Újpesti Napló. 2007 (1. évfolyam, 1-21. szám)

2007-11-09 / 18. szám

A Z IN GYENES KERÜLETI ÚJSÁG 2007. november 9. rrerjraTrrrarr; Sport és kultúra egy helyen sokak által még mindig csak Astra I Zeneca néven emlegetett I káposztásmegyeri jégcsarnok az elmúlt hetekben, hónapok­ban jelentős változásokon ment keresz­tül. A létesítmény működtetésére kiírt pályázatot augusztusban a Szeviép Investment Kft. nyerte meg, mely cég kiadta az üzemeltetési jogot a JRC Jég és Rendezvény Centrum Kft-nek. Az új működtetőnek körülbelül két hónapra volt szüksége, hogy a létesítményt - mely most már hivatalosan is a Jég és Rendezvény Centrum nevet viseli - át­vegye, és azt az igényeknek megfelelő­en átalakítsa.- A két jégpálya közül a nézőtérrel el­látottat leolvasztottuk, és az azt körbe­vevő palánkot is lebontottuk - tudtuk meg Kis Tamástól, a csarnok kommuni­kációs vezetőjétől. - Ez természetesen nem egy végleges állapot, ha igény van rá, a pálya ismét alkalmassá tehető kor­csolyázásra, és hokizásra. A célunk azon­ban az, hogy a létesítmény sokoldalúvá váljon. A sportolásra meghagytuk a né­zőtér nélküli pályánkat. Itt rendszeresen amatőr jégkorongcsapatok edzenek, fo­lyamatosak a műkorcsolya-edzések, és a köztes időkben, illetve hétvégeken és az iskolai szünetekben a nagyközönség is használhatja a pályát. Itt jegyzem meg, hogy a csarnok részt kíván venni az isko­lai korcsolyáztatásban, ezért az oktatási intézmények kedvezményesen vehetik igénybe a jeget. A másik pálya azonban októberben egészen más jellegű programoknak adott otthont.- Október 19-én egy látványos Hooli- gans-koncerttel kezdtük az „évadot". Két nappal később egy magyar és két külföl­di együttes fellépésével egy acapella gá­lának adtunk otthont, majd október 27- én a Budapest Balett előadásában a Car­mina Burana balettváltozatában gyö­nyörködhettek a nézőteret zsúfolásig megtöltő nézők. Nos, ahogy azt a Kis Tamástól meg­tudtuk, az elkövetkezendő hetek is bő­velkednek majd érdekes programokban.- Kezdjük a sporttal! November 17- én egy érdekesnek ígérkező küzdő­sport-fesztivállal kezdünk. November 19-én a csarnok egy magyar - brazil ba­rátságos futsal-mérkőzésnek ad majd otthont. A dél-amerikai vendégek nem­régiben megnyerték a 3. Futsal Világku­pát, míg a magyar csapat ugyanezen a rendezvényen az előkelő 4. helyen vég­zett. Akkor az elődöntőben 5- 2- re a há­zigazda brazilok győztek, így most no­vemberben a magyar csapatnak lehető­sége lesz majd a visszavágásra. Remé­lem, sokan kíváncsiak lesznek majd erre a teremfutball-csemegére. A távlati ter­vek között januárban még egy strand- sport-fesztivál szerepel, mely a hideg tél ellenére remélhetőleg igazi nyári hangulatot varázsol majd a csarnokban. A zene kedvelőinek a november 23-i Neoton-koncertet és a december 15-i No Thanx fellépést emelném ki. No, meg a december 6-i ingyenes Mikulás-bu­linkat, melyre valamennyi kerületi (és nem kerületi) gyereket örömmel vár­nánk. Kis Tamás elmondta, hogy újdonság még a csarnok életében, hogy október­től a létesítményen belül már egy jegy­iroda is működik (munkanapokon 8-20 óra között), melynél nemcsak a káposz­tásmegyeri programokra, hanem bár­milyen országos kulturális, zenei és sporteseményre tudnak jegyet vásárol­ni az újpestiek. - RIERSCH TAMÁS iplf BERKI KRISZTIÁN aranyérmet nyert lólengésben a Stuttgartban megren­dezett Világkupán. GYARMATI DEZSŐ vízilabdázó, kétsze­res olimpiai bajnok, október 23-án ünnepelte 80. születésnapját. A klub vezetői ünnepélyes keretek között köszöntötték az 1952-es hel­sinki és az 1956-os melbourne-i olimpiák bajnokát. TÖBB MINT 100 SPORTOLÓ indult az első ízben megrendezett „Bolla Jó­zsef szabadfogású utánpótlás Emlék- verseny"-en a Megyeri úti Birkózó Teremben. Az egy éve elhunyt mesteredző j családtagjai, barátai, egykori ver- I senyzőtársai, kollégái mellett Pólyák Imre és Növényi Norbert olimpiai baj­nokok is megtisztelték jelenlétükkel az utánpótlás seregszemlét. Újpest SZEI START Információs Szolgálat 1042 Bp., Deák Ferenc utca 93/a. 370-17-77 231-05-58 e-mail: start@szei.hu Hétfő: 13-19 Kedd: 08-14 Szerda: 11-17 Csütörtök: 08-14 Hogy kényelmesebb legyen az élete! Kérjük fordítson! Józsi bácsiért birkóztak Az egy évvel ezelőtt elhunyt Bolla József birkózó mesteredzőre, az UTE birkózó szakosztályának korábbi vezetőjére emlé­keztek október 28-án, a Megyeri úti birkózó csarnokban az egykori és jelenlegi tanítvá­nyok. Az 1957 és 2006. között a lila-fehér klub meghatározó egyéniségének számító Bolla József tiszteletére első ízben kiírt szabadfogású utánpótlás emlékversenyen a mes­teredző családtagjai, barátai, versenyzőtársai és kollégái is jelen voltak. A nézők között olyan egykori újpesti kiválóságokat is felfedezhettünk, mint a klub két olimpiai bajno­kát, Pólyák Imrét, aki súlycsoportjában világbajnokságot, és Növényi Norbertét, aki a birkózás mellett kick-bokszban világ- és Európa-bajnokságot nyert. A nap főszereplői azonban mindenképpen a 8-11 éves gyerekek voltak, akik közül sokan vettek részt az emlékversenyen. A nagyszabású utánpótlás seregszemlén négy korosztályban, azon be­lül 22 súlycsoportban kilenc egyesület 149 versenyzője küzdött meg az érmekért. A megnyitó ünnepségen Kapuvári Gábor, a birkózószakosztály jelenlegi vezetője emlé­kezett a klub legendás alakjára. Kiemelte Bolla Józsefet aki 14 évesen kezdett birkózni az Újpesti Dózsában, és onnantól kezdve 49 éven keresztül meghatározó tagja volt a szakosz­tálynak. A sportsikerei közül kiemelte az 1972-es katowicei Európa-bajnokságot, ahol Bolla József élete legnagyobb nemzetközi sikerét elérve a hatodik helyen végzett. Józsi bá­csi családtagjai - az özvegye, a leánya és a testvére - az első ízben megrendezett szabad­fogású emlékverseny alkalmából egy-egy elismerő oklevelet vehetett át a szervezőktől. A verseny minden várakozást felülmúlt. A nézőközönség ugyanis nagyon sok szép és izgalmas mérkőzést láthatott. A csapatversenyben végül a Vasas SC birkózói szerezték a legtöbb győzelmet és vehették át az ezért járó aranyérmet, míg a második helyet a házi­gazda UTE, a harmadikat pedig az Esztergom fiatal birkózói bérelték ki maguknak. A díj­kiosztó ünnepségen mindkét olimpiai bajnok díszvendég dicsérte a szervezést és a részt­vevők felkészültségét. Pólyák Imre, az „Évszázad birkózója" és a Nemzet Sportolója, ki­emelte: „Ahhoz, hogy a magyar birkózás ismét régi fényében tündökölhessen, nagyon nagy szükség van az ilyen jól szervezett, látványos utánpótlás versenyekre. Ez az emlék- verseny elérte célját: a birkózást jól népszerűsítette, és olyan sportélmény volt, melyre valószínűleg Bolla József is büszke lett volna." - RIERSCH TAMÁS 22

Next

/
Thumbnails
Contents