Újpesti Napló. 2007 (1. évfolyam, 1-21. szám)
2007-08-27 / Különszám
Még egy szép évforduló - Kadlecovits Géza könyvével 125 éves az újpesti főplébánia-templom szerubb volt. Ez a „strand" azonban a folyó sodrása miatt sok áldozatot követelt minden évben. Emiatt 1936- ban a város egy motoros mentőcsó- nakot szerzett be a bajba jutott für- dőzők megsegítésére. A kezdeményezés Óbudának is megtetszett, több kísérletet tettek arra, hogy elér- j é k: Újpest „mentőcsónak- j a" a római partig ellenőrizze a fürdő- zó'ket. Megegyezés nem született, így a vasúti hídtól csak az újpesti partot kísérte figyelemmel a mentő- brigád. Fauszodánk napja 1938. július 10- én áldozott le végleg, amikor az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. többmedencés uszodáját és nyári strandfürdőjét avatták fel ünnepélyesen, nemzetközi úszóverseny és vízi- póló-mérkőzés rendezésével. Aschner Lipót, a gyár vezérigazgatója és egyben az UTE egyik vezetője a cég dolgozói, a város lakossága és a sportegyesület számára egyaránt maradandót alkotott e 2005-ig folyamatosan működő, kedvelt létesítmény megépíttetésével. Sajnos az utóbbi nyarakon hiába vártuk a hosz- szú évekig csak „Tungi"-nak becézett, mindennapjaink részévé vált strand megnyitását.- SZÖLLŐSY MARIANNE M ár abban az esztendőben - 1873-ban-amikor Pest, Buda és Óbuda népe a megszületett Budapestért lelkesedett, a szomszédos Újpest község lakói különleges vállalkozásba fogtak. Károlyi István gróf nagylelkű adománya révén öt esztendeje volt birtokukban a telek, amely a templom és papiak felépítésére várt. Időközben a váci püspök önálló plébániai jogokkal ruházta fel az addig Fóthoz tartozó egyházközséget. Illek Vincét, aki korábban káplánként látta el feladatát, 1870 februárjától plébánossá nevezték ki. Három év múlva, a közel nyolcezerre duzzadt katolikus közösség vezetője - pénzügyminiszteri engedéllyel - „saját felelősségére sorsjátékot szervezett, amely 20.000 forintot eredményezett. Ez azonban nem volt elegendő az új templom felépítésére, ezért az összeget úgy növelték, hogy a gróf által ingyen adott telken bazárt építettek, és az annak forgalmából befolyt nyereséget a templom-alap javára utalták át." Az említett esemény csupán egyetlen fejezet a főplébánia templom krónikájából, amely felszentelésekor, 1881. november 25-én kapta az Egek királynéja elnevezést. Az Újpesti Városvédő Egyesület által a közelmúltban megjelentetett kötet dokumentumgyűjtemény, memoár és emlékkönyv is egyben. Kadlecovits Géza Új- pestért-díjas helytörténet-kutató, a kiadvány anyagának válogatásakor és szerkesztésekor nem csupán a templom mai közössége és a városrész katolikus hívei számára készített történeti összeállítást, hanem minden olyan érdeklődőnek, aki kíváncsi Újpest múltjára. A Római katolikusok Újpesten című bevezető tanulmány a kezdetektől 2000-ig követi a plébánia fejlődését. A továbbiakban dr. Temesszentandrási Péter, a főplébánia mai vezetője érdekes stílusban „töredékes kép ötven mozaikdarabból" idézi fel a 2000-től 2006-ig történt eseményeket. Sajátos „blogbejegyzésekként" követik egymást szubjektív emlékképei. Krizsán Sándor- az újpesti fiatal helytörténész generáció tagja - korabeli újsághírek alapján, 1830-tól az ezredfordulóig idézi fel a templomépítés eseményeit. A kötetből kronologikus sorrendben megismerhetjük a plébánia valamennyi papját és plébánosát, majd arcképeik követik egymást. A korabeli dokumentumok között olyan hiánypótló írást is találunk, mint az uradalmi mérnök véleménye a templom tervéről (1875), illetve Trefort Ágoston vallás- és közoktatás- ügyi miniszter levele a templomépítésről (1879). A Visszaemlékezések címűfejezet káplánok és plébánosok írásait gyűjti egybe, majd dr. Gerber Alajos, a Kolping egyesület világi elnöke foglalja össze az Újpesti Katolikus Legényegylet, az Újpesti Katolikus Kör, a kultúrház, valamint a Katholikus élet című folyóirat történetét. A Regnum Marianum Újpesti Egyesületéről a 2006-ban elhunyt, Újpestért-díjas Gönczöl János, a Főplébánia egyháztanácsának elnöke emlékezett meg. Róla készült id. Gilyén Elemér nekrológja, majd Gondos József fősekrestyésről Kadlecovits Géza írt személyes, meleg hangú sorokat. A könyv előszavában dr. Kovács Ivánná, a városvédők elnök asszonya így fogalmaz: „emlékezzünk azokra is, akik mint papok, civilek, legyenek bármelyik egyház vagy felekezet hívei, építették, fejlesztették szőkébb hazánk, Újpest kultúráját és egyházi közéletét." A könyv az érdeklődők számára elérhető az Újpesti Helytörténeti Gyűjteményben (Bp. IV. Berda József u. 48., tel.:370-0652).- R.A. www.ujpest.hu 19 ■ 125 ÉVES AZ ÚJPESTI FÖPLÉBÁNIA TEMPLOM |