Újpesti Napló. 2007 (1. évfolyam, 1-21. szám)
2007-07-06 / 11. szám
AZ INGYENES KERÜLETI ÚJSÁG 2007. július 6. Beszámoló a Homoktövisből alábbiakban röviden szeretném összegezni mindazokat az eseményeket, amelyek a Homoktövis Általános Iskolában az elmúlt két héten zajlottak. A XVI. Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztiválra két csapatunk nevezett. A felsó's tanulók alkotta Homoktövis Színpad Földesiné Gyöngyösi Klára vezetésével először mutatkozott meg iskolánk falain kívül, és mindjárt bronz minősítést kapott. Másik csapatunk, a Nebuló Színpad Fodor Erika tanárnő' vezetésével arany minősítést szerzett ugyanitt, és részt vehettek a debreceni országos döntőn. A tanév végét jelző következő állomás a tanévzáró koncert. A forró hangulatot nemcsak az időjárás okozta, hanem az a lelkesedés is, ahogy tanulóink énekeltek, furulyáztak, és a nagyobbak hangszereiket is megszólaltatták. Következett a ballagás, amelyen meghitt hangulatban vettünk búcsút nyolcadikosainktól, akik tánccal köszöntek el tőlünk. Június 17-én az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Házban mutatták be éves produkciójukat az iskolánkban működő Adonika Mozgásművészeti Stúdió táncosai. A Beer Noémi vezette egyesület kiscsoportos óvodásoktól kezdve felnőttekig tervezi, tanítja be az egyes táncokat, és akik látták őket, elmondhatják, hogy a szemünk előtt lett izgő- mozgó picik táncából hosszú évek alatt művészet. A tanárnő munkáját nem véletlenül ismerte el a Magyar Táncpedagógusok Országos Szövetsége 2007- ben szakmai Nívó-díjjal! Csak az idén az Országos Táncművészeti Versenyen két első helyezést értek el, és egy másodikat a Börtöntangó című produkciójukkal! Nagy öröm számunkra, hogy táncuk beépült iskolánk programjaiba, és így újabb művészeti ágban mérethetik meg magukat tanulóink. Köszönöm minden tanuló, szülő és természetesen a kollégák egész éves munkáját. Eredményeinkről folyamatosan tájékozódhatnak honlapunkról: http://homoktovis-suli.hu/-DALNOKINÉ KERTÉSZ ZSUZSANNA Kényelmes és gyors hitelügyintézés az AEGON Hitelnél Az AEGON Hitet mér lakáscélú és szabadfelhasználású deviza alapú kölcsönöket is nyújt Önnek a kapcsolódó biztosításokkal együtt AEGON HITELPONT ÍR Vár ránk a nyár Csodaország fantáziaföldjén! E ltelt egy újabb tanév, újra itt a vakáció. De míg a gyerekek nagy örömmel vetik bele magukat a két hónapig tartó szünidőbe, a szülőket aggodalommal tölti el a hirtelen jött nagy szabadság. Hisz képtelenség állandóan figyelni rájuk, és a nagyi sem biztos, hogy mindig ráér. Megoldást nyújthat az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház, amely több éve szervez napközis tábort a kerületi általános iskolások számára. Idén június 25-től augusztus 17-ig várják a gyermekeket a Tábor utcában. A gyermekek reggelente iskoláikban gyülekeznek, és tanáraikkal együtt mennek át a táborba, ahol aztán 8.30- tól 15.30-ig birtokba vehetik a hatalmas területet, amelyen focipálya és játszótér is van. A szervezők rengeteg játékkal várják a gyerekeket. Az idei mottó: Csodaország a fantázia földjén. Ehhez kapcsolódóan Felhívás Ingyenes nappali tagozatos szakképzésre várjuk fiatalok jelentkezést 16- tól 21 éves korig. Szakmák: víz-, gáz-, vagy központifűtés-szerelő. Páli Szent Vince Katolikus Szakiskola 1043 Budapest Kassai u. 24. Tel: (1) 370-84-23, mobil: 06-20/823-1440, ingyenes zöldszám (munkanap 8-12-ig) 06- 80/203-938. www.pszv.sulinet.hu- KŐVÁRI LÁSZLÓ, igazgató Gyereknap az Aradiban Óvodánkban június 2-án köszöntöttük a gyerekeket, a tőlünk most és régebben elbúcsúzókat és a most is hozzánk járó ovisokat. Idén is gazdagodott a rendezvény: sikere volt a pónilovaglásnak, a bohócnak, a kipróbálható kisautóknak, motoroknak, az ugrálóvárnak. Megismerkedhettek a határőrök és a polgárőrök munkájával, beülhettek egy tűzoltóautóba is. Minden óvodai csoport színpadra lépett valamilyen műsorral - de a stabil programok mellett állandó időtöltésre is volt lehetőség: volt gyurmázás, hajtogatás, mandalaszínezés. Hadd köszönjük meg ezt a szép napot segítőinknek, az Orosz Cukrászdának, a Fecó Bt-nek, az Istár Bt-nek, az Árpád úti Húsdiszkontnak, Lóránt Gyöngyinek, a szülőknek és a fődíjat adó Passnave Kft-nek.- GALLÉNÉ FARKAS ÉVA hetente új és újabb témájú programokat szerveznek az ifjúsági ház munkatársai az iskolák pedagógusainak segítségével. Lesz sárkányok, boszorkányok és tündérek hete is. A gyerekek csapatokba szerveződnek, és a legjobbakat ajándékkal jutalmazzák. Naponta vannak szellemi fejtörők és többpróbás ügyességi versenyek, hetente egyszer nagyobb vetélkedő. Minden héten-van filmvetítés, minden nap van lehetőség kézműves foglalkozásra, sportolásra, játékra egyénileg is. Az utolsó hét a „Kívánságok hete" lesz, amikor a gyermekek az elmúlt hetek témáiból választhatják ki a számukra legkedvesebbet. Sokan már az előző években is itt töltötték szünidejük egy részét, és szívesen jöttek most is. Nyilván nem véletlenül. A táborba folyamatosan lehet jelentkezni, Trencsényi Edit táborvezetőnél a (06-1) 233-1560 telefonszámon. römmel értesítjük mindazokat, akik támogattak bennünket, akik aggódtak értünk, hogy iskolánk változatlan profillal és helyen működik tovább, és készül a 125 éves születésnap megünneplésére. Vidám nyarat és jó pihenést kívánunk minden barátunknak!- A PÉCSI SEBESTYÉN ÁLTALÁNOS ÉS ZENETAGOZATOS ISKOLA TANTESTÜLETE ÉS DIÁKSÁGA onokjTo Pénz tár gépszalagok itaÉsÉsrajútós NYOMTATÓ SAROK A METRÓTÓL 100 MÉTERRE A MATCH PARKOLÓVAL SZEMBEN IV. ISTVÁN ÉT 5 . 06(20)975-3557 Bestrade@bestrade.hu AZ OLDALT ALMÁSI ANDREA ÁLLÍTOTTA ÖSSZE (almaandi@freemail.hu)