Újpesti Napló. 2007 (1. évfolyam, 1-21. szám)
2007-08-27 / Különszám
Bajnok Újpest fölött A Vörös Meteor Ejtőernyős Sport Klub ejtőernyősei mellett más légi látványos ság is lesz az idei városnapokon. Keserű Béla műrepülőpilóta szombat és vasárnap bő tízperces bemutatóval lepi meg az újpestieket.- Milyen repülős múlt áll ön mögött?- Tíz éve repülök, több mint 1350 órát töltöttem a levegőben, melyből több mint ezer óra műrepült idő, teljes műrepülő kiképzéssel rendelkezem, három és fél ezernél többször szálltam fel azért, hogy mú'repülőfeladatokat hajtsak végre. Tizennyolc repülőtípust vezethetek három kategóriában - aki ismeri a szakmát, az tudja, hogy ez mit jelent. 2001-ben megnyertem a magyar motoros műrepülőbajnokságot a Győr melletti Péren.- A pályája nem szokványosán alakult.- 2003 nyarán a bal szem ismeretlen okból begyulladt, és három hónap sikertelen kórházi kezelés, valamint műtét után elvesztette látóképességét. Ez több mint fél év kihagyásra kényszerített. Újra le kellett vizsgáznom mindenből, de megérte, mert minden jogosításomat visszakaptam, korlátozás nélkül.- Egyébként nem hátráltatja ez a repülésben?- Nézze, nem egyszer voltam ebben az ügyben klinikán, megvizsgáltak, és megállapították, hogy az agy annyira fölfejlesztette a jobb szememet, hogy VAROSNAPI KISVASÚT! A városnapi rendezvényre forgalomba állított kisva sút 10.30 és 22.00 között folyamatosan, 30 percen ként közlekedik a kijelölt útvonalon. MEGÁLLÓHELYEK:- Homoktövis utca és Külső-Szilágyi út keresztező dése- Tábor utca- Újpesti új városháza (István út 17.) ÚTVONAL:- Homoktövis utcától Tábor utca és vissza- Városháza-Tábor utca és vissza jelenleg a felbontása kétszerese az átlag emberének. Amúgy ért persze hátrány: az egész szakma megdöbbenéssel fogadta, hogy idén az augusztus 20-ai ünnepségen nem szánhattam fel. Egybehangzó vélemény, hogy szakmai érv nem állhatott a döntés mögött, ami még megalázóbb, mert én nem ellenszolgáltatásért, hanem a repülésért és a fogyatékkal élőkért repültem volna.- Azelőtt fellépett az állami ünnepségen?- Nemhogy azelőtt! 2005-ben és 2006-ban is egy szemmel repültem az ünnepen. Mitöbb: a tavalyi légibemutatót a Magyar Televízió az én egyik orsófigurámról készült bejátszással reklámozta a közvetítés előtti napokban.- Az idei bemutatóról mit kell tudni?- Budaörsről indulok, négy és fél perc múlva érkezem Újpest fölé. A műsort hivatalosan úgy nevezzük, hogy vezetett és dobott, pozitív és negatív műrepülőfigurák kombinációja, azaz látványos műrepülés. Mintegy tíz percig tart, aztán megyek is Budaörsre, mert a gép csak 30 percig bírja üzemanyaggal.- Civilben mivel foglalkozik?-Jól működő, külföldre dolgozó fegyvergyáram van. A fegyver ugyanúgy hobbim volt azelőtt, minta repülés, de ezt a hobbit, mert átalakult üzletté, lényegében elvesztettem. Hálát adok az Istennek, aki megengedte, hogy ezzel a kereszttel a hátamon, hacsak rövid időre is, de együtt lehetünk az égen, az Úr, a repülőgép és én. Számomra ez mindennél többet ér! A GÉP ZLIN50 univerzális repülőgép, a nyolcvanas évek technikája. 300 km/h sebességű, minden ismert mú'repülőfigurát végre lehet vele hajtani. 2 litert fogyaszt percenként. 300 lóerős. Felszállósúlya 700 kg. Sportprogramok M egújult helyszínen, a Tábor utca 24. alatt, az önkormányzat sporttelepén várja az Újpesti Polgármesteri Hivatal Sportirodája az újpesti lakosságot szeptember 1- jén és 2-án. A helyszín sokaknak ismerős lehet, hiszen egész nyáron az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház szervezésében napközis tábor volt itt az általános iskolások számára. Minkét napon 9 órától várják a sportolni vágyókat és az érdeklődőket. A lakosság többféle versenyszámban is kipróbálhatja magát. A hagyományos labdarúgó tornára különböző korosztályoknak, 10- 14 év közöttiek, 15-18 év közöttiek és 18 év felettiek, augusztus 29-ig várják az előnevezésüket a 231- 3176 telefonszámon. 10 órától folyamatosan mennek a többpróbás játékok minden korosztály számára, ahol helyből ugrásban, célbadobásban, felütésben, kötéláthajításban és súlyzóemelésben kell ösz- szemérniük az erejüket. Szombaton darts-, vasárnap pedig egyéni teniszversenyre 10.45-ig lehet jelentkezniük külön férfiaknak és nőknek a 18 év alatti, illetve 18 év feletti korosztályban. A többi versenyszámot a túloldalon, a részletes programajánlóban olvashatják. A versenyek mellett 10-18 óráig folyamatosan lesz játék: mászófal, céllövészet, gumiasztal, mobil játszótér. A sportolást követően sem fog senki unatkozni, hisz szombat délután az UTE szakosztályainak bemutatójára kerül sor, vasárnap, pedig az USC fitness- táncbemutatójára. Városnapi hagyomány, hogy minden évben bemutatnak egy új sportágat. Az idén szombaton 16.30-tól megismerhetik az Újpest Bulldogs amerikai football csapatát. Külső helyszínen, a Mátyás téren, szombaton délelőtt roma lábteniszverseny lesz. Meglepetésként - amelyet a szervezőknek az utolsó pillanatban sikerült leszervezniük - a Vörös Meteor Ejtőernyős Sport Klub 12 tagja légibemutatóját tekinthetik meg szombaton 16 órától. Fellép velük Keserű Béla műrepülő is (lásd interjúnkat). 1907-2007. ÚJPEST A SZÁZÉVES VAROS A centenáriumra megjelent tanulmánykötet az előre befizetők számára átvehető a régi Városháza földszint 6-os szobájában. Szeptember 3-án 4- én 5- én 18- án 19- én 20- án 9.00- 12.00 óra között 14.00- 16.00-óra között 9.00- 12.00 óra között 14.00- 16.00-óra között 9.00- 12.00 óra között 14.00- 16.OOóra között Kérünk mindenkit, hogy szíveskedjenek a befizetést igazoló csekket magukkal hozni. www.ujpest.hu 15