Újpest, 2006 (14. évfolyam, 1/331-20/350. szám)

2006-03-23 / 6. (336.) szám

9 2006. március 23. _ ÚJPEST. ___ • í:Jíí^ • a 6. számú oevk jelöltjei • a 6. számú oevk jelöltjei • Kedves Újpestiek! Kedves Barátaim! Kiss Peter vagyok, az Önök országgyűlési képviselője. Látásból már ismerhetjük egymást, hiszen a városrész országgyűlési képviselőjeként, a kormány tagjaként igyekszem mindenütt ott lenni, ahol szükség lehet rám. Sokszor találkozhattunk a tea­délutánokon, a nyugdíjas Ki mit tud? rendezvényein, kerületi fórumokon, beszélgetéseken. Több ezren kerestek meg eddig és osztották meg velem egyéni problémáikat, mondták el véleményüket, javaslataikat, segítették munkámat. Sok mindent megoldottam, ahol lehetett ott közbenjártam, de tudom, sok még a feladat. Lépésről lépésre haladunk előre. A kormány az elmúlt fél évben több mint száz lépésről dön­tött. Már 10 ezer pályakezdő fiatal igényelte az elhelyezkedést segítő Start-kártyát, és több mint 20 ezer szerződést kötöttek a Fészekrakó Program keretében. Népszerű a lakótelepek felújítását tá­mogató Panel plusz program is. A családtámogatási programunk keretében duplájára emelkedett a családi pótlék, ötéves nyugdíjkorrekciós programot hirdettünk. Az áfa csökkentésével keveseb­bet kell fizetnünk például az élelmiszerekért, a tartós fogyasztási cikkekért. Az szja csökkenése miatt a fizetésünkből kevesebb adót vonnak le, azaz több pénz marad a zsebekben. Kerületünket érintő terveink közül közösen sikerült megvalósítani jó néhányat: befejeződött az Észak-Pesti Szemétégető Mű korszerűsítése, és a kormány döntött az MO-s híd megépítéséről. De nem dőlhetünk még hátra. Aki itt él, pontosan tudja, mire van szüksége. Aki pedig e városrészeket képviseli az Ország Házában, az tehet is értük. Én nem szócsatázni akarok az országgyűlésben, hanem tenni az itt élőkért. Ezért kérem, keressen meg gondjaival, ötleteivel, de ossza meg velem örömeit, sikereit, ahogy ezt eddig is sokan tették! Kérem, támogasson szavazatával! m Budapest (Újpest) 5-ös és 6-os számú országgyűlési egyéni választókerületének határvonala v

Next

/
Thumbnails
Contents