Újpesti Napló. 2007 (1. évfolyam, 1-21. szám)
2007-10-26 / 17. szám
Z INGYENES KERUIETI ÚJSÁG 2007. október 26. Újpesti romák- képeken Rendhagyó megnyitó helyszíne volt a Benta Hotel aulája: Az Újpesti Roma Kisebbségi Önkormányzat és az Eötvös József Cigány-Magyar Pedagógiai Társaság szervezésében tekinthették meg Molnár István Gábor Újpesti roma című fotókiállítását. Z súfolásig telt érdeklődőkkel az ünnepi alkalomra a helyszín, ahol több ön- kormányzati s országgyűlési képviselő', frakcióvezető', alpolgármester mellett maga dr. Derce Tamás polgármester is fontosnak érezte a jelenlétet. Csóka János a Roma Kisebbségi Önkormányzat részéről házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket. Példaértékűnek értékelte Újpest vezetésének a helyi romakisebbség iránti figyelmét és segítségét, aminek egyik jeles alkalmaként értékelte a megvalósult kiállítást is. Dr. Derce Tamás polgármester megnyitóbeszédében a jövő' történelmének egy darabjaként határozta meg a kiállított képek dokumentálta élethelyzeteket, ami Újpest meghatározó szeletét örökítik meg a jövő' számára.- Az a legnagyobb támogatás, ha egyszerűen csak szeretik ezeket az újpesti polgárokat, akiket a képeken láthatunk - nyilatkozta lapunknak Molnár István Gábor. - Tíz éve kerültem a kisebbségi önkormányzatba és gyakorlatilag azóta fotózom ezt a letűnőben lévő', különleges közösséget, ami az újpesti roma közösség. A tíz év fotóit három részes kiállításon igyekszünk bemutatni: az első' a Langlet utca, a második az Újpesti romák s végül a „C" vágányon címmel. Ez utóbbi azokról a módosabb romákról szól, akik utcányi üzletsorokban kereskednek, nem roma alkalmazottakkal dolgozva. Legyünk ó'szinték, roma szociofotókkal „tele a padlás", tudjuk jól, amiket általában nem roma származású fotósok készítenek. Én olyan helyekre jutok el az optikámmal, ahova a nem romákat talán be sem engedik, mindez dokumentumérté- kű helyszíneket tár az emberek elé. A több száz fotóból idó'vel album is készül, amelyről szintén beszámolunk az Újpesti Napló oldalain. Álláshirdetés Újpesti szakközépiskola felvesz teljes állású testnevelő' tanárt egyetemi, vagy annak megfelelő' végzettséggel, azonnali kezdéssel. Jelentkezés: önéletrajzzal a kozma@kozmafa. sulinet.fiu e-mail címen. MŰHELYT BÉRELNÉK nyugodt, (nem ipari) tevékenységhez. Lehetőleg észak pesten, hosszabb időre kb. 80 négyzetmétert. Tel.:06-70/312-9549, 3129-549 e-mail.: szzoltan@hdsnet.hu ÁRPÁD ÜZLETHAZ FIÓK 1042 BUDAPEST, ÁRPÁD ÚT 112. TELEFON: 272-24-70 CIB BANK hullámhosszon KUTYAKOZMETTKA nyílt Újpesten a Templom u. 4-ben. Szeretettel várok minden négylábút a fajtatisztától o keverékig Minitől az Óriásig Beje lent kezes: személyesen vagy a 06-20/448-1526 számon egész nap. H-P: 9-17 óráig 8zo: 9-12 óráig Bérelhető és eladó ipari telephelyek, raktárak, műhelyek, irodák közvetítése a IV. és XV. kerületben. Tel: 06-30-949-1835; 06-70-317-0777 A CIB Bank dinamikusan fejlődő fiókhálózatával, teljes körű banki és kiemelkedően színvonalas elektronikus szolgáltatásaival ma már igazi nagybank. A számtalan bankfiók közül pedig Önnek elég egyet választania. CIB^0640242242 www.cib.hu Könnyű választani r Újpesten az Elem u. 12-14-16. sz. alatti társasgarázsban 4 db 17nm nagyságú garázst kínálunk eladásra bruttó 2.700.000,- Ft áron. r Újpesti Vagyonkezelő Zrt. Értékesítési osztály 1042 Budapest, Munkásotthon u. 66-68. Telefon: 369-8155/155 12