Újpesti Napló. 2007 (1. évfolyam, 1-21. szám)
2007-05-25 / 8. szám
2007. május 25. AZ INGYENES KERÜLETI ÚJSÁG Sándor István vértanúsága Egy újpesti szalézi testvér boldoggá avatási folyamata indult el nemrég - a mellékelt meghívó ehhez kapcsolódik. De ki is volt Sándor István, az 1953-ban kivégzett újpesti szerzetes? z egyházak elleni állami háború idején történt. A Mindszenty- per után a szalézi atyák Clarisseumnak nevezett, árva gyermekeket nevelő újpesti intézetét is feloszlatták, a többi katolikus intézethez hasonlóan. Itt dolgozott Sándor István szalézi testvér, mint munkás- és iparos fiatalok lelki segítője. Az Állam- védelmi Hatóság számára ugyanis éppen az árva és a munkás gyermekek látszottak a legmegbízhatóbb kádernek. Közülük a legjobbakat háromhónapos átképző tanfolyamon a „pártőrség" tiszti rangú tagjaivá képezték ki. Ezek a fiatal ávós tisztek viszont az árvaház államosítása és a szerzetesek elűzése után is kapcsolatot tartottak lelki vezetőjükkel. (Sándor István testvér ekkor már gyári munkásként dolgozott, ahol a fiatalok közötti nevelő munkájáért „népnevelő' elismerést" is kapott.) Egy véletlenen buktak le. Újpest főutcáján, az Árpád úton új kocsmát nyitottak, Pokol Csárda néven. A bejárat melletti táblán ez állt: Lépjen be a Pokolba! A Clarisseumban, a találkozóra érkező fiatalok vezetőjükkel együtt megállapították, hogy ez a hit kigúnyolása. Másnap reggelre a fiúk fekete szurokkal kenték be a táblát. A kocsma vezetői az ÁVH-t hívták ki, s azokat a nyomozókutyák a Clarisseumhoz vezették. Kínzásokkal kiszedték belőlük a csoport több tagja és a vezető szerzetes nevét. A tartományfőnök előkészítette István testvér disszidálását. István testvér az utolsó pillanatban úgy érezte, nem menekülhet el, amikor tanítványai itthon életveszélyben vannak. Elmondta barátainak, SZALÉZI SZENT FERENC TÁRSASÁG (DON BOSCO SZALÉZI TÁRSASÁGA) Societas Sancti Francisci Salesii (Salesiani di D. Bosco); SDB MEGHÍVÓ SÁNDOR ISTVÁN szalézi testvérért és üldözött TÁRSAIÉRT haláluk évfordulóján P. HAVASI JÓZSEF SDB tartománufonök emlékező' szentmisét mutat Be. Szentbeszédet mond P. SZŐKE JÁNOS SDB atya, a boldoggá avatás posztulátora Helyszín: CLARISSEUM Budapest, (ÚJPEST) IV. kér. Árpád út 199. Időpont: 2007. június 3. (vasárnap) 10.30 hogy kész a vértanúságra, és marad. A koholt, előre megfogalmazott vád szerint Sándor István fegyveres csoportot, összeesküvést szervezett az állam megdöntésére, be akart épülni az állambiztonsági rendszerbe. A koncepciós perekben - szokás szerint - különféle bűntetteket akartak rábizonyítani a vádlottakra, és hogy ezeket beismerjék, kínzásoknak vetették őket alá. Mindvégig a krisztusi hit tanúja maradt. Rabtársai tanúsítják, hogy a halálos ítélet tudomásulvétele után is a békét sugározta, s ő tartotta a hitet a többiekben. Az újpesti keresztény ifjúságot érintő üldözést követően a véres per kötél általi halálos ítéleteit 1953. június 8-án végrehajtották. Sándor István és a többi vértanú nevét emléktábla örökíti meg a Clarisseum templomkertjében. Köszönet az 1%-ért! A „Szülők az óvodáért" Alapítvány 2007. május 19-én a király utcai könyvtár felújítás miatt bezár, és részleges állománnyal átköltözik a kuratóriumi elnöke: Gálcsikné Bartus Gizella, az alapítvány MUNKÁSOTTHON U. 33-39. ALATT TALÁLHATÓ KÖNYVTÁRBA. MÁJUS 21-TŐL ITT VÁRJA OLVASÓIT AZ ALÁBBI nevében ezúton szeretne köszönetét mondani az adomány- NYITVATARTÁSI IDŐBEN: HÉTFŐ, SZERDA, PÉNTEK: 13-19-ÓRÁIG, KEDO ÉS CSÜTÖRTÖK: 10-16 ÓRÁIG, T: 369-5107. ozóknak, akik a 2005. évi szja-juk 1 %-át az alapítványnak A TATAROZÁS IDEJE ALATT A MUNKÁSOTTHON UTCÁBAN ÉS A KIRÁLY UTCÁBAN VÁLTOTT ÉRVÉNYES OLVASÓJEGGYEL felajánlották. A befolyt összegből, 376.940 Ft-ból az óvoda INGYEN IRATKOZHATNAK BE A XIII/8-AS DAGÁLY UTCAI KÖNYVTÁRBA. (DAGÁLY U. 9.) NYITVARARTÁ5: HÉTFŐ, KEDD, udvarára több funkciós, famászókákat vásároltunk. SZERDA, PÉNTEK: 9-19-IG, CSÜTÖRTÖK: 9-14-IG, SZOMBAT: 13-18-IG. T.: 340-3309 Végzős színinöve n d ékek Bencsik Imre Kölcsönlakás című pikáns bohózatával debütált két vizsgaelőadáson a Harsányi Gábor színészstúdió társulata az Ady Művelődési Ház színpadán. Az izgalom és a vizsgadrukk nem csak a növendékeket, de magát a társulat vezetőjét is magával ragadta, amit csak fokozott az illusztris zsűri (Kovács Gábor Dénes, Tímár Éva, Medgyessy Mária és Andai Kati) kritikus tekintete. Természetesen minden jó, ha a vége jó: a Baranyai Balázs, Tar Zoltán, Lázár Gabi, Bari Zsuzsi, Herdlicska László, Kati Gábor, Papp Zsuzsanna, Tujner Helga, Péter Anita, Seszták Szidónia, Galda Levente, Bata Á. János és Séllei Brigitta alkotta társulat elsöprő sikert aratott első színházi produkciójával. - HP MEXIKÓI MŰVÉSZET ÚJPESTEN Luis López Loza, az 1939-ben született nemzetközi hirű grafikusművész kiállítása nyilt meg május 8-án az Újpest Galériában. A tárlat méltó folytatása a Galéria évek óta tartó sorozatának, melynek során évente egy-egy mexikói művész mutatkozhat be az újpesti közönségnek - a Nagykövetség és a Galéria eredményes kapcsolatának köszönhetően. Luis López Loza az 50-60-as években tagja volt a „Nagy Áttörés" címet viselő művészeti csoportnak, mely a mexikói művészetet egyetemessé, nemzetközivé tette, megőrizve annak hagyományait, fő irányait - azaz a fantasztikus festészetet, az állatábrázolást és az erotikus témákat. Az egyéni formavilágú kortárs művész újpesti bemutatkozása egyik állomása a jelenleg tartó nemzetközi vándorkiállításnak. A május 28-ig megtekinthető tárlatot Mexikó budapesti nagykövete, Jósé Luis Martinez nyitotta meg. KOPRODUKCIÓ Képzőművészeti kiállítás nyilt az Újpesti Gyermek Galériában május 7-én. A Koprodukció címet viselő tárlat anyagát olyan fiatalok munkáiból állították össze, akik művészeti középiskolában végeztek vagy kívánják folytatni tanulmányaikat; a rézkarcok, festmények, litográfiák legtöbbje ugyanis felvételi munka vagy pályázatra készített alkotás. A kiállító fiatalok nem most mutatkoznak be először a közönségnek a képeikkel, hiszen középiskolásként már részt vettek különböző kiállításokon, többjük már reklámokat, lógókat is készít. Katona Petra szervező azt mondta, a fiatal kiállítóknak kiforrott stílusuk van - a további tanulmányok nem változtatják, csak elmélyíthetik azt. 10