Újpesti Napló. 2007 (1. évfolyam, 1-21. szám)

2007-09-14 / 14. szám

AZ INGYENES KERÜLETI ÚJSÁG 2007. szeptember 14. Jf. UJCÍ Szavalóversenyt hirdet a Bródy A Bródy Imre Gimnázium Ady Endre születésének 130. évfordulójára szava­ló- és irodalomismereti versenyt ren­dez a kerület középiskoláinak. 5 fős csapatok jelentkezését várják 2007. szeptember 30-ig. A verseny időpontja 2007. november 22. A versenykiírás valamennyi újpesti középiskola igaz­gatójánál megtalálható. A szervezők szívesen vennék Újpesten éló', de nem a kerületben tanuló középiskolás diá­kokból álló csapatok jelentkezését is! Jelentkezés és tudnivalók: 230-03-21 - VÉSZI GÉZÁNÉ Köszönet A Bajzások Baráti Köre Alapítvány (a Bajza József Általános Iskola alapítvá­nya) köszönetét fejezi ki támogatói­nak, akik 2005. évi személyi jövede­lemadójuk 1%-át felajánlották. Az Alapítvány az összeget: 992.993 Forintot a könyvtár felújítására fordí­totta. A 2006. évi felajánlás: 1.654.080 Fo­rint. Az alapítvány kuratóriuma ebből a pénzbó'l tervezi az udvari salakpálya felújítását, tanulópadok, székek, öltö­zői bútorzat vásárlását. Köszönjük a támogatást!-KOHODNÉTÓTH ANDREA az alapítvány kuratóriumának tagja Balinkai bohóctábor Bródy-módra A Bródy Imre Gimnázium minden nyáron egyhetes alkotótábort szervez. Az idei helyszín Balinka, a Bakony keleti nyúl­ványában található kis település volt. A táboridéi központi témája a bohóc, bohóc-sors bemutatása volt (művész és közönség viszonya). Egy hétig diákok és tanárok együtt éltek, dolgoztak, majd bemutatták egymásnak elkészült munkáikat. Évró'l évre egyre több a diá­kok által önállóan létrehozott műalko­tás. Ilyen volt idén a 12. drámások két búcsúelőadása, melynek keretében egy interaktív előadás, illetve a modern táncművészet elemeit felvonultató tán­cos produkció került bemutatásra. Az alsóbbévesek munkáiból is rend­kívül kreatív, több műfajt ötvöző elő­adások születtek, így például a gengsz­terparódia, illetve fantasztikus álomvi­lágba oltott darab. A képzős diákok munkáját dicséri mindaz a technika, aminek köszönhető­en az előadások létrejöttek: a díszletek, a jelmezek, a világítás, a videóbetétek megoldása. A videó- és a fotófakultáció folya­matosan dokumentálta a munkát, ezért hazatérve a többi diáknak is ízelítőt tudtunk adni a tábor hangulatáról. Sajnálatos tény azonban, hogy bár minden évben pályázunk, a szülőkre egyre nagyobb terhet ró a gyerekek tá­boroztatása, pedig valószínűleg húsz év múlva ezekre a pillanatokra fognak a legszívesebben visszaemlékezni.-VÁRBÍRÓ KINGA EVELIN táborvezető Egy nemzetközi projekt 3 éve 4 évvel ezelőtt ismerkedtünk meg a Comenius nemzetközi projekttel, mely­nek több területe közül mi az „Iskolafej­lesztési" témakört találtuk legelérhe­tőbbnek és leghasznosabbnak. A prog­ram lényege, hogy minimum 3 különbö­ző országbeli iskola összefog, s valami­lyen közös alkotást hoz létre a gyerekek által. 2003 őszén 3 ír és egy lengyel is­kolával vettük fel a kapcsolatot. A 3 év feladatai között szerepelt, hogy a gyerekek meséken, legendákon keresztül bepillantást nyújtsanak a más országokban élő diákoknak, megismer­tessék a legfontosabb jeles napokat, készítsenek előadást, s végül közösen megírjanak, illusztráljanak egy „euró­pai mesét". A munkanyelv az angol volt, így a gyerekek az idegen nyelvet is gyako­rolhatták. Magyar meséket fordítottak le, il­lusztráltak, s végül egy nyári tábor keretében feladatokat készítettek hozzájuk, melyet könyv formájában küldtek el. Elkészült az iskolát és Bu­dapest nevezetességeit bemutató al­bum az ő írásaikkal, fotóikkal, rajzaik­kal. Meséket dolgoztak fel, angol nyelvű színpadi előadást készítettek, melyeket DVD-re rögzítve küldtek el társaiknak. Mi, pedagógusok a napi munkánkon felül segítettük a gyerekeket. Együtt dolgoztak a rajzot, drámajátékot, infor­matikát tanító tanárok és tanítók. A munkák során barátságok születtek, sőt volt, akiknél már cserelátogatás is megvalósult.-TURNERNÉ GADÓ ÁGNES Iskolaigazgató, projektvezető Gólyatábor Bródy-módra Idén is ellátogattunk augusztus végén a Velencei-tónál lévő újpesti diáktáborba a gólyákkal. Mint minden évben, színes programokkal vártuk a leendő kilencedikeseket. Ebben az évben is három osztály ismerkedhetett és vetélkedhetett meg egymással: a dráma, a művészeti és az élsportolói tagozat. Az idő ugyan nem kedvezett, az utolsó- este megrendezésre került diszkó, karaoke- és táncverseny fergeteges hangulatban telt. Nagy köszönettel tartozunk Tódor Edit táborvezető tanárnőnek, hiszen nélküle ez a tábor nem lett volna ilyen fantasztikus. - A TÁBOROZOK Egy és negyed század A Pécsi Sebestyén Általános és Zeneta­gozatos Iskola megkezdte 125. tanévét. Az iskola jeles évfordulójának megün­neplésére a tanárok, a gyerekek és a szülők számos programmal készülnek: többek között az 1882- 1883-as évnek szentelt vetélkedővel, táncházzal, klu­bok elindításával, közös iskolaszépí­téssel, híres öregdiákok felkutatásával. Természetesen ez alkalomból gratu­lálunk, és az ünnepi eseményekről a későbbiekben is hírt adunk. Öröm és büszkeség a Pécsiben! Örömmel értesültünk arról, hogy Petőcz Lajos grafikusmű­vész, aki 1957-től nyugdíjba vonulásáig, 1980-ig iskolánk rajztanára volt, augusztus 20-án a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét vehette át. Volt kollégák és tanítvá­nyok egyaránt szeretettel gratuláltak az idős mesternek, felemlegetve a régmúlt időket, a rajzórai demonstrációs citrom megevésétől kezdve az iskolai karikatúrákon át a jelentős számú külföldi és hazai grafikai kiállításáig. Mindannyian jó egészséget és további eredményes alkotókedvet kívánunk Lajos bácsinak!- A Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola tantestülete és diáksága 22

Next

/
Thumbnails
Contents