Újpest, 2006 (14. évfolyam, 1/331-20/350. szám)

2006-07-13 / 14. (344.) szám

2006. július 13. T Tárlatajánló Nemzetiségi képzőm az Újpest Galériában A véletlen úgy hozta, hogy a galéria jú­nius végén megnyílt mindkét kiállításá­nak „ősforrása” Ungvár. E kárpátaljai városban született Fedinecz Atanáz ruszin festő, illetve ma is ott él az ukrán nemzetiségű művészfamília, a Korzs család. A több mint negyed százada Magyarországon élő Fedinecz Atanáz aktív orvosi pályája befe­jeztével ragadott ecsetet, és talált rá az olajfes­tés művészi kifejezési formájára. Fruci - aho­gyan e különleges beállítottságú embert szülő­földjén a legtöbben ismerik - valójában már az 1960-as évektől, a szovjet „szellemi enyhülés” korában az ungvári művészvilág ismert alakja volt, de azokban az években művészeti fotog­ráfiával foglalkozott. Több nemzetközi kiállí­tásról is díjakkal tért haza. Hazánkba való átte- lepedését követően sem hagyott fel a fényképe­zéssel, majd - ahogyan egyik méltatója, Olga Petrova művészettörténész írja - „az aszódi műterem megtelt a felejthetetlen kárpátaljai tá­jakkal, az Európában és a tengeren túl szerzett élmények képeivel és az önmegvalósítás tanú- bizonyságával - a portrésorozattal”. A galériá­ban látható anyag ezúttal fel-felvillant néhány jellegzetes témát az ösztönösen és rendkívül szuggesztíven alkotó festő képei közül. uveszek Ludmilla Korzs-Radko alkotása Az ukrán Korzs család tagjai, azaz Bogdán, Ludmilla és Leszja három különböző stílust, il­letve műfajt képviselnek. Bogdan Korzs szob­rászművész, aki a kisplasztikák mellett tér­plasztikával és monumentális szobrászattal foglalkozik. A jelenlegi tárlaton bronzból, kő­ből és gránitból készült alkotásait láthatjuk. A mester felesége, Ludmilla Korzs-Radko az Ungvári Művészeti Főiskola ta­nára. A grafikákat és festménye­ket egyaránt alkotó művész hangulatos tájképei mellett ez­úttal Boccaccio Dekameronjá- nak illusztrációit is elhozta Új­pestre. A könyvillusztrációnak készült színes sorozat a kiállí­tás legnagyobb meglepetése. Lányuk, a 27 esztendős Lesz­ja Korzs a Lembergi Művészeti Akadémián szerzett diplomát, és művészi pályája mellett for­matervezést tanít. Bár a festé­szeten kívül szobrászattal és iparművészettel is foglalkozik, a „családi kiállításon” kizárólag akvarelljeit mutatja be a közön­ségnek. Hangulatos tájképei az Újpest Galéria nyári tárlatának üde színfoltjai. A kiállítások az újpesti ru­szin, valamint az újpesti ukrán kisebbségi önkormányzatok szervezésében jöttek létre. Fedinecz Atanáz: Az utolsó mise után című képe A galéria július 16-ig, hétfő kivé­telével, naponta 11 és 18 óra kö­zött, szombaton 9 és 18 óra kö­zött látogatható az Árpád út 66. szám alatt. r. a. Könyvajánló Tamkó Sirató Károly - Banga Ferenc: Pinty és ponty Berlin után május végétől június közepéig a Közép-Európai Kulturális Intézetben volt lát­ható Banga Ferenc újpesti grafikusművész Árnyékmás című kiállítása. A kiállítóterem azoknak az eredeti rajzoknak és bibliofil kö­teteknek adott teret, amelyeket a Munkácsy- díjas, érdemes művész Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Taksonyi János, Dugonics And­rás, Hermányi Dienes József és Tamkó Sirató Károly verseihez, szövegeihez, valamint az élet bölcsességének régi indiai tankönyvé­hez, a Pancsatantrához készített. Ezúttal sem egyszerűen illusztrációkról, hanem a textúrával egyenrangú grafikai ábrázolások­ról van szó. Módos Péter az említett kiállítás. igényes kivitelű katalógusában e szavakkal köszönti a „képírót”: ....Banga Ferenc képi v ilága rendkívül szuverén. Sajátos, egyszer­re reális és szürreális figurái és azok alakza­tai nagy képzőművészeti tehetségről, külö­nös, egyéni látásmódról tanúskodnak. És Banga ezt a világot újrateremtő képességét, író-rajzoló tudását felajánlotta a kortárs ma­gyar irodalomnak. Mesék, versek, novellák az ő rajzaitól kaptak egy új és gazdag jelen­téstartományt.” A kiállítás megnyitóján a Kaláka együttes közreműködésével mutatták be a Pinty és ponty című verseskötetet, amely a General Press Kiadó gondozásában jelent meg. Banga és Tamkó Sirató „együttműködése” nem előzmények nélkül való, hiszen e sorozat első darabjaként tavaly jelent meg a Tenge- recki Pál című, szép kivitelű könyv. A most megjelent verseskönyv jó néhány darabját Gryllus Vilmos, illetve a Kaláka is műsoron tartja (pl. a címadó Pinty és ponty, Állatkerti hír, Hajó Lajos, Majomkönyv stb.j, ugyan­akkor tudjuk, hogy Tamkó Sirató a jógafilo­zófia híveként úgynevezett mannákként írta e ma már gyerekversként elkönyvelt költe­ményeket. A mantra az indiai hindu vallás­ban használt varázsszöveg, igézés, afféle rá­olvasás. Banga Ferenc - Benda Lucának, a kötet szerkesztőjének segítségével - élettel tölti meg a szedett sorok melletti teret. Rajzai szí­nesek, mókásak, felnőtt­nek és gyereknek egya­ránt hordoznak monda­nivalót. A szép kivitelű ver­seskötet megvásárol­ható a nagyobb köny­vesboltokban.

Next

/
Thumbnails
Contents