mondta is a plébános atya: „Tudod, kérdeztem a fiúkat. Nem sokat tudnak, de téged nagyon szeretnek". A közelmúltban tanítványaimtól megkérdeztem, amit mások tőlem is kérdeztek: hogyan érhető el az, hogy a tanítványok szeressék tanítójukat. A válasz egyértelmű volt: adnia kell magát. - BAN6HA KATALIN www.ujpest.hu 9
