Újpest, 2006 (14. évfolyam, 1/331-20/350. szám)

2006-02-09 / 3. (333.) szám

Fotó: Körtélyesi Andrea B ELSŐVÁROS • MEGYER • ISTVÁNTELEK •KÁPOSZTÁSMEGYER • SZÉKESDŰLŐ • KERTVÁROS •VÁROSKÖZPONT XIV. ÉVFOLYAM • 3.SZÁM • (333.SZÁM)* 2006. FEBRUÁR 9.« MEGJELENIK MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN • INGYENES ÚJPEST ÓNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Testületi ülésen Jelentős döntésekkel indult az év Választási tudnivalók Érkeznek a Újpest képviselő-testülete január 31-én, a Város­háza dísztermében tartotta ez évi első ülését. Elöljáróban dr. Derce Tamás polgármester kö­szöntötte a megjelenteket, majd megállapította az ülés határozatképességét. Az írásban előze­tesen eljuttatott, 11 pontból álló napirendet 29 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadták a képviselők. Az első napirendi pontban a forrásmegosz­tásról, azaz a fővárosi és a kerületi önkormány­zatokat osztottan megillető bevételek 2006. évi megosztásáról szóló fővárosi közgyűlési rende­lettervezet véleményezésére került sor. Hock Zoltán alpolgármester szóbeli kiegészítésében hangsúlyozta, hogy a jogszabályi eljárás a ko­rábbi évekhez képest továbbra sem változott. A forrásmegosztás rendszerében, hasonlóan az előző évhez, a költségvetési törvény által előírt államháztartási tartalék képzésének kötelezett­sége ismételten jelentkezik, ami Újpest esetében az előzetes számítások szerint 57 millió 59 ezer forint. A 2005. évi költségvetési előirányzathoz képest a megosztott forrásokból való részesedés összegének növekménye - az említett tar­talékolási összegen felül - 257 millió 992 ezer forint, miközben a központi költségvetésből származó bevételeink 222 millió 244 ezer forint­tal csökkennek. A forrásmegosztási törvény mó­dosításának szükségessége napjainkban még időszerűbbé vált, hiszen a központi források csökkenése bizonytalanná teszi a gazdálkodást. Daróczi Lajos (Fidesz - MPSZ) a pénzügyi és költségvetési bizottság elnökeként arról tá­jékoztatta a testületet, hogy a bizottság egy­hangúan elutasította Fővárosi Önkormányzat által elkészített rendelettervezetet. Folytatás az 5. oldalon „kopogtatócédulák” Tisztelt újpesti Választópolgárok! Önök már bizonyára értesültek arról, hogy a Magyar Köztársaság elnöke az országgyűlési képviselők választásának első fordulóját 2006. április 9-ére (vasárnapra), második fordulóját pedig 2006. április 23-ára (vasárnapra) tűzte ki. A szavazás 6 órától 19 óráig tart. A Magyar Köztársaság területén lakóhellyel, azaz állandó lakcímmel rendelkező minden nagykorú magyar állampolgárt megilleti a jog, hogy az országgyűlési képviselők választásán választó és választható legyen. Folytatás a 4. oldalon Aranykatedra A magyar kultúra napja alkalmából, az oktatás és a nevelés területén kiemelkedő tevékenysé­ge elismeréseként Aranykatedra miniszteri el­ismerésben részesült Barna Lótszlóné, az Éltes Mátyás Speciális Általános Iskola gyógypeda­gógusa, aki 34 éve dolgozik az intézményben. A kitüntetést - a nevelőtestület jelenlétében - Hock Zoltán alpolgármester nyújtotta át január 26-án. Szalagavatók Újpest legrégibb és egyik legfia­talabb gimnáziuma tartotta sza­lagavatóját január 27-én: az im­már több mint évszázados múlt­ra visszatekintő Könyves Kál­mán Gimnázium végzősei a szokásoknak megfelelően a Bu­dapesti Corvinus Egyetem dísz­termében ünnepeltek, míg a gimnáziumi képzésbe nemrég bekapcsolódó Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium a Vasas SC sportcsarnokában bálozott. Az eseményekről készült ké­peink a 10. oldalon láthatók. A tartalomból A Megkérdeztük... sorozatban: a Leiningen utca felújításáról 7. oldal Fecskeházi pályázat' 8-9. oldal Boldog Valentin-napot! 11-16. oldal Kinek adjam? 18. oldal Helyiségbérleti pályázat 20. oldal

Next

/
Thumbnails
Contents