Újpest, 2005 (13. évfolyam, 1/306-25/330. szám)

2005-11-24 / 23. (328.) szám

8 Leendő első osztályosoknak Az Angol Tagozatos Általános Iskola felhívása A nagy érdeklődésre való tekintettel a 2006/2007- es tanévben első osztályba lépő gyerekek szüleit a következőkről tájékoztatjuk. Tisztelt Szülők!- Amennyiben szeretnék, hogy gyermekük is­kolánk tanulója legyen, de nem intézményünk körzetében laknak, úgy 2005. december 5-től 21- ig, valamint 2006. január 3-tól (munkanapokon 8 és 15 óra között) várjuk jelentkezésüket.- 2006. január 11-én (szerdán) nyílt napot tar­tunk, melyre szeretettel meghívjuk az érdeklődő szülőket, gyermekeikkel együtt. Vendégeink az­nap bepillantást nyerhetnek az iskola életébe, tanítási órákon vehetnek részt. A nap részletes programját az iskola bejáratán és az iskola hon­lapján (wwwiotiu-bp.sulinet.hu) tesszük közzé.- 2006. február 2-án (csütörtökön) 8 és 10 között a szülők részére tartunk tájékoztatót. Mező János igazgató, Angol Tagozatos Ált. Iskola 1046 Budapest, Fóti út 66. Tel.: 233-1018 Az Árpád Fejedelem Általános Iskola tájékoztatója 2006 szeptemberében három első osztályt kívánunk indítani. 1. a angol tagozatos osztály 1. b emelt szintű sportosztály 1. c kis létszámú fejlesztőosztály Iskolánk és pedagógusaink megismeré­sére a következő lehetőségeket kínáljuk: Szombat délelőtti Játszóházunkba vá­runk minden iskolába készülő óvodást. Időpontja: 2005. december 3. 10 óra és 2006. január 28. 10 óra. (Váltócipőt vagy tornaci­pőt hozz magaddal!) Ismerkedőbeszélgetést tartunk 2006. február 8-án és február 22-én szerdán 16 órakor az angol tagozatra és a sportosztályba jelentkezők számára. Nyílt órák: 2005. november 30-i, 2006. ja­nuár 25-i és február 15-i nyílt napjainkon, szerdán két tanítási órát nézhetnek meg a szülők és a leendő kisiskolások 8 órától 9 óra 40 percig. Várjuk Önöket és a kisdiákokat iskolánkba! További felvilágosítást a 369- 8991-es telefonszámon vagy személyesen az iskola igazgatója és helyettesei adnak. Címünk: IV., Árpád út 161-163. Sömjén Gáborné igazgató íiJPES Babits-nap(ok) Születésének 122. évfordulója alkalmából ebben a tan­évben is rendezvénysorozattal emlékezik meg névadó­járól, a Nyugat első nemzedékének kiemelkedő kép­viselőjéről a Babits Mihály Gimnázium diáksága és ne­velőtestülete. November 17-én a Babits-kupa meghirde­tésével kerületi tanulmányi versenyekre várták a város­rész iskoláinak tanulóit, és most is megrendezik - november 24-én, 15 órai kezdettel - a IV. és XV. kerületi középiskolák vers- és prózamondó versenyét. November 25-én, pénteken, a gimnázium Tóth Aladár utcai épületében kerül sor a rendezvénysorozat központi ünnepségére, amelynek során reggeltől késő délutánig számtalan program közül választhatnak a diákok. „Az én Babitsom" címmel diákok és tanárok val­Újpesti pedagógiai napok Lapunk megjelenésével egy időben (november 21-24. között) zajlik az Újpesti Pedagógiai Szolgálta­tó Központ szervezésében az újpesti pedagógiai na­pok rendezvénysorozata, amelynek óvodák, általá­nos és középiskolák adnak otthont. A programok közt pedig a pedagógia számos tárgykörét érintő szakértői előadás, illetve bemutatóórák szerepelnek. A foglalkozások érintik többek között a problé­mamegoldó gondolkodás fejlesztésének technikáit, az egészséges életmódra nevelést, az anyanyelvi készségek fejlesztését éppúgy, mint például a gyako­rlati matematikaoktatást vagy a testnevelési órákon alkalmazható terápiás táncmozgást. Ezenkívül alsó tagozatosok népdalversenye és szülői fórum is szere­pel a programlistán. A Munkásotthon Utcai Iskola Tanulóiért Alapítvány nevében köszö­netét mondunk mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk l?ó-át alapítványunk javára ajánlották fel 2004-ben. A beérkezett 884 202 Ft-ot az alapítvány céljainak megfelelően az erdei iskolák és sport­táborok támogatására, a nyári jutalomtábor költségeinek fedezésére, valamint projektor vásárlására fordítottuk. Prónay Adél, a kuratórium elnöke A Napraforgó Alapítvány a Sérült Gyermekekért köszönetét fejezi ki azoknak, akik l?í> felajánlásával segítették alapítványi céljaik megvaló­sulását. A befolyt 269 309 Ft-ot a sérült gyermekek vizsgálatára, fe­jlesztésére használjuk fel. Kérjük, a jövőben is támogassák nemes cél­jainkat. a kuratórium A Káposztásmegyeri Misszió Alapítvány ezúton is köszönetét mond azok­nak, akik 2004. évben az előző évi személyi jövedelemadójuk lírával az alapítványt támogatták. E forrásból 2004-ben 871 405 Ft érkezett be a számlánkra. Ebből, valamint az alapítványunkhoz érkezett egyéb támo­gatásból összesen 760 000 Ft-ot fizettünk ki nehéz anyagi helyzetben lévő tanulók szociális támogatására. A fennmaradó 111 405 Ft-ot a későbbiekben fogjuk hasonló célra fordítani. Farkas Gézáné kurátor A Pécsi Sebestyén Alapítvány kuratóriuma köszönetét mond mindazok­nak, akik adójuk 1%-át alapítványunknak ajánlották fel. A befolyt 754 376 forintot - mely 2004-ben érkezett számlánkra - tanulást segítő taneszközök vásárlására fordítottuk. dr. Locsmándi Miklósné, a kuratórium elnöke Az Újpesti Természetbarátok Turista Egyesülete tagságának és támo­gatóinak részéről a személyi jövedelemadóból felajánlott 1°,ó-okból építési anyagokat és kisebb felszerelési tárgyakat vásároltunk kulcsosházunk és sporttelepünk karbantartási munkálataihoz. A megmaradt összegből a tavasszal végzendő munkákhoz szükséges anyagot, valamint sportesz­2005. november 24. lanak Babits-művek segítségével arról, kit mely köl­teményével avagy írásával „ejtett rabul” az iskola név­adója. Vendégeik lesznek dr. Somlym Magda és dr. Romsics Ignác történész-egyetemi tanárok, dr. Steinmetz Barna és Ádám olimpiai bajnok vízilabdázó-testvérek, Karafiáth Orsolya - egykori babitsos - költő, Danka Gitta védőnő, az aulában pedig Schrammel Imre Kossuth-díjas keramikusművész alkotásaiból nyílik kiállítás. A programok között vizuális kommunikációs és drámajátékok váltják egymást, ez utóbbiak B. Mészáros Katalin pszichológussal. Mindemellett lebonyolítják az így írunk mi vers- és prózaíró versenyt, valamint a Benedek Elek mesemondó versenyt. A napot a Miénk a színpad diákprodukció zárja, a nevelőtestület pedig - már az estébe nyúlóan - titkos szavazással ítéli oda a maga körében a Babits-díjat. Könyvtári szolgáltatások fogyatékkal élőknek és időseknek A Király Könyvtár (Király utca 5.) új szolgáltatá­sokkal várja a látássérült olvasókat. A beiratko­zott, olvasójeggyel rendelkező látássérültek szá­mára - hangoskönyv kölcsönzése esetén - igény szerint CD- és DVD-lejátszókat is kölcsönzünk. A szolgáltatás ingyenes. Ugyancsak díjmentes az a közelmúltban bevezetett szolgáltatás, amely­nek segítségével könyvtárosaink az idős, mozgá­sukban korlátozott olvasók otthonába rendsze­resen eljuttatják a kikölcsönzött könyveket. Az igényeket a 369-1098-as telefonszámon, Nyers Erikánál kérjük leadni. Király Könyvtár közöket kívánunk vásárolni, ezenkívül síszakosztályunk februári túrájához adunk kisebb összegű támogatást. Szabó József elnök Az Erzsébet Utcai Általános Iskola (1043 Budapest, Erzsébet u. 31.) és tanulói megsegítésére létrehozott Forintos Remény Alapítvány tisztelettel köszöni az adózók 2004. évi 1%-os felajánlásait: 938 031 Ft-ot. Az összeget az alapítvány iskolai bútorok beszerzésére, sportszerjavításra és az erdei iskola támogatására használta fel. Csikós Károlyné, kuratóriumi elnök A Budapesti Tornádó Sportegyesület köszönetét szeretne mondani mind­azoknak, akik a 2004. évi jövedelemadójuk 1%-át szervezetünknek aján­lották fel. Az egyesület a megkapott összeget az idei nyári tábor költ­ségeire használta fel. Az előző évből megmaradt 9214 Ft-ot egy visegrádi táborról szóló DVO-film készítésére fordította az egyesület. Bazső Zoltán, a Budapesti Tornádó Sportegyesület elnöke “d* A „Vissza az egészséghez” Gyermekortopédiai és Gyógytorna Alapítvány kuratóriuma köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik 2004-ben jövedelem- adójuk 1%-át nekünk ajánlották. Az adományozott összegből a pul- monológiára spirométert, az ortopédiára UH-készülékhez videoprintert, a többi osztályra kézi eszközöket vásároltunk. A jövőben is köszönettel fo­gadjuk az 196-os felajánlásokat, amit minden esetben a gyermekrendelő­intézeti ellátás színvonalának emelésére fordítunk. Borbás Dezsőné, dr. Lengyel Zsuzsanna, a kuratórium elnöke a kuratórium tagja A Kordován Tér Baráti Kör (Kotbak) köszöni a 2004. évben a személyi jövedelemadó 196-ából átutalt 170 000 Ft-ot. Abból 59 000 Ft-ot va­dászkerítésre, 75 000 Ft-ot könyvelésre, 25 000 Ft-ot OTP számlavezetési díjra, 4000 Ft-ot cserjecsemetékre, 7000 Ft-ot pedig az elhasználódott es­zközök pótlására fordítottunk. Matavovszky Tibor elnök

Next

/
Thumbnails
Contents