Újpest, 2006 (14. évfolyam, 1/331-20/350. szám)
2006-08-31 / 16. (346.) szám
24 LJ I PEST 2006. augusztus 31. Gálakoncert Megjelenik az Újpesti Helytörténeti Értesítő Szeptember 10-én, vasárnap délután 5 órakor ünnepi kántorkoncertre kerül sor az újpesti zsinagógában (Berzeviczy u. 8.). A hitközség ezen a rendezvényen ünnepli a templom fennállásának százhuszadik évfordulóját, amelynek alkalmából szónoklatot tart dr. Schöner Alfréd rektor, főrabbi és Deutsch László újpesti főrabbi. A gálakoncerten közreműködnek az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem frissen végzett kántorai: Biczó Tamás, Anatolij Klavanszki, Kardos László, Szerdócz Ervin, Szilágyi Gábor, Venczel György és Zucker Immánuel, valamint a Goldmark Kórus. Minden érdeklődőt szeretettel várnak, a belépés díjtalan. Újdonsággal nyit... Szeptember 5-én nyári szünet után újra nyit a helytörténeti gyűjtemény. Állandó kiállítása virtuális résszel gyarapodott. A látogatók számára számítógépen több mint 70 fotó, 30-nál több korabeli, eddig nem ismert filmrészlet eleveníti fel a 20. század eleji Újpestet. A látvány térben és időben való elhelyezését magyarázó szövegek, hangeffektek segítik. A digitális információ az elkövetkező időben folyamatosan bővül. Az Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény keddtől péntekig 10-től 17 óráig, szombaton 10-től 14 óráig látogatható a Berda József utca 48. szám alatt. Tanfolyam a könyvtárban 2006. október-november-december hónapokban, szerda délelőttönként „Számítógép és internet alapfokú használata a könyvtárban” címmel ötórás, ingyenes tanfolyamokat szervezünk a Király utcai könyvtárban. Jelentkezni (korlátozott számban): Nyers Erikánál vagy Szabó Ervinnénél a helyszínen (Király u. 5.), vagy a 369-4979-es telefonszámon. Az újpesti városnapok alkalmából, néhány nap múlva kerül ki a nyomdából az Újpesti Hely- történeti Értesítő idei harmadik száma. A lokálpatrióták lapjában az alábbi írások olvashatók: dr. Paulus Alajos 1956 októberében... címmel írt publicisztikát. A Múltidéző rovatban Lőrincz Róbert 1956 az újpesti üzemi lapok tükrében, 1. rész címmel közöl sajtótörténeti összeállítást. A lap dokumentumként közli Hirmann László: 1956 Újpesten - A forradalom kronológiája című, adatgazdag összeállítását, majd dr. Rainer M. János Helyi politikai szerveződés 1956-ban - az újpesti példa című tanulmányát. A közlemények között olvashatjuk: Iványiné Konrád Gizella: Újpest község térképe 1875-ből, Krizsán Sándor: Adalékok Újpest személyhajó-közlekedésének történetéhez (a 19. század végéig), Iványi János: Dokumentumok az újpesti kikötő történetéből, 2. rész, Fericsán Kálmán: Fericsánok Újpesten - Egy asztalosfamília (hézagos) története, 3. rész, Varga János: Az Újpesti Vízi Úttörő- csapat története, 2. rész, Jobbágyáé András KaI talin: Tigrisek lázadása című írását, Jobbágy . Károly: Győzelem és Felkelt a nép című verseit, valamint dr. Kriska György Rejtélyes rovarinvázió Újpesten című cikkét. Hirmann László Kelemen Gyulát mutatja be a Híres újpestiek című rovatban, majd Szöllősy Marianne interjúja következik Szendiné Kósa Katalinnal Szavakkal nehéz kifejezni, milyen érzés volt visszakapni a nevem címmel. A kiadvány könyvismertetésekkel és helytörténeti hírekkel zárul. Az Újpesti Helytörténeti Értesítőhöz az érdeklődők díjmentesen juthatnak hozzá, az alábbi intézményekben: Újpest Polgármesteri Hivatala, az Újpest újság szerkesztősége (István út 14. ), a hivatal ügyfélszolgálati irodái (István út 15. és Hajló u. 42-44.), Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény (Berda József u. 48.), Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház (István út 13.), Ady Endre Művelődési Központ (Tavasz u. 4.), Király Könyvtár (Király u. 5.), Újpest Galéria (Árpád út 66.), Babits Könyvtár (Lóverseny tér 5/a), Karinthy Frigyes AMK (Hajló u. 4-6.). Művésztanoncok jelentkezzenek! A Szín-Vonal Képzőművészeti Kör felvételt hirdet rajzfestészet, szobrászat és grafika szakokra. Szeretettel várunk minden általános és középiskolás korú tanulót, akiknek ilyen irányú érdeklődése van, illetve továbbtanulásához segítséget nyújthatunk. Helyszín: Langlet Valdemár Általános és Felnőttképző Iskola, 1047 Bp., Langlet Valdemár u. 3-5. Jelentkezni lehet az alábbi telefonszámokon Boros Gitta: 06-70-200-9302, Koncz Viktória: 06-70-318-9439. 1 MO'Sf'’’ Modeír,^ Szőnvi István Általános Iskola ü,1, íKáfiosztásjnesyeö 'BtltalkeiÁi: SzH{?icmber1. 17.0048.00 Augusztus 28 170048130 ^^tlulLáaesíAs : 2000138 06/20 946-0848 irodaiomisk.hu wvmamisk.hu wmmmammmmmmmm Az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola felvételt hirdet hangszeres, előképző, magánének, jazz és népzenei szakokra Hangszeres szakok: zongora, orgona, hegedű, gordonka, nagybőgő, fuvola, furulya, klarinét, szaxofon, oboa, fagott, trombita, kürt, harsona, tuba, gitár, ütő, cimbalom. Jazz szakok: jazz-zongora, jazzgitár, jazzütő, basszusgitár, jazzének. Népzenei szakok: népi hegedű, népi furulya, népi ének, citera. Jelentkezés: 1042 Budapest, Szent István tér 21.1. emelet. A felvételik időpontja: 2006. szeptember 4-én, 5-én és 6-án 14-től 17.30 óráig. Nyári modellek a Lady Molett Ruhaházban Folyamatos akciók! Női ruházat 40-60-as méretig Újpest, Görgey Artúr út 10. Telefon: 390-3550 www.ladymolett.hu Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 10-18, szombaton: 9-13 óráig r