Újpest, 2006 (14. évfolyam, 1/331-20/350. szám)
2006-08-31 / 16. (346.) szám
Fotók: Rudó Szilvia ú jpest; 2006. augusztus 31. Családi „akciónap” Az újpesti bűn- és balesetmegelőző nemzetőrök augusztus 19-én immár második alkalommal rendezték meg Újpesten ifjúsági és egészségvédő családi sportnapjukat. A Roma Rendőrök Országos Egyesületével közös program három helyszínen: az Ady Endre Művelődési Központban, a Könyves Kálmán Gimnázium és a Testnevelés Tagozatos Általános Iskola sportpályáján zajlott. A délelőtt 10 órakor kezdődött focibajnokságra hét csapat nevezett. A bajnokság győztese a Brutál FC lett, a második díjat az ÁMK FC nyerte, míg a bronzérmet az FRSZ FC vette át. A futóverseny győztese Nagy Norbert 17 éves fiatalember lett, a jelképes dobogó második fokára Seprényi Krisztián 15 éves fiú állhatott, míg Horváth Alex 15 éves diák lett a bronzérmes. A gyerekek nagy örömére a helyi tűzoltók is képviseltették magukat; de oltás helyett ezúttal a locsolás örömét átengedték a legkisebbeknek. A tűzoltók Ecseti Balázs főhadnagy és Szabó Ferenc őrmester vezetésével bemutatták a mentéshez használt légzőkészülékük használatát. A program résztvevői ezt követően megemlékeztek a közelmúltban, szolgálat közben elhunyt három tűzoltóról. A nap során ugyancsak nagy sikert aratott a BRFK közlekedésrendészeti főosztályának két rendőre, akik motorral érkeztek. Sorban követték egymást a rendezvény látványos eseményei: a nép-szigeti kutyaiskola bemutatója, gördeszkás bemutató, a Földházi Tánciskola gálája, rally show, miközben a háttérben gyermekfoglalkozás, rajzfilmvetítés, tombola és rajzverseny zajlott. A gyermekrajzverseny valamennyi résztvevője díjakban részesült. Első helyezést ért el Vészé Zsuzsanna Luca, a második Szabó Ádám lett, míg a harmadik helyezést Bárdi Eszter érte el. A szervezők nevében ezúton mondunk köszönetét támogatóinknak: Újpest Önkormányzat, Ady Endre Művelődési Központ; Könyves Kálmán Gimnázium; Testnevelés Tagozatos Általános Iskola; Roma Rendőrök Országos Egyesülete; Étrend Bt.; Magyar Vöröskereszt (Farkas Gábor főigazgató-helyettes); újpesti Vöröskereszt; Újpesti Gyermekjóléti Szolgálat; Újpesti Családsegítő Szolgálat; Kőrös Delta Bt.; Tesco Globál Zrt. Budaörs; Auchan Dunakeszi; Sárkányvár - Játéktár Campona Üzletház (dr. Takács Bernadett); Koffein vegyesbolt, Újpest; Poly-Tex Revue Kft.; Twinlab; Országos Rendőrfőkapitányság megelőzési főosztály (Szabó Mihály rendőr ezredes, főosztályvezető); BRFK közlekedés- rendészeti főosztály; Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság (dr. Bende Péter vezérőrnagy); ÍV. kerületi tűzoltóság; Group 4 Securicor Zrt.; Autókét Óbuda; Szeleczki Tamás; Tyavoda Csaba; Szombati László; Szikszay József; Danny Blue; Kovács József; ifj. Vörös Kálmán; Szántó Csaba; Freezer együttes; Temipe együttes; Népszigeti Kutyaiskola; Papp Design; Papp László és csapata. Sikorszki Attila, a Bűn- és Balesetmegelőző Nemzetőrség elnöke dr. Horváth Ferenc, a Roma Rendőrök Országos Egyesületének elnöke