Újpesti Napló. 2007 (1. évfolyam, 1-21. szám)

2007-08-17 / 13. szám

Elhullatott pontok K ét hete 0-0 az MTK otthonában, most pedig egy döbbenetes ve­reség itthon, a Kaposvártól. A Szusza Ferenc stadionban kevés (2800) nézó' előtt, egy rendkívül gyenge mérkó'zésen a szervezettebben és ponto­sabban játszó somogyi csapat Oláh 55. percben és Vasziljevics 70. percben rú­gott góljaival 2-0-ra győzött. Ezzel a bajnokságot nagy reményekkel kezdő li­la-fehér gárda négy fordulót követően mindössze a 10. helyen áll. A listavezető Bp. Honvéddal szemben már 7 pont a le­maradás. A következő ellenfelünk au­gusztus 19-én, vasárnap a százszázalé­kos kispesti csapat lesz majd a Bozsik- stadionban. Azt a meccset meg kell nyer­ni, egyszerűen nincs más választásunk. Rég volt már, hogy nem mi vagyunk a párharc esélyese. - RIERSCH TAMÁS UTE Hírek Sajgó Pál az UTE Örökös Bajnoka a na­pokban ünnepelte a 85. születésnap­ját. A legendás sífútót és biatlonver­senyzőt Őze István az UTE klubigazga­tója és Dobor Dezső a Magyar Sí Szö­vetség főtitkára ajándékkal köszön­tötte. % Az augusztus 10-12-i duisburgi Kajak-Kenu Világbajnokságon C-4 1000 méteren Metka Márton és Mike Q Róbert bronzérmes lett. Gyertyános Gergely kajak 200 méteren egyesben harmadik, párosban pedig IV. helye­zést szerzett. % Cselgáncsozóink a Brno-i Nemzetkö­zi Utánpótlásversenyen sikeresen szerepeltek. Kunkli Roxána, Gulyás Kata és Tóth László aranyérmet, Henz Norbert és Sétáló Mihály pedig bronzérmet nyertek. Fagyos légkör, forró hangulat A d járt már az Megyeri úti jég­csarnokban, az a saját bőrén is megtapasztalhatta a jégpálya dermesztő hőmérsékletét. A fagyos légkörű létesítményben azonban korántsem fagyos a hangulat. Erről meg az Újpest jégkorong-szakosztályának vezetői, illetve a felnőtt csapat játéko­sai gondoskodnak. Az előbbiek annyi­ban, hogy a patinás csapat mellé a cseh Jindrich Novotnyt sikerült edzőnek szer­ződtetniük, aki több szlovák és cseh bajnokságban edződött játékost is ma­gával hozott. A 11 fős idegenlégiós kü­lönítmény egyrészt egy szláv alapokon nyugvó bábeli zűrzavart, másrészt pedig azonnal optimista hangulatot teremtett az újpesti csarnokban. Akadt tehát be- szélnivalónk Ancsin Jánossal, az Újpest egykori legendás hokisával, a csapat je­lenlegi szakmai igazgatójával.- A tavalyi balul sikerült szezonhoz ké­pest a gárda alaposan kicserélődött. Tá­voztak ugyanis a csapatunktól a megha­tározó magyar játékosok - Horváth az Álba Volánhoz, Ladányi Franciaországba, Peterdi pedig Lengyelországba igazolt -, és a külföldiek többsége is új csapatot keresett magának. Ez utóbbiak közül csak a szlovák Voskár és Dubek maradt nálunk. Adott volt tehát a feladat: a távozókat mindenképpen pótolnunk kellett. Az első nagy fogás mindenképpen a cseh edző szerződtetése volt, aki származása elle­nére elsősorban Szlovákiában volt ered­ményes. 2003-ban például a szlovák U18-as válogatottat az A csoportos kor- osztályos vébén, Moszkvában egészen a döntőig vezette. Mellette a klubcsapa­tokkal is komoly eredményeket ért el. Novotny pedig nem jött üres kézzel, hanem több, az extraligában edződött játékost is magával hozott. Az újpest természetesen körbenézett a hazai játékospiacon is, ám ott olyan játékosra nem akadt, aki pótolni tudta volna a tá­vozókat. így ismét a saját utánpótlására támaszkodott az együttes: a fiatalok kö­zül a legjobbak a felnőtt csapat kereté­be kerültek, akik a szakemberek szerint a rutinos külföldiekkel kiegészülve erősségei lehetnek majd az Újpestnek.- A szeptember 7-én kezdődő baj­nokság számunkra is meglepetés lesz. Egyrészt azért, mert a riválisaink is erő­sítettek, másrészt, mert új szereplőkkel is kiegészül majd a bajnokság. A címvé­dő Álba Volán a hazai pontvadászat mel­lett az osztrák bajnoki küzdelmekbe is bekapcsolódik. Az FTC fuzionált a szlo­vák Érsekújvárral, így mind a magyar, mind pedig a szlovák bajnokságban részt vesz majd. Tavaly szerepelt első íz­ben az SC Csíkszereda a magyar bajnok­ságban (az Újpest a harmadik helyért zajló mérkőzésen éppen az erdélyi együttestől szenvedett vereséget), idén pedig csatlakozik majd az HC Csíkszere­da is. Az esélyek tehát kiegyenlítődtek, ám nekünk továbbra is egyetlen célunk lehet, hogy bejussunk a bajnoki döntő­be. Ott pedig már minden lehetséges.-RIERSCH TAMÁS se i s virág Ú)pesten pest SsMecti lózsef u *~í Orvost-logopédia %Kt Úszás Érdeklődni: 379-3446,30/989-1620 www.hetszinvirflg.ltu jm A Generáli-Providencia Zrt. 3 fő részére PÁLYÁZATOT HIRDET most induló értékesítési csoportjába! Feladatkör: Új VÁLLALATI ÜGYFELEK részére történő vagyon, felelősség, egyedi és gépjármű-biztosítások, valamint pénztári termékek értékesítése. • Tanácsadás, projektek kidolgozása Elvárások: •Meglévő, vág)' folyamatban lévő felső­fokú képesítés • Középfokú végzettség esetén biz­tosításközvetítői képzettség megszerzése • Eredményorientált, önálló munkavégzés Amit kínálunk: • Versenyképes, teljesítményarányos jövedelem • Kezdő támogatás • Egy multinacionális cég stabil háttere Munkavégzés helye: BUDAPEST és környéke Jelentkezési határidő: Megjelenést követő 10 napon belül Amennyiben megfelel a kiírási feltételeknek, kérem, küldje el fényképes pályázati anyagát az alábbi e-mail címre: aranka-Unlya. tiszavolyyi (fty'iuraH. hu, vagy tel: 06-20-9208-87« www.ujpest.hu 23

Next

/
Thumbnails
Contents