Újpest, 2006 (14. évfolyam, 1/331-20/350. szám)
2006-07-13 / 14. (344.) szám
Fotók: Próbafülke Produkció 2 006. július 13. 13 A nyári vakáció ideje alatt várja az újpesti gyerekeket az önkormányzat tulajdonában lévő, megszépült és megújult Tábor utcai napközi tábor. Az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház által üzemeltetett táborban térítésmentes sportolási lehetőség, szellemi és ügyességi játékok, vetélkedők egyaránt várják a gyerekeket, az étkezésért pedig az iskolaival azonos térítést kell fizetni. Aki még csak most jelentkezne a táborba, bővebb felvilágosítást Trencsényi Edit táborvezetőtől kérhet, a 233-1560-as telefonszámon. * A Tábor utcában Önkéntes segítség az Állatszigeten Az utóbbi hónapokban számos ál- latkínzással kapcsolatos elszomorí- tó hír látott napvilágot, s bár ilyenkor sokan éreznek elszánt tenni akarást magukban, ám nem tudják, mihez is kezdjenek, hogyan segítsenek. Nemrég a Levi Strauss munkatársai lehetőséget kaptak arra, hogy jobban megismerjék a szociális szükségleteket, és ' ne kelljen átsiklaniuk a problémák felett. Céljaik elérésében a Rex Kutyaotthon Alapítvány „személyében” leltek partnerre. A Levi’s munkatársai így június 22-én az alapítvány káposztásmegyeri Állatszigetén végeztek önkéntes segítségnyújtást, demonstrálandó ezzel elkötelezettségüket az állatok életkörülményei- nék javítása érdekében. Mint tudvalevő, a Rex Kutyaotthon Alapítvány egyik fő célja, hogy megváltoztassa a közösség elképzeléseit az állatokról és a környezetről; azt szeretnék, ha minél többen éreznének felelőséget a háziállatokért, és csökkenne a hajléktalan állatok száma Budapesten. A Levi’s először 2000-ben döntötte el, hogy úgynevezett társadalmi napot tart, amelyet dolgozói különböző önkéntes munkák végzésére fordíthatnak; idén például Varsóban árva gyerekeknek szerveznek programot, Brüsszelben ruhát osztanak hajléktalanoknak. Társadalmi munkájukkal a Levi’s munkatársai figyelmeztetni szeretnék az embereket a környezetvédelem fontosságára, és példát akarnak mutatni más cégeknek és közösségeknek. Szerte a világon ezen a napon a cég mintegy 1300 embere vesz részt 45 különböző projektben. A vállalat vezetése úgy véli, ezzel a résztvevők visszaadhatnak a közösségnek valamit abból, amivel a társadalom őket támogatja, egyúttal a segítségnyújtás szellemét magasabbra emeli a cég értékei között. H. Zs.