Újpest, 2006 (14. évfolyam, 1/331-20/350. szám)
2006-10-26 / 20. (350.) szám
2006. október 26. Andrásfi Gyula ezek után akadozva, de kimondja, hogy a dolgokat mostantól a tanácsi apparátus fogja irányítani. A forradalmi bizottság feladata, hogy támogassa a tanácsi apparátust. (Ő ekkor már tudta, hogy a forradalmi bizottság tagjait még aznap letartóztatják.) Kása Pál befejezésként a következőket mondja: „...A dolgozók állásfoglalásával, véleményével a jövőben is számolni kell..., egyetértek azzal, hogy ez az értekezlet nem hivatott most arra, hogy a politikai helyzetet megbeszélje. Javaslom, hogy hívjuk össze Újpest nagy- és középüzemeinek munkástanácsi képviselőit, és beszéljük meg velük a problémákat. A forradalmi bizottság békés úton akar dolgozni, hogy a magyar nép politikai célkitűzéseit megvalósítsa. Örömmel megyünk mindenhova, ahol tárgyalni lehet. Ez nagyon elősegítené a nép megnyugvását. Javaslom, hogy a forradalmi bizottság hívja meg holnap egy órára a munkástanácsok küldötteit. Zárjuk le a vitát..., a vitás kérdésekben, szűkebb körben, beszéljük meg a nézeteltéréseket és véleményeket. A bizottság részéről a legmesszemenőbb támogatást nyújtom az élelmezés, a békés élet, a kórházak megindítása, intézmények és egyéb kérdések megoldása érdekében.” Andrásfi Gyula, több tárgy nem lévén, az értekezletet bezárja. A tanácsiak, gyári vezetők elhagyják a termet. Röviddel a távozásuk után a Tanácsháza négy sarkán elhelyezkedő páncélkocsikból szovjet katonák özönlenek az épületbe, és pontos lista alapján a jelen levő forradalmi bizottság tagjait letartóztatják. Megkötözve, páncélkocsikban, ismeretlen helyre elhurcolják őket. A tárgyalásokra, megegyezésre és a továbbiakban együttműködésre kész forradalmi bizottság tagjait csúfosan elárulták. Tisztelegjünk a „névtelen”, eddig meg nem nevezett újpesti forradalmárok: Kokas Gyula, Kober fiúk, Dóba Lajos, Gyevát Ottó, Gombos Imre és a többiek előtt, akik letartóztatva nem voltak, de egész életükben mégis megaláztatást szenvedtek. Végezetül emlékezzünk az „Újpesti Forradalmi Bizottság” perben elítéltekről, ítéletükről, aszerint, hogy hányadrendű vádlottak voltak: 1. r. Kosa Pál, halál, 2. r. Gábor László, halál, 3. r. Péterfi Miklós, életfogyt., 4. r. Kollár Lajos, életfogyt., 5. r. Sohonyai János, életfogyt., 6. r. Lészai Béla, 8 év, 7. r. Kollár Mihály, 12 év, 8. r. Rácz Endre, életfogyt., 9. r. Kiss Imre, 6 év, 10. r. Kosztema Gyula, halál, 11. r. Csehi Károly, halál, 12. r. Lichtenstein Sándor, életfogyt., 13. r. Kollár József, 10 év, 14. r. Szabó Lajos, 4 év, 15. r. Sinka Lajos, 10 év, 16. r. Venczel Ferenc, 5 év, 17. r. Valkó László, 10 év, 18. r. Szikom Rudolf, 15 év, 19. r. Vanyek Antal, 20 év, 20. r. Somlyói Nagy Sándor, halál, 21. r. Roik János, életfogyt., 22. r. Nyiri György, életfogyt., 23. r. Molnár Endre, 16 év, 24. r. Tóth Gábor, 13 év, 25. r. Bede Margit, 7 év, 26. r. Győri Tibor, 4 év, 27. r. Gerényi Gyula, 15 év, 28. r. dr. Rajki Márton, halál, 29. r. Hornyok Tibor, 12 év, 30. r. Gémes József, halál, 31. r. Szűcs István, év, 32. r. Tichy József, 3 év 6 hónap, 33. r. Jancsovics József, 10 év. ÚJPEST „1956 forradalmának utóélete fájdalmasan keserű volt, és még ma is az...” Dr. Derce Tamás polgármester beszéde az önkormányzat október 23-i megemlékezésén Néhány nappal ezelőtt jelentek meg az 1956-os harcokban részt vevő egyik barátomnak a visz- szaemlékezései. A könyvhöz írt bevezetésben többek között a következőket írtam: „A magyar történelem eseményei és főleg azok utóélete mindig önmagukat ismétlik. 1848 küzdelmeivel és a hazáért harcoló szereplőkkel az utókor ugyanúgy nem tudott semmit sem kezdeni, mint 1956 hőseivel. 1848. március 15-ét nemzeti ünneppé a nemzet csak több mint két évtized elmúltával tette. 1956-ot a magyar nemzet ugyanúgy hosszú-hosszú ideig kizárta az emlékezetből, és közel négy évtizednek kellett eltelnie, mire a hivatalos Magyarország nemzeti ünnepünkké tette, és közben a szereplők ugyanúgy kezdtek kiesni emlékezetünk rostáján, mint 1848 hősei.” Pedig 1956 névtelen hősei egyenes ági le- származói Bocskai, Bethlen hajdúinak, Rákóczi jobbágy katonáinak vagy 1848 nemzetőreinek, honvédéinek. Amikor 1956-ra, az 1956-os hősökre emlékezünk, kimondva-kimondatla- nul mindazokra emlékezünk, akik nemzeti történelmünk ezer éve alatt valaha is fegyvert fogtak a haza védelmében, a haza szabadságáért. Ezért áldott legyen a nevük, az emlékük! 1848 és 1956 sorsa azonos, és egyidejűleg különböző. 1848 a nemzet tudatában mindig forradalom és szabadságharc volt. Bukásának pillanatától, 1849. augusztus 13-tól a nemzeti legendárium részévé vált, s a tizenhárom aradi nem egyszerűen vértanúk, hanem a magyar nemzeti szabadság mártírjai, hősei lettek meggyilkolásuk pillanatától kezdve. 1848 a magyar nemzet tudatában mindig forradalom és szabadságharc volt minden magyar ember tudatában, még akkor is, ha Világos után császári szolgálatba is állt. 1956 forradalmának utóélete fájdalmasan keserű volt, és még ma is az. A Kádár-rendszer meggyalázta, meghamisította érdekeinek megfelelően, hogy törvénytelen, rabló mivoltát feledtetni próbálja. Szavakkal és tettekkel gyalázták évtizedeken át a forradalmat, pedig a harcok idején egyetlen kommunista funkcionárius sem állt ki a néphatalmat védeni. 1956- ot a hivatalos Magyarország tagadta meg. 1990-et követően az ország kezdte megismerni 1956 valóságos történetét. És a megismerés során, a tények özönében az is kiderült, mennyi ellentmondás kering a felszín alatt. De az is kiderült, milyen kevés ismeretünk van mind a mai napig a Kádár-rendszer történetéről is, amely ismeret segített volna legalább cseppenként összerakni 1956 forradalmának és az azt követő zsarnokságnak a történetét. A hivatalos és a nem hivatalos Magyarország csak a glaszékesztyűs forradalmárokat szerette és szereti. A jól öltözötteket, az egzisztenciával rendelkezőket, azokat, akik viselkedni tudnak a parlamenten belül, s azon kívül is. S ha viselkedni tudnak, és jó szagúak, már nem számít, hogy igazak vagy hamisak, hogy pénzért, státuszért kit és mit árultak el. De megborzongnak sokan, amikor a forradalom egyszerű harcosai kérnek szót. Azok, akik a Corvin közben, a Széna téren vagy ne adj Úristen Újpesten harcoltak. Azok, akik 1956 után a megtorlás áldozataiként évtizednyi börtön- büntetésüket töltötték. Folytatás a 10. oldalon t Fotók: Horváth Dávid
